A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Várhelyi Ilona: Börtönlíra a XVIII. század végén – különös tekintettel Batsányi János költészetére

A felvilágosodás természetkultuszának rajongásával és a vérbeli lírikus képgazdagságával írja le a természet megannyi csodáját: A nyári dísziből kivetkező / Kis fának özvegy ágain, / Ott áldja, ott I Köszönti / A nyugalomra költöző / Arany-hajú szelíd napot; / Ott önti / Gyönyörködésre kísztő mennyei / Kis torka fodros énekil, / 5 hangokra-olvadott szebb érzeményei / Messzére hajtanak minden bút, bánatot.

39 A vizuális és auditív hatásokon elgyönyörködő részletek után tör fel szinte könyörgésként:... felejtesd el velem / Határt nem érhető keservemet! A vers ismert befejezésében válik ismét realitássá a veszélyeztetettség aggodalma, félti a madarat „e vad vidék éhes ölyveitől". A politikai mondanivaló is itt bújik elő a figyelmet elterelő panoráma és helyzet bemutatása mögül. Tudjuk, hogy Kazinczy őrizte meg az 1795-ös vers 1804-ből származó kéziratát, s ő állítja, hogy maga vágta le óvatosságból az utolsó sort a kéziratról, amelyben nem ölyv, hanem sas volt említve. Az áradó érzelem, a perspektíva váltásai, a költői képek gazdag burjánzása a formát fellazította, s talán Herder vagy Klopstock szabadságát azért engedte meg magának a rab költő, hogy a forma szabadságával is a lírai helyzet ellentét érzékeltesse. Hangok, színek, gondolatok, érzések expresszív egymásra úsztatásával élővé teszi az elénk tárt képet. Ez nem festmény, nem fotó, nem is színpadkép, hanem az olvasó is belekerül a hangulatok áramába, s megszereti a költő szemével látott madarat, s megszereti a madár szemével látott költőt. Meglepően egyéni képek ezek, semmi fülledt szenvelgés nincs bennük. Stilisztikai dinamizmusa igazi remekművé avatja ezt a művet. Amikor aztán a holdtalan, csillagtalan éjszaka még a természet látványától is megfosztja a rabot, s végképp nincs mód a kapcsolatteremtésre, akkor tör fel a lélek magányából a végső remény, az Isten. A szenvedő az egyetlen vers Batsányi ismert életművében, amelyben az „irgalmazőt" szólítja meg. Egy végső segélykiáltás ez, amely akkor is kibukik az emberből ha nincs aki meghallja. Batsányi hittel fordul Istenhez, kissé megkoptatta a racionalizmus az ő hitét is, mégis lelke mélyéből szakad fel Jób siralma, a vers mottója: „Lehelletem elfogy, napjaim megrövidülnek és csak koporsóm vagyon hátra." Jób szavaival Jób lelkületét veszi magára a költő. A lázadásból alázattá szelídült türelmes megadás hangzik fel a versben, de a kétségek is ott lappangnak a szavakban: Mert látom, érzem, hogy tilos felérni: / Honnan s miért van annyi rossz? / Miért szenved így a jámbor erkölcs? / S miért győzedelmes a gonosz? A kétségek megfogalmazása után azonban az Istenhez méltó szavakat küszködve kereső ember szólal meg: Ne hagyd el, ó Irgalmazó! / Ne hagyd el alkotmányodat. II Ne hagyj el engem, / Ó, én Teremtőm! én Atyám! Oltalmazom! / Én egy Uram, / Egy Istenem: A vers második tételének sokhangú zengése talán leginkább a zsoltárok hangvételére emlékeztető monumentális glória: Serkenjetek fel ti is / S jertek ma mindnyájan, / Ti lelkes és lelketlen állatok! I Jertek s örök vígasztalómnak I Most énvelem forró hálákat adjatok! II Derülj ki nap!. . . Vidulva zúgj, / Te gyászos ősz komor szele! / Völgynek sebes folyója, zúgj! / Partok zuhogjatok vele! II Ti halmok! Erdők! égbe nyúlt / Szálas fenyők! harsogva döngjetek! / Kősziklabércek! beborult / Havas tetők! bömbölve rengjetek! S az univerzális dicsőítés után visszajut önmagához: En, por! veszendő féreg! En dicsérjem a Te / Nevezhetetlen, / Gondolhatallan, / Isteni-nagy felségedet?*

2 A vers befejezésének elégikus megbékülése egy lelkitusa utáni kifáradás vigasztalan megnyugvását árasztja. Talán ez arra is mutat, hogy Isten iránti rajongása inkább lelki önindukció, a szalmaszálba kapaszkodás kétségbeesése. Mégsem gondolhatjuk, hogy üres és megéletlen hit tápiája a verset. Hogy erről a verséről Batsányi soha sem tesz említést, talán azzal magyarázható, hogy maga sem tudja összegyeztetni neveltetésének vallásos tartalmát a felvilágosodás racionalizmusával. Azt azonban látnunk kell, hogy felvilágosult verseiben sem találjuk meg Is39. Ua. 71. 40. Ua. 73. 41. Ua. 73—74. 42. Ua. 75. 354