A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Hogyan és mivégre olvashatjuk ma Nagy Lászlót?

Ennek az ideológiakritikai beállítódásnak a következménye az is, hogy a műkritika egyik alapfeladatának a művek produktív kiegészítését tartották, vagyis hogy segítse láthatóvá tenni a művekben megmutatkozó igazságot, ami az előbbi összefüggésekből is következően az igazság volt. Az interpretációt az a hit vezette, hogy „a szimbólumokat hordozó nyelvet nem is annyira az emberek beszélik, mint inkább az beszél hozzájuk, hogy az ember a nyelv által, a logosz fénysugarában születik meg", s így az értelmezés nem más "mint a jelentő szándék betöltése (die Einfüllung)".

11 Ennek megfelelően a tanulmányok és a kritikák nem azt tartják feladatuknak, hogy megnyissák a lehetséges értelmezések körét, hanem hogy a mű (vélt) intenciójának megfelelően rögzítsék a jelentést. Sőt ezek az értelmezések a fennálló társadalmi valóság tagadásaként értelmezett esztétikai alapviszony keretében, az igen-nem kétosztatúságában születtek. Legalábbis az olvasói viszonyulás e két lehetőségét teremtették meg. A másik az előbbi által is feltételezett feladat, hogy a közönség „ interpretációs szükségletének ügyvédjeként működjenek".

12 A kritikus így olyan szakértőként jelenik meg, aki képes az esztétikai tapasztalatot a kor életproblémáira vonatkoztatni. Habermas szerint Nyugat-Európában ez a recepciós mód elveszítette radikalitását,

23 nálunk azonban mivel az irodalom az igazság kimondásának terepeként működött, sikeresen kapcsolódhatott össze e két feladat, az előbbi mintegy hitelesítette e radikalitást. E Jelentésvilágban" született interpretációk térben és időben homogén befogadói közösséget feltételeztek. A kritikák és a tanulmányok a befogadók számára is közös valóságtapasztalat, közös értékvilág meglétéből indultak ki, s egyértelműen kijelölték a befogadó szerepét, amennyiben a kritikus eleve az összetartozás tudatában lép elénk. Domokos Mátyás Nagy László Versben bujdosó c. kötetéről írt tanulmánya jellemző példáját mutatja ennek: „A lét objektív szomorúságára ez a költő azonban nem rémülettel; haraggal felel, s a »kimondhatatlan« költői kimondására törekszik. Hogy mi ez a kimondhatatlan?... A költő nyelvén kívül szavakkal nem tudjuk pontosan megnevezni, »nem lehet kimondani«". De költészetének egész drámai hangoltsága is folyton ezt kérdi tulajdonképpen önmagától, s amikor így fakad ki a költő: „Hát én kiért és miért gyötrődök? / Akár az ebek miért vonítok?" - vajon nem érezzük-e pontosan, hogy mégis sejtjük, miről van szó..."

24 A költői személyiséggel szemben az olvasó mint a szenvedéseitől a költészet által megváltott jelent meg. A költő pedig a szenvedést átvállaló megváltó hős, a költészet pedig az olvasó érdekét szolgáló üzenet. Hogy a költőnek és a költészetnek ez az értelmezése akkor mennyire nyilvánvaló, mennyire megkérdőjelezhetetlen volt, mutatja a következő, Czine Mihály által megörökített példa is: egyik író-olvasó találkozón megkérdezte valaki: „miért olyan szomorú és keserű a költő? Kis gimnazista lány adta azonnal a választ, felugorva, éles csipogó hangon: »Hát nem látod? Azért szomorú, hogy te boldog lehess.«"

25 S innét érthető az a Szécsi Margit által feltett kérdés is, melyben az olvasók mint e költészet esztétikai imperatívusza által egységesnek tételezett nép jelennek meg: „Megküzd-e a nép az ő királyfiáért? Ha a halál tette őt védtelenné: ki az, aki eljön az ő nevében? Kicsoda győz a hős nevében?"

26 Ebben az ideológiakritika szerint szerveződő jelentésvilágban az egyetlen lehetséges és kívánatos befogadási módnak, ahogy a korábbi idézetek is mutatják, Jauß diakron tipológiáját alapul véve az admiratív identifikáció

11 tűnt. A lírai hős a befogadó csodálatát váltja ki, hisz az jobb mint ő, s az esztétikai szemlélet és a morális praxis közötti hiátus az esendőségében is tökéletesre 21 Ricoeur, i. m. 209-211. 22 Jürgen Habermas: Egy befejezetlen projektum - modern kor. In: A posztmodern állapot. Bp., 1993. 172. 23 Habermas, i. m. 172. 24 Domokos, i. m. 71. 25 Czine Mihály írása „Kísér oroszlános ének" címmel Nagy László emlékezetére összeállított megemlékezések között. Kortárs, 1985. 12. 83. 26 Szécsi Margit írása a „Kísér az oroszlános ének" c. összeállításban. Kortárs, 1985. 12. 27 Hans Robert Jauß: Ästhetische Erfahrung und literarische Hermeneutik 1. München, 1977. 217-218. 425