A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)
Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Szabadi István: Svájci-magyar kapcsolatok Veress István (1871–1943) önéletrajzának tükrében
Igazgatósága alatt teljesedett ki az ötéves tanítóképzés, mely bármely tekintetben felülmúlta az addigi képzési formákat és a nevelőmunkát, a pályára való felkészítést tekintve talán a mai főiskola színvonalát is meghaladta. 9 Veress István fent vázolt életútja során, a határkövekként kiemelt mozzanatokban meghatározó volt a bázeli peregrináció, de méginkább azok voltak későbbiekben szorgalmasan ápolt svájci kapcsolatai. Mindezt hadd szemléltessük elsősorban Veress István kéziratos Önéletrajzának részleteivel, melyet a szélesebb közönség nem ismerhet, és a kutatók számára is csak napjainkban vált hozzáférhetővé 10 . Magáról az 1897/98-as bázeli tanulmányútról most hadd ne értekezzünk, ugyanis kimerítő részletességgel maga Veress István már 1900-ban ismertette azt az Élmények és tanulmányok Svájczban című kötetében 11 . A könyv, mely könyvtárainkban ma is elérhető, a fentebb említett Önéletrajzhoz képest (műfajának, az útleírásnak megfelelően) kevesebbet árul el az út személyes vonatkozásairól, és természetesen semmit nem tudunk meg arról, hogy a svájci teológusokkal, lelkészekkel való kapcsolat sorsot formálóan hogyan épült be Veress István későbbi életébe. Ebből a szempontból válik értékessé tehát az Önéletrajz, melynek ünnepi részei az Arnold Frauenfelder lelkésszel való bázeli eredetű barátság leírása. Veress már svájci tanulmányútja után egy évvel, 1899-ben Magyarországon látja vendégül Frauenfeldert, aki Debrecenben találkozik a Kollégium neves teológus professzorral: Balogh Ferenccel 12 , Sass Bélával 13 . Bihardiószegen a híres Zichy pincét 14 nézi meg Frauenfelder, majd Bethlenben, Kolozsvárott, Segesvárott is jár az egy hónapos út során. Egy tanulságos epizód során azt is láthatjuk, hogy a nemzetiségek együttélése szempontjából mintaállamnak számító Svájc polgára Segesvárott „csodálkozását fejezte ki a felett, hogy bár Segesvároon szászok laknak, a megyeházánál a fekete táblán mindenütt magyar kiírások vannak. Megmagyaráztam neki," — írja Veress — „hogy olyan soknyelvű országban, mint Magyarország, kell egy közös nyelvnek, egy államnyelvnek lennie s ez nem lehet más, mint a többség nyelve, a magyar." 15 Az erdélyi utazás egy szakaszán az egykori zürichi diák, Bethlen Bálint gróf is útitársa volt Frauenfeldernek. Meghívta őt keresdi földbirtokára, a kastélyába, ahol Frauenfelder Bethlen Bálint és környezete kapcsolatát látva idegenkedve jegyezte meg, hogy „itt egy gróf olyan mint egy fejedelem." 16 . Keresden mély benyomást tett a svájcira a kastélynak egy pinceszerű helyisége, ahol az első erdélyi kálvinisták tartották istentiszteletüket. Hazatérve több helyen, sorozatos előadást tartott Magyarországról, melyek egy része meg is jelent a Schaffhauser Blatt évfolyamaiban. Visszatérve Veress István Svájcról szóló könyvére, azt Bázelben is meleg fogadtatásban részesítették, abból részleges fordítások láttak napvilágot. Svájci megismertetésében jó része volt Csernák Bélának 17 , a későbbi neves cgyháztörténésznek, aki éppen Veress ajánlásával kerülhetett ki 1900/1901-ben, vagyis a köny megjelenésekor a bázeli Teológiai Alumneumba. 9. Varga Gábor. Az ötéves tanítóképzés (1924—1944). In: Tanulmányok a Debreceni Kollégiumi Tanítóképzés Történetéből. (Debrecen, 1990.) 121—140. 10. Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Kézirattári jelzete: R 6168. 11. Veress István: Élmények és tanulmányok Svájczban. (Debrecen, 1900.) 12. Balogh Ferenc (1836—1913) egyháztörténész, a debreceni teológiai akadémia tanára, a genfi egyetem díszdoktora. 13. Sass Béla (1865—1928) teológiai professzor Debrecenben, az ószövetségi tanszéken. 14. Veress: Önéletrajz 337.: Kimentünk a nagy pincébe s kezdődött a veszedelmes borkóstolgatás, amire előre figyelmeztettem Frauenfeldert. Majd az egész társaság felült az ország legnagyobb hordója tetejére, amelynek dongáit ökörszekéren szállították Szlavóniából. . . A svájci nagyon jól találta magát a pincében a jó borok és a diószegiek éljenzése mellett. 15. Uo. 342. 16. Uo. 341. 17. Csernák Béla (1875—1967) nagyváradi lelkész, egyháztörténész. 368