A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Hogyan és mivégre olvashatjuk ma Nagy Lászlót?

2.2.1. A szélesebb irodalmi közvéleményben ma is elterjedt Nagy László-képet mint ismeretes az elsőként említett értelmezői közösség alakította ki. Szerepük, felelősségük és egyben e költészet értelmezését vezető előfeltevéseik megértéséhez érdemes emlékezetünkbe idézni Domokos Mátyás egy megjegyzését: „Nagy Lászlónak talán azzal volt a legnagyobb szerencséje, hogy ez a kritikai kép át is ment a köztudatba."

14 Jóllehet ez a közvetítői szerep teljesen elfogadott volt az akkori műkritikában, megemlíteni mégis azért érdemes mert arra utal, hogy itt egy e költészettel szembeni affirmativ beállítottságot tanúsító, s annak hatását e közvetítői szereppel is növelni akaró értelmezői közösség által kialakított képről van szó. Ennek a „tradicionális"-nak nevezett értelmezői közösségnek az irodalmi alapállását ideológiakritikainak lehet nevezni. Ami azt jelenti, hogy a műalkotást és saját szerepüket is úgy tekintették, mint aminek feladata a társadalmi gyakorlat és az eszmények szembesítése. Ez az ideológiakritikai művészet- és műkritika-értelmezés nemcsak a magyar irodalomban lelhető fel, Jauß alapos elemzésben tárta fel ennek szerepét Adorno és Derrida tevékenységében is.

15 Míg azonban ők a művészetet épp ideológiaként való felhasználástól féltették, addig nálunk, mivel az irodalom a politikai nyilvánosság hiányában az ellenbeszéd terepe volt, az irodalmi kérdések is politikai, morális jelentéssel ruházódtak fel, ideológiai térbe kerültek, s a művek ill. a kritikusi magatartások aszerint is értékelődtek, hogy tagadták-e a fennálló társadalmi valóságot. A líra transzgresszív funkciója

16 tehát nálunk nem mint a társadalmi szerepértelmezésektől elszakadt ön- és világtapasztalási mód értelmeződött, hanem mint egy szükséges társadalmi szerep betöltése, amelynek feladata a fennálló tagadása. A vizsgált értelmezői kör írásaiban ezért szinte mindig valamivel szemben határozódik meg Nagy László költészete, s az ellenpóluson vagy a politikai hatalom vagy az „apolitikusnak" tekintett irodalmi irányzatok helyezkednek el, hisz az erkölcsi romlással való szembeszállás tűnt az irodalom egyik legfőbb feladatának. Ebben az irodalomértési szisztémában válhatott Nagy László költészete „megítélő hatalom"-má, s így a hozzá való olvasói viszony önminősítővé, amennyiben méltónak kellett lenni befogadására. Az esztétikai ízlésítélet így éppenséggel nem mások hozzájárulásától várta megerősítését, hanem eleve normaként jelentkezett. Hogyan lehetne másként értelmezni az ilyen kijelentéseket: „Főként a kifinomult esztéták sokallják benne az erőt, az emelkedett hangot, a barokkos zsúfoltságú romantikát. Persze, ők vagy szellemi elődeik ugyanezt sokallták Vörösmartyban, sőt Adyban is, noha tudniuk kellene, hogy a hegyek nem kavicsokat szülnek, hanem sziklákat" - mondja Csoóri Sándor a Nagy László-emlékház avatóján.

17 Vagy él nélküli megfogalmazásban Görömbei Andrásnál: „költészete valóban kikezdhetetlen erő, megítélő hatalom. S ezt nem politikai szövetkezéssel érte el, hanem kizárólag azzal, hogy művészetében az esztétikum és etikum egységét teremtette meg".

18 Döbrentei Kornél vagy Keresztury Tibor az 1986-os Debreceni Irodalmi Napokon pedig e morális megítélő hatalom érvényességének pusztán retorikus megfogalmazásával, megerősítésével arattak (majdnem) osztatlan elismerést. Mindennek következményeként lesz e Nagy László-kép magjává, hogy a lírai személyiség „világképe horizontja, vizsgálódási terepe és mértéke a mindenség", vagyis teljesen fölötte áll az adott történeti világnak, s válik ez által „kizárólag költészetének eszközeivel fenséges etikai jelenséggé, egyszemélyes erkölcsi hatalommá",

19 s mutatkozhat jelentéses és érvényes értéktételezésnek az a lehetetlennek feszülő akarat, „amikor a költői szemlélet számára az erkölcs tartalmi vonatkozásai már nem is fontosak, mert a tudat az erkölcsöt magát is csak általános eszmei célként tételezi".

20 14 Domokos Mátyás: A versben bujdosó kimondhatatlan, Tiszatáj, 1974. 1. 64. 15 Hans Robert Jauß: Negativitás és esztétikai tapasztalat. Adorno esztétikai szemléletéről - mai szemmel. Magyar Filozófiai Szemle, 1985. 2. 16 Karlheinz Stierle: Identität des Gedichts. In: Identität, Poetik und Hermenutik VIII. (hrsg. von Odo Marquard und Karlheinz Stierle), München, 1989. 513-523. 17 Csoóri Sándor: Nagy László háza. Tiszatáj, 1984. 6. 41. 18 Görömbei András: Erkölcs és esztétikum a mindenség színe előtt, Alföld, 1986. 2. 29. 19 Görömbei, i. m. 29. 20 Kis Pintér Imre: Nagy László indulása (1975). In: Helyzetjelentés, Bp., 1979. 215. 424