A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Történelem - Ablonczy Balázs: Az 1802-es és az 1881-es debreceni tűzvész történetéről

Ablonczy Balázs LÁNGOK KÖZÖTT Az 1802-es és az 181 l-es debreceni tűzvész történetéről Hát a nyár elején nem te valál, ki a Szikrából eredett lángokat egy szegény Özvegynek fedeléről Szórád vad hahoták között? (Csokonai Vitéz Mihály: A szélhez - részlet) Beszéld elő kérlek, ha van rá érteked, Bízom, ád az Isten erőt erre néked, Rajzold-le Házadnak szörnyű pusztulását Majd Jérusálemhez hasonló romlását. (Kabai János: Szomorú Krónika) Magyarország lakói, csakúgy, mint más népek jószerivel együtt éltek a tűzzel, az általa okozott pusztulással és a tőle való félelemmel a tizenkilencedik század végéig, a korszerű tűzoltás megszervezéséig. Ismerve a XVIII-XIX. századi hazai építkezési eljárásokat, a felhasznált anyagokat és az épületek elrendezését, bátran állítható, hogy a korszak magyarja voltaképpen egy gondosan összerakott és válogatott máglyarakásban élt, ahol elég volt egyetlen szikra vagy kósza láng, hogy a ház mindenestül elhamvadjon, pusztulásában magával rántva, néhány környező épületet vagy a település jelentős részét. Ugyanakkor - mint arra Fazekas Csaba, továbbiakban sokat idézett és módszertani szempontból fontos tanulmányában rámutatott - a XVIII-XIX. század város- és társadalomfejlődésének tipikus terméke a várostűz.

1 Bár a kérdés nyilván hosszasabb tanulmányozást igényel, a feldolgozások és források áttekintése után néhány összefüggés máris feltárható. A tüzek száma ugrásszerűen növekedett a török kiűzése után. E korszakban alapvetően más tűztípusok kerültek előtérbe. A XVII. század végéig elsősorban a fárasztó hadjáratokkal vagy az elmaradt adóval kapcsolatos érzelmeiknek engedtek a katonai parancsnokok, amikor fel-felperzseltek egy várost. E tevékenységben élenjártak a törökök és a tatárok, de a keresztény katonáktól sem volt idegen a módszer: 1564-ben Schwendi Lázár csapatai gyújtották fel Debrecent, 1706ban Rabutin de Bussy császári katonái égették fel Miskolcot. Az 1711 után meginduló regenerálódás és másfél évszázadnyi béke a gazdasági viszonyok normalizálódásával, anyagi gyarapodáshoz és demográfiai növekedéshez vezetett. A városok (és témánk szempontjából mindegy, hogy most a német típusú középkori városokról vagy a specifikusan magyar városfejlődést mutató mezővárosokról van szó), amelyek fenntartották hagyományos, késő középkori hierarchikus kereteiket nem alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez. E szemléletnek olyan, a mindennapi életben megmutatkozó eredményei is voltak, mint a középkori civitas «intra muros»-képében gyökerező falak közé szorítottság, ami a népesség növekedésével egyenes arányban vezetett fokozódó zsúfoltsághoz: Debrecenben, a XVIII. század közepétől egy udvarra már 2,5-3 épületet számíthatunk.

2 1 Fazekas Csaba: A város és a tűzvész az újkori Magyarországon (a korabeli Miskolc története alapján) in Város és társadalom a XVI -XVIII. században - Studia Miskolcinensia 1., Miskolc 1994. 2 Roncsik Jenő: A tűz pusztításai Debrecenben, Debrecen, 1939, magánkiadás, 12. o.: hatszáznál több portáról, de csaknem ezerötszáz leégett épületről ír. 191