A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Történelem - Módy György: Ferencesek és domonkosok Debrecenben a reformáció koráig

Módy György FERENCESEK ÉS DOMONKOSOK DEBRECENBEN A REFORMÁCIÓ KORÁIG A szerző áttekinti a ferencesek és a domonkosok Debrecenben való megjelenésére vonatkozó korábbi állásfoglalásokat. Egyértelműen bizonyítja, hogy a domonkosoknak 1324/1325 előtt illetve 1326 után a városban való tartózkodására hiteles forrás nincs. Tisztázta, hogy a ferencesek kolostorát nem 1312-ben, hanem 1322-ben alapította a földesúri család Jakab nevű tagja, aki királyi engedéllyel egy romos templomot adományozott a létesítendő kolostor részére. Úgy véli, hogy ez a "Jakab vitéz" (miles Jacobus) nem a Debreceni család I. Pétertől származó II. Péter Jakab nevű fia, hanem Debreceni Dózsa nádor ugyancsak Jakab nevű fia volt. Ezt alátámasztja az is, hogy a ferencesek kolostora a nádori ág kúriájának szoros közelségében épült, II. Péter kúriáját viszont a város északnyugati részében kereshetjük. Á család két ága rossz viszonyban volt egymással (hatalmakodások, birtokperek) és joggal feltételezi a szerző, hogy 1326 előtt a domonkosok a Péter-ág egyik tagjának segítségével foglalták el a Szent András tiszteletére szentelt kegyúri templomot és gyakorolták a plébániát megillettő jogokat. A váradi püspök panasza nyomán XXII. János pápa rendelte el a templom visszaadását és a domonkosok eltávolítását. A ferencesek kolostor a földesúri kastély átellenében a későbbi Csapó u. 13. szám alatti telken volt, a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelve. A XIV. század egészen 1382-ig a konventuális ferencrendiek virágkora volt Magyarországon. Bizonyosra vehető, hogy már 1360 körűire a földesúri család ellátta a kolostort nagyértékű kegytárgyakkal, melyekről a XV. század közepéről források szólnak. Feltehető, hogy ekkor született az a rendelkezés is, mely szerint a mészárosok a levágott szarvasmarhák nyelvét fele részben a Szent András egyház plébánosának, fele részben a ferences atyáknak kellett adják. A szerzetet a céhek is támogatták, hiszen 1449-ben a szűcsök céhszabálya előírta, hogy a céhben mesterré lettek 50—50 dénárt kötelesek adni a Szent András templomnak illetve a kolostornak. A konventuális ferencesek erkölcsei és a fegyelem többek között a debreceni kolostorban is meglazult. 1448-ban ezt panaszolta Hunyadi János az ország kormányzója és a pápai legátus úgy rendelkezett, hogy hét kolostorukat át kell adják az eredeti regulákat szigorúan betartó obszerváns ferenceseknek. De a debreceni, szatmári és lippai kolostorok átadását sikerült elhalasztatni majd érvényteleníttetni. 1466-ban Szilágyi Erzsébet, Debrecen földesúrnője újbóli vizsgálatot indíttatott, de végül is a debreceni kolostor a konventuálisok kezén maradt. Korábbi kiváltságaikat is megerősítette Szilágyi Erzsébet. 1509 őszétől Szapolyai János erdélyi vajda lett Debrecen földesura, aki kegyébe fogadta a ferenceseket. A salvatoriánus, obszerváns szerzetesek is tarthattak a földesúr debreceni tartózkodása során szentbeszédet és gyóntathattak is. A kolostor az 1523 után marianusoknak nevezett szerzetbelieké. Ekkortól nevezték el a két rendtartományt Provincia Sanctas Mariae in Hungária Ordinis Minorum illetve Provincia Sancti Salvatoris in H.O.M. megkülönböztető névvel. 1531-ben a városban generális konventet tartottak, melyet a debreceni uradalom officiálisának számadáskönyve bizonyít. A szerző felsorolja a mariánusok között előtűnő Debreceni nevű szerzeteseket s úgy véli, ez nem a debreceni születést-származást jelzi, hanem hogy az ilyen néven megismertek korábban a debreceni kolostor lakói voltak. A mezőváros polgárainak a ferencesekhez való viszonyát, ugyanúgy, mint a földesurakét is a ragaszkodás jellemezte. A kolostor a polgárok adományából kapott 1533-ban orgonát. Ekkor rendelték az orgonista atyát a városban élő beginák gyóntatójanak. Tehát Debrecenben is volt begina-ház. Lakói özvegyek vagy hajadonok, akik betegápolással, szegények gondozásával foglalkoztak. 109