A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Történelem - Ablonczy Balázs: Az 1802-es és az 1881-es debreceni tűzvész történetéről

III. TÜZESKEDŐK A debreceni tűzvédelem sajátosságai A tűz megelőzésén kívül természetesen arra is törekedtek, hogy minél gyorsabban meg lehessen fékezni a lángokat, ha bekövetkezik a legrosszabb. 1669. januárjában jelent meg a kezdetleges tűzjelző technika: tűz esetén a harangokat félreverték, és a templom tornyában nappal veres zászló, éjjel lámpa jelezte a tűz irányát. Az eljárás tartósságát jelzi, hogy Kabai János így írt az 1811es tűzvész kezdetéről: "Mert haliam a' Vártán Generál Sírásója Tüzet kiált, roppan kezébe puskája; Mellyre vetem szemem a' Templom Tornyára Hát mutat a' zászló le Czegléd Útszára.

,aA Ugyancsak a XVII. század utolsó évtizedeiben rendelkeztek arról, hogy mi az utcakapitányok és tízházgazdák feladata a tüzek megelőzésében. Az utcakapitányoknak - akik egyben környékük tűzoltóparancsnokai Is voltak - rendszeresen ellenőrizniük kellett az úgynevezett kapitányvíz (tűzoltásra tartalékolt víz) meglétét minden háznál és vezetniük kellett környékük tűzoltócsapatát.

25 A város, más magyar településekhez hasonlóan először megpróbálta a céhekre alapozni tüzoltószervezetét, annyiban azonban eltért tőlük, hogy a szembetűnő kudarc után nem erőltette tovább a nehézkesen mozduló mesteremberek megszervezését.

26 A város két, egymástól független szervezettel rendelkezett a tüzek leküzdésére a XVII. század végétől: az egyik a Magyarországon, sőt Roncsik Jenő szerint a világon először megalakult diáktűzoltóság volt, a másik pedig az utcakapitányságok rendszere.

27 Az előbbi ugyan nem a várostól függött és volt rá példa - a XIX. század második felében -, hogy a diákság különböző indokokkal megtagadta a tűzoltásban való részvételt. Általános helyzetükre azonban nem ez volt a jellemző, megalakulásuktól fogva áldozatkészen mentették a, város értékeit. Az őrzőházak és az utcakapitányságok rendszere azonban feltétlenül újdonságnak számított. Irigységgel emlékezett meg róluk a korszakban ismert (és fennhéjázás nélkül állítható: a később idézett Szüts Sáránál és Kábáinál tehetségesebb) kecskeméti költő, Mátyási József, maga is volt debreceni diák, amikor az 1794. júliusi, lakóhelyét letaroló tűzről írva Debrecent hozza fel példának "a* hol e' végre minden fő Útszákban őrző házak kutakkal és tüz oltó eszközökkel fel-készitve építtettek".

28 24 Kabai: i. m. 39. o. 25 Zoltai Lajos: Debreceni utcakapitányok, tizedesek és tízházgazdák, (Különnyomat a Debrceni Szemle 1939/3-as számából) Debrecen, 1939, 13. o. Területi felosztásukról 1. Sápi Lajos: Utcakapitányságok területi felosztása Debrecenben a XVI-XIX. században in A debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977., Debrecen, 1977., 232-233. o. között látható az 177l-es állapot. 26 Vö. HBmL IV. A. 1011/a, Debrecen város Magisztrátusának jegyzőkönyvei (A továbbiakban Jegyzőkönyv), Orbán István türmender jelentése a céhek tűzoltó-készültségéről. 27 A diáktűzoltóságról ld. Roncsik Jenő: A magyarországi diák-tűzoltóságokról, különös tekintettel a Debreceni Református Kollégium diáktűzoltóságára, Debrecen, 1929, Debrecen Szabad Királyi Város és a Tiszántúli Református Egyházkerület Könyvnyomda Vállalata, 5-11. o. É. Kiss Sándor: Képek a debreceni kollégiumi diáktűzoltóság életéből, Debrecen, 1976 és Nagy Sándor: A debreceni diáktűzoltóság története, Budapest, 1957, . BM Országos Tüzrendészeti Parancsnokság valamint Barcza József (szerk.): A debreceni Református Kollégium története, Budapest, 1988, Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, 700-70l.o. 28 Mátyási József: Kis ítélet napja vagyis Ketskemét Városának tizedik júliusi égése, Pesten, Patzkó Ferentz betűivel, 1794, 28. o. lábj. 196