A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)

Művészettörténet - Bíró Katalin: Egy parasztpárti politikus a népművészetről 1947-ben

kapcsolatos jövőbeni feladatokat is, kijelölni helyét a jövendő magyar kultúrában.

39 Az írás pár mondatos bevezetés után négy részre tagolódik, Fejlődés és népviselet, Romantika, Népdalok, táncok, játékok és Magas kultúra alcímekkel. A fejezetcímeik azonban egyáltalán nem tükrözik a cikk világos logikájú gondolatmenetét, feltételezhetően csak publicisztikai célból kerültek a fejezetek élére. A nyitómondat egy kézenfekvőnek tűnő megállapítás arról, hogy egy parasztpártnak magától értetődő feladata a parasztkultúra ápolása. Bibó István azonban romantikusnak nevezi ezt az elképzelést — ám ezzel szembeállítva nagyobb hangsúlyt tud adni okfejtése valóságos kiinduló gondolatának. Annak a alapvető kérdésnek, amelyre a parasztpártnak válaszolnia kell, hogy megfogalmazhassa a parasztkultúrával kapcsolatos véleményét: vajon a parasztkultúra különböző jelenségei, közöttük a népművészet is, nem kapcsolódnak-e elválaszthatatlanul ahhoz a paraszti életformához, amelyben megszülettek, és amelyet a maga történelmileg itt kialakult formájában „társadalom alatti", „szolgálatra szorított", „a termelés és munka kötöttségeiből semmi kitekintést nem engedő" állapotként jellemez. A kérdés és a rá adott igenlő válasz is jelzi, hogy Bibó István Erdei Ferenc háború előtti műveiben kifejtett álláspontját képviseli, azt tekinti kiindulópontnak. Ez a kérdés azonban 1947-ben már nemcsak teoretikusan vetődött újra föl, hiszen a földtörvény végrehajtása után két évvel és az erőssodrású társadalmi mobilitás időszakában a mindennapi élet tömeges tapasztalatai gyakorlati szükségszerűséggé tették újbóli megfogalmazását és egyértelmű megválaszolását. A bevezető fejezet zárórésze éppen ennek indoklását tartalmazza azzal, hogy utal arra a mindennapos ellentétre, amely a „lelkes népmentés" és a parasztifjúságnak a parasztkultúrától való tömeges előfordulása között tapasztalható. Az első fejezetben Bibó István a bevezetésben föltett kérdésre válaszol a parasztkultúra — Erdei Ferenc nyomán — legfontosabbnak ítélt jellemző jegyeinek elemzése alapján. Hivatkozik Erdei Ferenc elemzéseire és sok lényegesnek tartott megfogalmazását átvéve röviden jellemzi a parasztkultúra három kiemelkedő sajátosságát, elemi, közösségi és általános jellegét. Amikor az elemi jelleget azzal magyarázza, hogy „minden megnyilvánulásával kötve van a termelés alkalmaihoz és szerszámaihoz", akkor ez magában foglalja egyben azt is, hogy a parasztművészet a paraszti tevékenységek körében kevésbé differenciált terület a magasművészethez viszonyítva, nem rendelkezhet olyan mértékű autonómiával, belső önfejlődési lehetőséggel mint az, alakulása szorosabban kapcsolódik a teremtő közösség egyéb tevékenységi formáihoz, a paraszti munka történelmileg kialakult formáihoz. A közösségi jelleget két vonatkozásban értelmezi: egyrészt „nem egyéni teljesítményekből épül", vagyis az egyén produktumaiban hangsúlyosabban van jelen a megelőző 39 A cikksorozat: A parasztság helye a magyar politikában. Bibó 1986. II. 401—406.; Parasztpárt és parasztság. Bibó 1986. II. 406—411.; Parasztpárt és parasztkultúra. Bibó 1986. II. 412—417.; Parasztpárt és a parasztság gazdasági felszabadulása. Bibó 1986. II. 417—423.; A parasztpárt és a parasztság közéleti felszabadulása I—II. Bibó 1986. II. 423—428.; Parasztpárt és polgárosodás. Bibó 1986. II. 428— 433.; Parasztpárt és radikalizmus. Bibó 1986. II. 433—436.; Parasztpárt és forradalmiság. Bibó 1986, II. 436—442. 338