A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)

Művészettörténet - Bíró Katalin: Egy parasztpárti politikus a népművészetről 1947-ben

remt, ne cserélje fel már kialakult parasztkultúráját városi kultúrával." Ezzel a gondolattal teremti meg a megelőző okfejtés aktualitásának érvényességét — a parasztkultúra őrzése és ápolása a formálódóban lévő újszerű művelődéspolitikának egyik fontos kérdéseként vetődött fel. Ebben a véleményében ugyanakkor nemcsak Bibó István szemléletének jelen- és jövőorientált történetisége fejeződött ki, hanem liberális alapú demokratizmusa és az a tudósi realitásérzék, amellyel a valóságos társadalmi mozgásokat nem kísérli meg mindenáron valamilyen ideálisnak tartott állapotok irányába fordítani gondolatilag, hanem a társadalomban tapasztalható tendenciákat adott realitásnak tekintve, azok értelmezésével és gyökereik föltárásával arra törekszik, hogy e tendenciák további lehetséges irányait meghatározva az emberi szabadság szempontjából legoptimálisabb lehetőség mellett érveljen. A következő fejezetben az előző részt záró, a parasztpárti politikusok egy részében nyilvánvalóan ellenérzést kiváltó gondolatot indokolja, és fölvázolja a jelenben tapasztalható helyzet által fölvetett, megoldásra váró — a parasztpárt által is megfontolást igénylő — feladatokat. Keresi a lehetőségeket, hogy ha a parasztkultúrát nem lehet sem ,,teremtő állapotában" fenntartani, sem holt kultúraként változatlanul megőrizni, és csakis ahhoz ragaszkodni, akkor milyen szerepet tölthet be az össznemzeti kultúrában és milyen módón viszonyuljanak hozá a jövőben. „Ha egyszer a parasztkultúra megszűnt teremtő kultúra lenni, akkor az annak javaival való élés Mezőkövesden csakúgy, mint Újpesten, csak mint program és propaganda létezhetik, de nem úgy, mint az életnek, az egymáshoz és a tárgyakhoz való viszonynak az alapvető rendes formája." Ebben a megfogalmazásban érthetővé válik, hogy Bibó István szerint a társadalmi átalakulás korabeli helyzetében a parasztkultúra és ezen belül a népművészet, mint egy lezárult történelmi periódus produktuma, bár genezisének sajátos jegyeit továbbra is magán viseli, nem kapcsolódik többé kizárólag a teremtő társadalmi közeghez, a paraszti világhoz, így jövőbeni szerepét arculatának nem a parasztsághoz kötődő vonásai alapján kell fölmérni, hanem a művészet-mivoltának alapján, mint művészeti hagyományaink egyikét kellene megítélni. Itt szükségesnek találja, hogy tisztázza, a parasztkultúrához való ilyenfajta viszonyban a parasztságnak mennyiben közös és mennyiben eltérő a helyzete más társadalmi rétegekéhez képest és egyértelműen megfogalmazza, hogy a parasztkultúrához, a népművészeihez, mint egyik művészeti hagyományunkhoz, alapvetően a társadalom minden rétegének egyformán köze van. Még akkor is így van ez, ha a parasztság hozzá való kapcsolata többrétű, hiszen ősei alkották, annak a társadalmi közegnek a történelmileg kialakult, meghatározott érzés- és gondolatvilága fejeződik ki benne, amelyből származik. Ebből ugyanis nem szükségszerűen következik az, hogy a parasztság a jelenlegi helyzetben alapvetően másként viszonyuljon ehhez a lezárult kulturális hagyományhoz. Törekedni csak arra lehet, hogy legalább megbecsülje — és e cél elérésének módozatain kellene gondolkodni. Itt fogalmazza meg azt a gondolatot, amely a népi szociográfia kibontakozásától kezdve lett jegyzett politikai program Magyarországon, amely 1947-ben a parasztpárt mindenféle programjának — kulturálisnak is — alapja kell hogy legyen, és amely egyben vízválasztó is a parasztpárthoz tartozás, a paraszti érde340