A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Holló László Kossuth-díjas festőművész születése 100. évfordulója alkalmából a Déri Múzeumban rendezett Emlékülés 1987. március 5. - Kovács Péter: Holló László és az alföldi festészet problémája

megfeledkezni is lehetett róla. Trianon után azonban ez maradt az ország; pusztasága val, szegénységével a HAZA elesettségének és szegénységének a jelképe. Lakói pedig a magyarok, egy ősinek hitt, gondolt, mondott (akart!) világlátás és erkölcs hordozói. A „sváb" Dunántúl és a „bűnös" Budapest számára és mellett az Alföld a szűziesen szép tisztaság példája lett. Az Alföldet mint témát August von Pettenkofen fedezte föl a festészet számára, s utána a hazai festők is mind többen és mind gyakrabban választották a tájat és az ott élő embert munkájuk modelljéül. Pettenkofen számára e'vidék az idegenség, a civilizált polgárt mindig izgató egzotikum megtestesítője volt. A századfordulón Hódmezővásárhelyt megtelepedő művészek — Tornyai János és barátai — ezt az „egzotikumot" már nem festői érdekességként, hanem az elmaradottság és szegénység tragikus megnyilvánulásaként értékelték. Tornyaiék az Alföld népének tökéletes kiszolgáltatottságát, a természet és a társadalom ellenséges erőivel folytatott drámai harcát, amelynek egyetlen célja a puszta lét volt, nem külső szemlélőként, hanem belülről élték át. Ezért volt az, hogy számukra a népművészet sem tanulságaival, gazdag és esetleg fölhasználható formakincsével volt érdekes (mint például a velük kortárs Bartók Bélának és Kodálynak), hanem éppen vészesében, mint egy általános pusztulási folyamat dokumentuma. Festészetük számára a döntő a környezet természeti, társadalmi és gazdasági körülményeinek szociológiai hűséggel való ábrázolása lett. „Csak egyszer úgy ki tudnám fejezni a magyar népet, ahogy ismerem búját, baját, vágyakozását" — írta egy levelében Tornyai, s ugyanezt a mondanivalót folytatja egy későbbi, Kiss Lajoshoz címzett (azóta sokat idézett) írása :„.. .azért jöttünk haza Párizsból, mert szerettük fajtánkat, és éreztük, hogy itt van a legnagyobb köd, itt kell legjobban törni és oszlatni a ködöt. írással, képpel, felolvasással, múzeummal.. ."

2 — A szép szándékra azonban eleve árnyékot vetett az a tény, hogy Párizsból nemcsak „hazajöttek", hanem egyúttal hátat is fordítottak mindannak, amit akkor Párizs valójában jelentett. Rudnay Gyula, Tornyai egyik legjobb barátja és az „alföldi festészet" máig legtöbbet emlegetett, nagy hatású mestere a legszigorúbban elítélte azokat — mellesleg a század első felének legkiválóbbjait! —, akik nem tagadták meg e világot: „.. .Megrontva Münchentől, elcsábítva Párizstól — írta —, talmi fellángolások, az esprit, a Vart pour Vart pózos színházi trükkjei homlokon vágták, megszédítették a magyar képzőművészek egy részét.. ."

3 — Elsősorban ez, az elutasítás attitűdje kapcsolta az alföldi-vásárhelyi iskolához Koszta Józsefet. Ó, aki ifjúságában beutazta egész Európát, s közelről ismerhette meg a kortárs művészet törekvéseit, dühös indulattal fordult el a modernektől, a kubistáktól, de még JVlatisse-tól is. Lyka Károly ezt a tökéletes „immunitás"-t Koszta „kulturális felkészültségének szerény foká"-val magyarázta.

4 (Pedig Lyka aligha vádolható azzal, hogy nem becsülte eléggé Koszta festészetének értékeit!) Szerintünk inkább ugyanarról a „nemzeti elhivatottság"-ról van szó, ami Tornyai és Rudnay választásakor is a művészeten kívüli szempontokhoz, a művészeten kívüli világhoz vezetett. „Az a feladat vár rám — mondta egy nyilatkozatában Koszta —•, hogy bármi is legyen az ára, a művészi kifejezésnek azt a formáját szolgáljam, amit minden idegszálammal tiszta magyar művészetnek éreztem... "

5 Persze, amennyire irritáló most mindennek a fölidézése, és amennyire meghökkentően hangzik, legalább annyira szép és fölemelő az a lelkesedés és szilárd hit, 2 A Tornyai-levelek forrása: Bodnár Éva: Tornyai János. (Bp., 1956.) 3 L.: Bényi László: Rudnay Gyula. (Bp., 1961.) 25. 4 Lyka Károly: Adalék Koszta József stílusának történetéhez. Művészettörténeti Tanulmányok, 1957. 5 L.: Bényi László: Koszta József. (Bp., 1959.) — Koszta nyilatkozata 1938-ban az Új Magyarság Vasárnapi Újságában jelent meg. 422