A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Történelem - Ablonczy Balázs: Az 1802-es és az 1881-es debreceni tűzvész történetéről

A gazdasági fellendüléssel együtt járt a gyúlékony építőanyagok tömeges felhasználása és tárolása, tűzhöz kapcsolódó tevékenységek (kovács-, bognár-, kádár-, tímár-, csizmadiamesterség vagy éppen pipagyártás) ugrásszerű növekedése, a gazdasági épületek túlburjánzása, változatlanul hagyott építési technikák (nyílt tűzhely, sárral tapasztott fakémény, zsindelyes tetőszerkezet) mellett.

3 Amíg ezeket a körülményeket nem sikerült kiküszöbölni a tűz állandóan jelen volt a polgárok életében. Az ismertetések alapján megkockáztatható a kijelentés, hogy - különösen tavasszal és nyáron - nem múlhatott el hónap kisebb-nagyobb katasztrófák nélkül. Sem Debrecenben, sem másutt.

4 A tüzek száma a már ismertetett okok miatt a XVIII. századtól rohamosan megugrott és a fel-felcsapó lángok látványa nagyjából százötven évig a magyarországi városi fejlődés állandó kísérője maradt. I. TÜZETESEN A tűz jogi, társadalmi percepciója a koraújkorban A korszak tűztől rettegő embere állandó gyanakvásban élt. Mivel a tűzvédelem vagy egyszerűen csak az önismeret nem volt erős oldala, a tüzeket rendszeresen gyújtogatásnak tulajdonította. Ha valóban sikerült bűnöst találni, akire rábizonyosodott tette, a közösség nem kegyelmezett: sorozatos tűzesetek után, a főként bocskoros nemesek lakta Zala megyei Nemesnépen, 1792 telén a lakosok - feldühödve a vármegyei igazságszolgáltatás tehetetlenségén - saját kezükbe vették az ítélkezést és a feltehetően beteg, piromán Gödé Jánost nyilvánosan és kegyetlen körülmények között megégették. Négy évvel később Gödé István ugyanezt a bűnt megúszta egy kiadós veréssel.

5 Világos középkori jogszokásról volt szó, mert az elfogott gyújtogató bevett büntetése tűzhalál volt. Azt, hogy a tett megítélése nem változott, mutatja az 1723. évi 11. törvénycikk 13. bekezdése, amely így rendelkezett: "A nyilvános gyujtogatókat pedig élve kell megégetni, valamint a magán gyujtogatókat is, kik előre megfontolt gonosz szándékkal a háztetőkre vagy az aratott terményre és vetésekre tüzet vetnek, s azokat elégetik, s igy másokat megkárositnak, sulyosb körülmények közt hasonló büntetéssel, könnyebbek közt pedig enyhébbel, de minden esetre életvesztéssel büntessék."

6 A törvény szövege arra utal, hogy szándékosság esetén nem választották szét a magántulajdonon és a közvagyonon esett kárt, az elkövető mindenképpen halálbüntetést kapott. A jogelv a debreceni városi büntetőjogban is érvényesült. Itt is van példa arra, hogy a helyszínen elfogott, feltételezett gyújtogatót egyszerűen bedobták az égő ház lángjai közé.

7 Ismerünk olyan esetet, amikor a néphangulat minden bizonyíték nélkül fordult bizonyos személyek ellen: 1791 nyarán, Debrecenben tettlegességig fajuló összetűzésre került sor a polgárok és a városban állomásozó, gyújtogatással gyanúsított Anspach-vasasezred katonái között. A pol3 Fazekas: i. m. 100. o. 4 Fazekas i. m. 103. o.: Miskolcon 1843 első félévében 10-13 naponként volt tüzeset, míg ugyanerről az időszakról Tarján Rezső: Várostüzek a XIX. század első felében in Tűzoltó Múzeum Évkönyve, Budapest, 1984 idézi Görgei István: Görgei Artúr ifjúsága és fejlődése a forradalomig című müvének 46-47. o-t: "hetente legalább kétszer volt tűz, rendesen éjjel". 5 Degré Alajos: Egy XVIII. századi falusi népítélet hagyománya. Ethnographia, 1963. 2. sz. 264-267. o. 6 Márkus Dezső (szerk.): Magyar Törvénytár 1657-1740., III. Károly 1723. évi decretuma, Budapest, 1901, Franklin, 577. o. A magyar büntetőjog egészen az 1878. évi V. törvény 422-428 cikkelyeinek elfogadásáig ezeket a büntetési tételeket alkalmazta a gyújtogatókra. 7 Koncz Ákos: Debreczen város régi büntető joga, Debrecen, 1913, Debrecen Szabad Királyi Város Könyvnyomda Vállalata, 30. o. Továbbá ld. Béres András: Debrecen város fekete könyve helytörténeti forrásértéke in A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XIII., Debrecen, 1986, 159-160. o. Közli néhány XVIII. század második harmadából való per jegyzőkönyvi kivonatát. 192