A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Történelem - Ablonczy Balázs: Az 1802-es és az 1881-es debreceni tűzvész történetéről

gárok rokkantra vertek egy katonát, négy másikat pedig alaposan helybenhagytak. A nyomorék hadastyán nyugdíját és gyógykezelésének költségeit valamint a másik négy katona 9 és 50 forint közötti kártérítését a városnak kellett állnia. (Az ítélet nem rettentette meg a várost, és röviddel kimondása után a városi hajdúk ismét összevertek két katonát hasonló okok miatt.)

8 Az összetűzések kirobbanása és a katonák városbeli jelenléte nem választható el az országban a rendi ellenállás miatt kialakult közhangulattól. Arra, hogy katonákat vertek meg, máskor is volt példa. Az 181 l-es tűzvész alkalmával a hajdúk és a polgárok olyannyira elragadtatták magukat, hogy a hadkerület parancsnoka kegyetlenkedésekkel vádolta a város lakóit. A polgárok erre azt felelték, hogy nem vallás és nemzet ellen való gyűlölség vezette őket, mivel a három elvert katona szintén debreceni és református volt.

9 E magatartás mindennapos voltára mutat az a tény, hogy a város tűzvészbizottsága polgárai lelkére köti 1811 áprilisában: ezúttal ne verjék meg az éjszakai őrjáratba rendfenntartási feladattal kirendelt katonákat.

10 A XVII. században a számos esetben vádolták Debrecen katolikusait azzal, hogy ők okozták a kálvinizmus egyik legfontosabb magyarországi kulturális központját pusztító tüzeket. A korszak hatalmi viszonyai között természetesen komoly politikai jelentősége volt a vádnak: Roncsik Jenő

11 elfogadta e vélekedést, és bőven idézett a város bíráskodási eseteiből: az 1656 nyarán fellobbant tüzekről az elfogott Berecz Márton azt vallotta, hogy katolikusok bujtották fel. Szűcs Istók - a felbujtó - pedig arra hivatkozott, hogy aj aszói premontrei konvent fizetett a bűn elkövetéséért. Dobos Katát és Apát Annát, Berecz bűntársait megégették, míg a férfit nyárson sütötték meg de előtte testét tüzes fogókkal szaggatták.

12 A felderítettnek tűnő eseteknél is fogadjuk azonban óvatosan a megállapításokat. Azt el kell ismernünk, hogy - tekintettel a XVII. századi Debrecen kényes földrajzi helyzetére három hatalom határvidékén - nem kizártak a szándékosan, politikai szándékkal okozott tüzek.

13 Ugyanakkor ezek a felekezeti motívumok szinte kizárhatók a XVIII. században. A meggondolatlanul, szenvedélyből elkövetett tettre is akad példa: Szabó Gergely debreceni polgár feleségét boszorkányként megégették. A kétségbeesett férj a kivégzéskor, feleségééhez hasonló kínhalált jósolt a városnak. Néhány ház valóban kigyulladt a következő napokban. A férj állítólagos kérkedésével és istenkáromlásával "suspectussá tötte magát" és a bűnösséget bizonyítottnak látva, a város kínpadra vonatta a gyanúsítottat. Majd mára halványan módosult jelentésű 8 A közhangulatról Id. Balogh István: Debrecen politikai állapota 1790-9l-ben in A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyvei, Debrecen, 1974, 108-109. o. ill. 118. o. 48. lábj. Továbbá Roncsik: i. m. 1939, 9. o., valamint Roncsik Jenő: Debrecen város tűzrendészetének vázlatos története, Budapest, 1934., magánkiadás, 26. o. Vö. a kimerítő című Szomorú Krónika vagy Debreczen Várossának az 1797-dik 1802-dik és 1811-dik Esztendőkben történt veszedelmes Tüzek által okozott siralmas Állapotjának, és ismét abból Isten kegyelmessége által lett újjra fel-épülésének együgyű Versekbe való Foglalása Mellyek ugyan azon Esztendőben és Hóldnapban, mellyben estek, íródtak; most pedig romladozásából újra öszve szedegettek Polgár Kabai János által, Kassán, nyomtattatott Esküdt Tóth Mihály költségén. Ellinger István betűivel. 1821 (a továbbiakban: Kabai) 56. o. jegyzet, a tűzesetekről amelyeket "a köz hír Német gyújtogatásnak tartott". Arany Sándor - Krisó Dénes - Rácz-Székely Győző: Híres tűzesetek, Budapest, 1985, Népszava. Népszerűsítő munkájukban láthatóan elfogadják a "császári" gyújtogatás tézisét. 9 Hajdú-Bihar megyei Levéltár (HBmL) IV. A. 1012, Debrecen város tűzvész bizottságának iratai (a továbbiakban: Tűzvész,), 1811. április 17., 71. 10 HBmL IV. A. 1012, Tűzvész, 1811. április 15., 62. 11 Roncsik: i. m. 1939, 5. o. 12 Koncz: i. m. 71-72. o. 13 Roncsik: i. m. 1934, 11. o. A szerző - nem megjelölt forrásokra hivatkozva - azt állítja: gyakran találtak a házak eresztékeiben, padlásterekben, ólak nádfedeleiben tűztámasztó eszközöket, olajba mártott tépett papírt, kanócokat, rongyba csavart széndarabokat, kifúrt boros csuporban csepűt és szénport. 193