A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Természettudomány - Szabó Sándor: Adatok a debreceni Nagyerdő néhány tarkalepkéjének életmódjáról

Maga a hernyó az egybefolyó nemzedékek miatt szinte az egész vegetáció alatt megfigyelhető a tápnövényén. Tápnövényei a háromszínű árvácska (Viola tricolor), a száraz homok területeken a pionir jellegű törpe árvácska (Viola kitaibelina) a mezei árvácska (Viola arvensis). Megfigyelték ezenkívül a borzas ibolyán (Viola hirta), a kerti árvácskán (Viola x Wittrockiana), sőt az orvosi atracél (Anchusa officinalis) levelein, mely az imágók igen kedvenc nektárforrása is egyben. Ezt a debreceni Nagyerdő szegélytársulásaiban jól nyomonkövethetők. A hernyók inkább az éjjeli órákban táplálkoznak, borult, esős időben nappal is. Az áttelelő hernyók enyhe télen a déli órákban előbújva táplálkoznak, mint azt 1991 decemberében személyes megfigyelés alkalmával tapasztaltam Pallagon. Bábjuk igen jól beolvad a környezetükbe, felületes szemlélő madárürüléknek véli. Fejjel lefelé lógnak valamilyen kóron, vagy esetleg magán a tápnövényen. Finom szövedék védi a bábot a parazitákkal szemben, többnyire a talaj közelében helyezkedik el. A bábok zavartalan fejlődésükhöz száraz-meleget igényelnek. Insectáriumokban igen könnyen és problémamentesen nevelhetők. A debreceni Nagyerdőn évtizedek óta stabil populációja van, mely évente a bevándorlók által kiegészül. Igen elterjedt a Dél-Nyírségben is az Erdőspuszták mozaikos területein hasonlóan gyakori ez a faj. Intő jel azonban az, hogy a fejlett kémiai nagyiparral rendelkező államokban a sík területeken az utóbbi évtizedben eltűnt sok más lepkefajjal együtt. A különböző növénykultúrákat rendszeresen vegyszerező helyekről, Magyarországon is helyenként igen megritkult (pl. Békés megyében). Itt a bevándorló példányok nem képesek tartós kolóniákat létrehozni a kemikáliával feldúsult környezet miatt. A kultúrbiotópban leginkább a here- és lucernaföldeken figyelhetők meg, de városi területeken az ültetett egynyáriakat (Tagetes, Dahlia) is igen kedveli nektárforrás miatt. Az egyre népszerűbb a nyári orgona (Suddleia Davidii) hibrideket is előszeretettel látogatja, mivel késő őszig virágozva bő nektárkínálatot jelentenek a vándorlepkéknek is. Igazi habitatja ennek a fajnak az extenzíven hasznosított legelők, kaszálók, ahol semmiféle trágyázás, gyomirtás nem folyik. Itt főleg a bogáncs-félék virágán szívogatnak. Igénytelenségét mutatja az, hogy életfeltételeit parlagon hagyott földeken, vasúti töltések oldalain, árokpartokon, rézsűkön is megtalálja, ahol némi virágzó növényzet megtalálható. A legkorábban megjelenők között tartjuk számon, sokszor már március közepén rajzik (1990, 1991). Az 1989-es évektől érezhetően igen meleg, kánikulai nyarak, csapadékszegény évek soha nem látott tömegben lendítették fel a közönséges gyöngyházlepke populációját a debreceni Nagyerdőn. Az 1996-os évben a csapadékos, hűvös tavasz, és az előző évekhez nem mérhető csapadékos nyár és ősz némileg visszavetette állományukat, de még mindig így is a leggyakoribb és legelterjedtebb fajok között tartjuk ezt a szép gyöngyházas lepkét számon. Az őszi időszakban is megtalálható a harmadik-negyedik nemzedékének példányai. Ezekre a fagyok által leperzselt virágok és egyre kevesebb napsütéses környezet vár. Kis ró ka lep ke (Aglais urticae) Európa-szerte a leggyakoribb lepkék között tartják számon ezt a kizárólag a nagy csalánon (Urtica dioica) levelén élő, ezért sokak által csalánlepkének is titulálják. Első pillantásra a nagy és a kis rókalepke nagyon hasonlít egymásra, csak méretbeli különbségeket vesz észre a felületes szemlélő. A szárnyrajzolat és színezettségen kívül az életmódban vannak döntő eltérések a két faj között. A kis rókalepke elsősorban viráglátogató faj, a nagy rókalepke inkább kedveli a szerves, bomló anyagokat, trágyát, tetemeket, talajnedvességet és ásványi anyagokat szívogat. Csak kora tavasszal áttelelése után fordul elő barkákon, alkalmanként kerti orgonán szívogat. 42