A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)
Művészettörténet - Bíró Katalin: Egy parasztpárti politikus a népművészetről 1947-ben
az utánzó nép ne az alacsonyrendű újdonságot, hanem a tisztát, szépet, magasrendűen korszerűt utánozza." Ebben egy olyan kultúrpolitika szükségességét hangsúlyozza, amely átnevelő jellegű, és amely ennek a célnak az érdekében képesnek érzi magát arra is, bogy egyértelműen meg tudja ítélni, mi az, ami értékes a művészetekben és mi az, ami nem, tehát mintegy esztétikai bíróként is működjék. A következőkben a folklór alkotásait, a parasztkultúrát még nagyobb teherrel sújtja, mint akkor, amikor azt a parasztság nemzeti jellegének hordozójává avatja, és talán annak alapján, hogy a parasztkultúra sok elemet magába olvasztott a mindenkori környező társadalmi-kulturális közegből, az egész nemzet nemzeti jellegének kifejeződését látja benne, és egy nemzeti kultúra alapjává emeli:" ... a dalban, énekben a nemzet lelke, a zenében, táncban pedig a nemzet vérmérséklete, ritmusérzéke, emberi természete fejeződik ki és elég baj az, hogy csak a parasztság őrizte meg úgy ahogy a nemzet lelkét jelentő magyar éneket és dalt Itt az ideje, hogy vegye vissza az egész nemzet mindazt, ami ebben művészet tehát örökérvényű." Ebből következően leszögezi, hogy a népművészet értékei „ ... éppen úgy, mint a magas művészet, ... a nemzet kultikus életéhez tartoznak és ... örök nemzeti kincs"-ek. Végső gondolataiban tehát Veres Péter éppen azt az álláspontot képviseli, amelyet Bibó István írása indításában cáfol, amelynek jogosságát nem ismeri el és romantikus szemléletként jellemez. Veres Péter ezután még azt fejtegeti ugyanis, hogy egy elvek alapján összekapcsolódó embercsoportot csak érzelmi egység tesz közösséggé, amelyet nem más, mint éppen a közös ének, tánc és játék teremt meg: „Mivel a Parasztpárt paraszti és nemzeti párt, a parasztosztály dalai és a nemzeti érzés énekei adják a közösséggé formálódás kultikus tartalmát." Ügy tűnik, hogy Veres Péter azért is kerülhette meg a Bibó István-i gondolatok lényegét, amely szerint a népművészet jelentőségét — a parasztpárt szemszögéből — elsősorban a parasztság emberi felemelkedésében betölthető szerepe szerint ítélte meg, mert gondolati kiindulása a Bibó István tényszerűségével szemben illuzórikus alapú: az, amit Bibó István célként tűz ki — hiszen a földosztás óta eltelt csaknem Rét év alatt még nem történhetett meg a parasztság emberi-kulturális fölemelkedése —, azt Veres Péter gondolatilag már realitásként kezeli, ezért a megvalósításához szükséges erőfeszítése és utak-módok nem foglalkoztatják, nem is foglalkoztathatják, a népművészetet sem ennek a szemszögéből ítéli meg. Ez a fajta gondolkodásmód, a kitűzött cél realitásként való kezelése ugyancsak a dogmatikus politika gondolkodásmódját vetíti előre. Muharay Elemér írásának címe: tíépi kultúra és parasztság. írója akkor már több mint egy évtizede a népballadák, népzene és népszokások gyűjtésére, feldolgozására alapozódott népszínházi, műkedvelői tevékenység és a népművészet értékein alapuló új magasszintű közösségi kultúra megteremtésének apostola volt. 42 Muharay Elemér Bibó Istvánnak ugyancsak azt a gondolatát vetette el, az ellen próbált érvelni, mint Veres Péter, és hasonló alapon, a népművészetnek mint a nemzeti művészet alapjának védelmében, figyelmen kívül hagyva a Bibó-írás egész koncep42 Huszár 1983. 383—385 és 422. 346