A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1991 (Debrecen, 1993)
Természettudomány - Juhász Lajos–Szendrei László: Madárvilág a Halápi tározón
Juhász Lajos— Szendrei László Madárvilág a Halápi tározón Amikor az ország első természetvédelmi területeit létesítették, ősi tájak, természetes állapotban lévő vagy ahhoz közel álló élőközösségek megőrzése volt a cél. Ma már ott tartunk, hogy a természetvédelmi leltárakban telepített foltok, sőt művi létesítmények is szerepelnek. Meg kell látni a szépet, az értékest az ember formálta mesterséges környezetben is. A Debreceni Erdőspuszták környezetét is régóta az ember formálja. A XIX. század elejéig hatalmas erdők borították a területet. (Rakonczai Z., 1988.). Ezek közé rétek, mocsaras vízfolyások (nyírvizek) ékelődtek, változatossá téve a felszínt. A terület benépesítésével (pl.: vákáncsosok) (Módy Gy., 1981.) csökkent az erdők állománya. Megnőtt a szántók aránya, és az erdőtisztásokat is kaszálták. A terület képét döntően befolyásolta a lápok lecsapolása is. Ennek következtében a talajvízszint is lejjebb szállt, megfogyatkoztak a mocsári tölgyes, kőrises keményfa ligeterdők, ami a tájidegen fafajok (akác, erdei fenyő, vértölgy, zelnicemeggy) telepítését eredményezte. Haláp, amely az erdőspuszták egykor hatalmas kiterjedésű erdőségeit jelentette, sokféle, az elmúlt évtizedekig ismeretlen faunisztikai, florisztikai értékeket rejtett. Az első, több élőlénycsoportra kiterjedő átfogó zoológiai munkák (kerekesférgek, puhatestűek, bogarak) eredményei 1975-ben láttak napvilágot (Bancsi L, Dévai J., B. Tóth M., Ötvös J., 1975.). Valamivel kedvezőbb a helyzet a Debrecen környéki erdők madártani kutatásaiban (Bársony Gy. 1934., Nagy J. 1931, 1943, 1936, Sátori J. 1942). E munkáknak egyes részletei Halápot is érintik. Haláp madárvilágáról egy programszerű kutatáson belül (Aradi Cs., Dévai Gy., Fintha I., 1975.) az első átfogó tanulmány Aradi Cs., és Fintha I. tollából származik. A terület akkori képében a nyílt vizes biotópok bár jellemző vonását adták Haláp sajátos arculatának, madarakban mégis a legszegényebb élőhelyek voltak (Aradi Cs., Fintha I. 1975.). Ez a nyílt vizek kicsiny, szigetszerű kiterjedésével és asztatikus mivoltával magyarázható. Ehhez járult még az extenzív állattenyésztés okozta terhelés is. Az 1970-es évektől kezdve már gyakorlatban is megvalósult az a felismerés, hogy a terület vízhálózatát — jóléti célokra is alkalmas módon — rekonstruálni kell. Ennek legfőbb eleme: az erdőspuszta vizeit nem elvezetni, hanem visszatartani, tározni kell. így kezdődött meg 1974ben egy egymással összefüggő tórendszer építése, amely 1978-ra fejeződött be, a vizsgálatunk tárgyát képező Halápi tározó feltöltésével. Feltöltése előtt ezen a mély fekvésű területen a természetes mocsári növénytársulások uralkodtak. Ennek az É—D-i irányú völgyeletnek a tározóként való hasznosítása azonban nagymértékben magváltoztatta a flóra és a fauna faji összetételét. Az erdőspuszták új vízi élőhelyei az itt tapasztalható kedvező madártani változások, az ornithofaunisztikai kutatások újabb hullámát indították el. E munkák egyes eredményei napvilágra is kerültek. így Endßs M. (1977) az erdőspusztai tavak madárvilágának fajgazdagságát méltatja. A Madártani Egyesület aktív fiatal tagjai értékes faunisztikai adatokkal gazdagították a vízi területek madárfaunájáról addig ismert képet (Dudás M. 1982., Sándor L, 1982., Zeke T. és társai, 1987). Ezeket az adatokat kiegészítik a szerzők megfigyelései (Juhász L. 1983., 1984., 1986., 1988., 1989., Szendrei L. 1989; 1990.). 5
