A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Természettudomány - Szabó Sándor: Adatok a debreceni Nagyerdő néhány tarkalepkéjének életmódjáról

Mindkét faj az egykori kiterjedt Debrecenre olyannyira jellemző kertvárosi területein rendszeresen előfordult, sőt szaporodott is. Ezt a biotópját mindkét fajnak már évtizedek óta felszámolták, lakótelepek kerültek a helyükre. Vele együtt az élőhely megszűnt. A nőstények áttelelés után áprilisban párzanak. Petéit a nőstény 200-270-es kis csomókba a csalán (Urticae dioica) levelek fonákjára helyezi el. Petézés időszaka április közepe, vége. Egy hónap alatt a hernyók kifejlődnek, így a legkorábban és a leggyorsabban fejlődő tarkalepkénk. A második nemzedék petéit július közepén helyezik el. Ezekből augusztusban már kifejlődik az újabb nemzedék, amely áttelel. Mind az első, mind a második nemzedék petéit azzal jellemezhetjük, hogy zöld színűek, fényesen csillognak, ovális alakúak, 8-10 hosszanti borda tagolja a falukat. A hernyók hátán középen futó fekete sávokból kivillan a sárga párhuzamos sáv, mely az oldalvonal képzésében is látható. Fejtokja fekete, az egész testet rendezett sorokban áltüskék borítják, melyek szintén fekete színűek. Altüskéi elágazók, fej szelvénye sűrűn szőrös, sárgás árnyalatot vetít rá. Bábjaik fejjel lefelé lógnak, nagyon hasonlítanak a nappali pávaszem bábjaira. Hátukon rövidebb tüskéket hordoznak. A nyári nemzedék bábjai többnyire világosbarnák, zöldes árnyalattal behintve. A második nemzedéké sötétbarnák, a fémfoltok száma is redukálódott az első nemzedékéhez képest. Fémfoltok csak a háton láthatók. A legkisebb érintésre a bábok vadul rángatóznak, ezzel igyekeznek a támadót elijeszteni. Itt főleg a bábfürkész darazsak jelentenek veszélyt a fejlődésnek indult lepkék számára. A madarak közül a széncinke (Parus major) táplálékában szerepel a fehérjedús báb, elsősorban a fiókanevelés idején. A hernyók kikelésük után elfogyasztják a peteburkot, utána a levelek hámozgatását és beszövését végzik. Társasán az utolsó vedlés időszakáig együtt maradnak. Mind a táplálkozás, mind a vedlések idején végig a kolónia tagjai között igen erős szociális összetartás érezhető. Táplálkozási stratégiái során az egész növény levélzetét elfogyasztják a levélnyél és a főerek kivételével. Mindezeket beszövik. Igen aktívan és rendezetten reagálnak az ellenséget jelentő árnyakra, rezgésekre, mozgó tárgyakra. Szájnyílástájékán zöld színű hisztamin tartalmú cseppecske kiválasztásával és azt az ellenségre kenésével mintegy kollektíván védekeznek a predátorokkal szemben. Az egyre erősödő külső ingerekre reagálva tömegesen vetik magukat a talajra, így próbálnak néhányan megmenekülni az utóbbi években egyre agresszívabban támadó lódarázs (Vespa crabro) egyedei ellen, valamint a hernyókolóniák másik nagy ellensége, a zöld lombszöcske (Tettigonia viridissima) még lárvális állapotban is nagyon falánk példányaitól. A predációs veszélyt a fenti két fajon kívül a fiókanevelés idején bármely madár jelenthet, pl. mezei veréb (Passer montanus), gébicsfélék (Laniidae). Lárvális fejlődés utolsó szakaszában a teljesen kifejlett hernyók szétszélednek, többnyire kisebb-nagyobb távolságot megtéve a tápnövényen elhúzódva egyedül, esetleg 2-3 db öszszeverődve, a levelek felszínén tartózkodva táplálkoznak. Esős időben néhány levelet összeszőve védik magukat az esőtől. Igen nagy előnye e fajnak, hogy otthon is az iskolás tanulók - akiket érdekel -, igen könnyen nevelhetik és tanulmányozhatják a metamorphozós jelenségét. Tápnövény, a csalán beszerzése nem okoz nehézséget és maga a hernyók első nemzedéke még az iskolai időszakra esik, kiváló szakköri anyagot jelentenek. Bábozódás idején a hernyó sokszor igen tekintélyes távolságot képes megtenni ahhoz, hogy kedvező és nyugodt helyet találjon, az alig több mint két hétnyi bábállapot eltöltésére. Előszeretettel választja a kóróból készült kerítéseket, házak falát, fatörzsek, épületrészek jöhetnek számításba, ahol fejjel lefelé függsztik fel magukat. 43