A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Néprajz - Magyari Márta: Nagyböjti táplálkozási rend Hajdú-Bihar megye görög katolikus falvaiban

már egyéb főtt ételt nem készítettek, egész nap ezt ették. „Mer ezzel úgy jól lehet lakni, ezzel a káposztás durával, hogy más nem is kellett."

33 A durából, mivel egyszerre nagyobb menynyiséget sütöttek, szokás volt és szokás ma is kóstolót vinni a szomszédba, illetve szomszédokat, rokonokat meghívni durát enni. „Gyertek máma, mer durát csinálok." A dura tésztájából káposzta nélkül készült a rongyos palacsinta. A rétes tésztát hajtogatták és olajjal locsolták meg, majd a palacsinta nagyságú tésztákat a kemencében megsütötték. Az 1920-as években még a kemence földjén sütötték a rongyos palacsintát, később tepsiben sütötték, de már nem kemencében, újabban palacsinta sütőben szokták a tűzhelyen.

4 A görög katolikus nagyböjti táplálkozási rend sajátossága, a nagypénteki igen szigorú, mindenféle főtt ételt mellőző böjt. „Nem eszünk főttöt" (Nyíracsád), „teljesen főtlen eszünk" (Nyíradony). Ezen a napon olajos kenyéren, savanyú káposztán, gyümölcsön kívül mást nem fogyasztanak a hívő görög katolikusok. Erős hagyománya van ezen a napon a korábban az egész nagyböjtre kiterjedő érvényű tiltásnak, s ennek megfelelően a tejtermékektől és a tojástól is tartózkodnak. „Akkor mán nem bőt, ha tejet vagy tojást eszik" — mondják erről Vértesen. Az idősebb nemzedék tagjai közül sokan teljes böjtöt tartanak napjainkban is, egész nap nem esznek semmit. Az 1940-es évekig általános volt az is, hogy főzés céljából tüzet sem gyújtottak nagypénteken.

35 Ugyancsak általánosan elterjedt, minden faluban széles körben gyakorolt szokás volt a nagypénteki kukorica pattogatás. Többnyire a szabadban, az udvarokon gyújtottak tüzet és ott pattogatták a tengerit, Nagylétán pattan tengerit ettek egész nap, és sok vizet ittak rá. Fülöpön sem ettek nagypénteken mást, csak pattogót, a szabadkémény alatt gyújtott tűz fölött rostában pattogatták ki a szemeket. A gyerekek a tűz körül ugrálva ezt a mondókát kiabálták: „Szita-pita, Péter-Pál, olyat fossál, mint egy tál."

36 A nagyböjti táplálkozási rend a vizsgált időperiódusban, az egyházi előírások enyhülésével párhuzamosan jelentős mértékben fellazult. A görög egyházban hagyománya volt annak az igen szigorú böjtnek, papok, szerzetesek tartották, hogy nagycsütörtöktől a pászkaszentelésig nem ettek semmit. Az emlékezetben ennek ma már csak halvány nyomai vannak. A nyírségi falvakban a század elején még voltak olyan emberek, akik nagycsütörtöktől a pászkaszentelésig csak vizet ittak. A nagyböjti táplálkozási előírások betartása a görög katolikus családokban századunk elejétől az 1930-as, 40-es évekig mindenkire nézve kötelező volt. A családfő maga is példát mutatott ebben. Nem kaptak alóla felmentést a gyermekek sem. A gyermeknevelés részét képezte a „böjtöltetés", a ma élő legidősebb nemzedék elbeszéléseiből tudható, hogy szüleik milyen szigorúan betartatták velük a böjtöt.

37 Ezzel a szigorúsággal magyarázható, hogy bizonyos 33. „Ha igy előkészítette a káposztát előző napon, akkor már reggel gyorsan hozzáfért és már csinálta is, mire mindenki fölkelt már készen is volt és álltak neki." (Oláh Mihályné, szül. 1930., Pocsaj.) 34. „Akkor csináltunk üresen is. És akkor áztat, mán a palacsinta így vót oszt így hajtogattuk, oszt akkor bekentük, akkor megint így hajtottuk, ezt is lekentük, akkor megint kinyújtuttuk, így háromszor négyszer. Annál foszlósabb vót, csak üresen ettük, de nagyon finom vót. Meg akkor még, a nagyanyám idejibe, akkor a kemence patkájára tettik. Oszt az vót az igazi, csak palacsintaszerűség olajjal. Mer azt mondta nagyanyám, hogy a tepsire zsíros tésztát is tettek, és azt az akkori időbe nem ettek. A kemence patkáját sepertik, hogy egy csepp pernye, semmi ne ragadjon rá, és akkor olyan szép pirosra megsütötték." (Marozsán Szilvia, szül. 1918., Pocsaj.) 35. „Anyám tüzet se gyújtott nagypinteken arra, hogy főzzünk. Nem vót főtt itel. Sose főztünk nagypinteken, sose." (Kövesdi Ferencné, szül. 1928., Hajdúböszörmény.) 36. A szépen kinyílt szemeket kakasnak, a kevésbé kinyiltakat jércének nevezték. Sass Jánosné i. m. 11. 37. „Az én édesanyám nagyon tudott bűtöltetni bennünket, mer ű se nem evett." (Kövesdi Ferencné, szül. 1928., Hajdúböszörmény.) „Mondtuk, hogy édesanyám, éhesek vagyunk! Majd, ha a szentelésrül hazajövünk fiam." (Sass Jánosné elbeszélése, Fülöp.) „Gyerekik vótunk, főztik a sonkát meg a kolbászt, érzett a szaga, a fene majd megett bennünket, de nem adtak." (Fülöp János, szül. 1934., Nagyléta.) 266