A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Holló László Kossuth-díjas festőművész születése 100. évfordulója alkalmából a Déri Múzeumban rendezett Emlékülés 1987. március 5. - Bíró Katalin: Holló László önarcképeiről

vennünk, mindenekelőtt azonban nem tekinthetünk el az életmű-katalógus esetleges hiányosságaitól sem. Az önarcképek hiánya különösen három periódusban feltűnő'. Az a tény, hogy jelenleg a főiskolás évekből nem ismerjük egy önarcképét sem, magyarázható azzal is, hogy ezek a képek esetleg elkallódtak, vagy ismeretlen helyen lappanganak, hiszen tudjuk azt, hogy fiatalkori művei közül jó párat nem hozott magával végleges debreceni letelepedése idején. Ennél az időszaknál és az első háború körüli évek hiátusánál nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a feltevést sem, hogy talán ekkor készült önarcképek is elpusztulhattak a második háború végének zaklatott hónapjai alatt. Különösen valószínű ez az 1913-as évet tekintve, hiszen ez Holló Lászlónak termékeny és jelentős eredményeket felmutató időszaka volt — és éppen az arcképfestészet terén. (Elsősorban a párizsi, félegyházi és dorozsmai portrékra gondolhatunk.) A háború esztendei pályájának első komoly válságperiódusát jelentették — s bár e korból is elsősorban portréit ismerjük —, az önarcképek hiánya ekkor esetleg a művészi céljaiban való elbizonytalanodás jeleként is értelmezhető. 1966—1967ben is feltűnő az önarcképek elmaradása, hiszen ebben a két évben több arcképe készült feleségéről, ismerőseiről és ekkor mutatta be igen kevés reprezentatív portréinak egyikét, félalakos Kodály Zoltán-képét. Mindezeknek a „hiányoknak" nem volna jelentősége, ha nem egy rendszeresen művelt önarcképfestéssel állnánk szemközt, így azonban valamilyen magyarázatot kívánnak. Ezekkel szemben feltűnik az önportrék magas aránya az 1956-os és az 1973-as esztendőkben, amely elsősorban ugyancsak életrajzi vonatkozásokkal magyarázható. 1956 egy fölszabadító siker és egy lesújtó csapás éve volt Holló László számára: a háború után és a szocreál éveinek elutasításán túljutva ez év januárjában rendezték első önálló kiállítását Budapesten, és ez idő alatt halt meg első felesége, negyven évig házastársa, Hrabéczy Anna. Legtöbb ekkor festett művében az éles fénybe állított meszes arc, a jellegzetes vonások és a jellemző arányok szélsőséges eltúlzása minden dologi jelzés nélkül is azt sugallják,.mintha a művész a clown szerepében vetett volna számot önmagával életének ebben a tragikus időszakában. 1973 az utolsó előtti éve volt, amikor önszántából palettát, ecsetet vett a kezébe — 1975-ben már csak szülővárosa megrendelésére készített két olajportrét —, és festészetének utolsó három-négy évét, öregkori kalapos önarcképeinek megrendítő sorát joggal tekinthetjük a művész önmagával való utolsó szembenézésének. Ezek a szerény adalékok is arra mutatnak: Tóth Ervin jogosan állapíthatta meg, hogy Holló Lászlót nem a „mindig kéznél levő legolcsóbb modell", sem pedig a ,.jó modellek elromlása, ünneplőbe öltözése" állította újra meg újra a tükör és a vászon kettős tükre elé, hanem önmaga megismerésének és fölmutatásának szakadatlanul munkáló belső kényszere. Holló László önportréinak nagy száma különösen szembetűnő akkor, ha figyelembe vesszük, hogy Holló nem volt úgynevezett portréista. Bár közel 170 olajportréját vehetjük számba, ezek túlnyomó része műfajilag átmeneti helyet foglal el az arckép és az egy-két alakos életkép között. Nemcsak a művek tárgya miatt — például Varró nő, Kati olvas, Ülő napszámos, Barátnők, Vak ember, Veteményező nő és sorolhatnánk tovább a címeket-témákat —, hanem a portrészerűség szemszögéből. Az alkotások legtöbbjében, úgy tűnik, a látványélmény jelentette a festői indíttatást, a művész figyelmét nem az ábrázolt emberek személyes jellemvonásai ragadták meg, képei szereplőiben elsősorban kevésbé egyénített tipikus élethelyzeteket és embertípusokat állított a néző elé. Viszonylag kevés az egyéni karaktert hangsúlyosan megjelenítő portréja — és ezek között nemcsak Csokonai-, Petőfi-, Ady-, Móra-, Kodály- és Bartókarcképeire vagy a nagyapjáról, a Hrabéczy Annáról, a Maksa Olgáról festett arcmásaira gondolhatunk, hanem néhány, számunkra már ismeretlen személyre, akiket a Parasztfej, Öreg paraszt, Tisza néni és más, többnyire személytelen jellegű címek rej436