A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Lakner Lajos: Az alakformálás Tamási Áron regényeiben

Lakner Lajos Az alakformálás Tamási Áron regényeiben Az elbeszélő művek jelentésrétegei közül az elbeszélő és a szereplők vizsgálata által deríthető fel a művek nézőpont- és perspektívhálózata, amelyek a lényegi módon determinálják a közlemény- és jelentéskultúrát. A befogadó is a figurák tudatán át léphet be a regények világába. Tamási epikájában az alakformálás kiemelését az is indokolhatja, hogy közvetlenül áttetsző az alakok és a világkép kapcsolódása. Ez elsősorban a regények péídázatos jellegével, modellszerűségével és a folklór hatásával függ össze, ezekben ugyanis a szereplők megformálása erősen funkcióhoz kötött. A formálási módok vizsgálata tehát azt a motívumot is láthatóvá teszi, amely meghatározza a teremtett világ szelekciós elvét. A szellemi formákról írt munkájának "Die Sprache in der des Sinnlichen Ausdrucks" c. fejezetében azt írja Cassierer: "In Wahrheit aber kann der Sinn jeder Form nicht in dem gesucht werden, was sie ausdrück, sondern nur in der Art und Weise, in dem Modus und der inneren Gesetzlichkeit des Ausdrucks selbst".

1 Cassierer azt a distanciát szerette volna kiemelni, amely minden szellemi formát elválaszt a közvetlen ittléttől, a közvetlen megéléstől. Megállapítását itt annyiban tekintem módszertani iránytűül, amennyiben elsősorban nem az egyes alakok konkrét jelentését, hanem az alakformálás formális törvényszerűségeit, az alakformálás hogyanját igyekszem kiemelni. Ez annál is inkább lehetséges, mert az alakteremtés a legszorosabban összefügg azzal a beállítással, ahogy a valóságot szemléljük, vagyis a műfajjal. Az epikai világteremtésben elsődleges fontosságú az elbeszélő, hisz benne olyan poétikai eljárás testesül meg, amely közvetlenül.szabályozza a befogadást s így az értelmezés folyamatát. Az elbeszélő beállításának közvetlen jele az .a mód, ahogy a szereplőkről tudósít, ahogy őket a különböző közlésformák által beemeli, láthatóvá teszi. E szempontból Tamási regényeiben talán a legjelentősebb a külső alakmegjelenítés leírásának a hiánya, helyette a dialógusok, a monológszerű rövid formák, néha a megnevezések ill. a cselekvés közbeni megjelenítés jutnak szerephez, s ezekben közvetlenül és egyértelműen tárul fel az alakok belső világa. A rövid belső monológok azonban kizárólag a főhősök privilégiuma, s így a befogadó egyedül hozzájuk kerülhet igazán közelebb. A regények világának a kibomlása így lényegileg e hősök világának a kibomlását jelenti, mégpedig úgy, hogy az elbeszélő példázatként állítja a történetben megjelenített világot az olvasó elé. Nem véletlen, hogy Tamási regényeinek többsége én-regény, s a Szűzmáriás királyfi elbeszélője is csak grammatikáikig harmadik személyű, hisz, ahogy Babits is írja: "Valódi hőssé maga az elbeszélő lép".

2 Az esztétikailag formált világ teremtésének természetes módja tehát az önkifejezés, vagyis az elbeszélő egzisztenciálisan is érintett, a történet lényegileg ennek allegorikus megjelenítése. Az elbeszélőt jelölő személyes névmás kérdése tehát nem egyszerűen stilisztikai kérdés. Az első személyű elbeszélés, ahogy Stanzel is hangsúlyozza a "Theorie des Erzählens" c. munkájában, gyakran reflektálatlanságot jelent.

3 Ugyanakkor a regények programatikus, paradigmatikus jellegéből jól látható az is, hogy az 1 Cassirer, Ernst: Philosophie der symbolischen Formen. Berlin, 1923. 135 2 Babits a Jégtörő Mátyásról íeta ezt a megállapítást, de a Szűzmáriás királyfira is igaz. Babits Mihály: Népmese és regény. Babots Mihály művei. Eszmék, tanulmányok, Bp., 1978. 502. 3 Stanzel, Franz K: Theorie des Erzälens. (UTB. 904.) Göttingen, 1979. 119. 429