A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Holló László Kossuth-díjas festőművész születése 100. évfordulója alkalmából a Déri Múzeumban rendezett Emlékülés 1987. március 5. - Sümegi György: Holló László írásairól és a Holló-irodalomról

FÜGGELÉK Holló László Két párizsi műgyűjtemény Auguste Pellerin és Durand-Ruel otthonában Párizs, nov. 16 Két, igazán művészi otthon ragadja meg különösképpen a Párizst járó s a művészet iránt érdeklődő idegen figyelmét: az Auguste Pelleriné meg a Durand -Ruelé. Auguste Pellerin Párizs külön szélén, a Bois de Bologne melletti Neuillyben lakik gyönyörű kastélyban. A kastélynak legfőbb ékessége azonban nem a külső dísz, hanem a belső tartalom: egy egész csomó Cézanne-kép. Nagy művészi gyönyörűség lehet ezekben a szobákban lakni, ahol Cézanne keze nyomát látjuk, ha jobbra, ha balra fordulunk. Egész falakat borítanak Cézanne alkotásai. Minden fal, sőt szinte maga a levegő is arról beszél, hogy Cézanne társaságában van itt az ember, s aki itt lakik, talán királyokkal sem cserél. Cézanne alakjai erős kézzel, rendíthetetlen vonásokkal megörökítve intenek felénk innen is, onnan is: a Les Joueurs (A kártyázók) ott ülnek kopottas ruhájukban, de látjuk, hogy a kalapjuk alatt koponya van, szinte megtapinthatnók. Van orruk, szemük, szájuk, csak beszélni nem tudnak, mert hát festve vannak, de beszél belőlük az élet, beszél a karakter. Azután ott van a Portrait de Gustave Geffroy. Meg kell állanunk előtte! A dolgozószobájában ül Gustav Geffroy, fekete kabát van rajta, előtte az asztalon néhány könyv, egy cserép tulipán, távolabb egészen a kép szélénél egy kis márványakt, a háttérben kandalló és könyvespolc. Mindez, ha így leírjuk, ugye olyan szaggatottnak, darabosnak, ridegnek hangzik, de ha ott állunk a kép előtt, látjuk, hogy a virág, a könyv, a polc és egyéb mindenféle hozzátartozik a portréhoz, vele szerves egészet alkot. Gustav Geffroy ott ül a legteljesebb összhangban a környezetével, a színekkel, a levegővel. A nyugalmával belemarkol a lelkünkbe. A Portrait de femme elé kerülünk sétánkban. Egy nő könyököl rá könnyedén a színes, mintás kendővel borított asztalra. Egy nő arcképe, ez az egész, de nem is kell több, Cézanne sem akart itt egyebet kifejezni. Egyszerűen, kevés eszközzel megfestett portré; színben és tónusban végtelenül finom. Ha az emeletre megyünk, útközben megállít a nagy mester három önarcképe: a két felsőn erősen el van választva egymástól a fény és az árnyék, az alsónak általánosabb, lágyabb a világítása, de mind a három duzzad az erőtől, a tudástól. A felfelé vezető folyosó falán többek között két nagyobb kompozíció ragadja meg a szemlélőt. Fürdőjelenetet ábrázolnak. Az előtéren csodálatosan finom mozgásban tünteti fel a parton szárítkozó nők harmonikus csoportját, s misztikusan köti ezt egybe az oldalt fölfelé összehajló fákkal, melyek mintegy az ég felé ragadják a szemlélőt. A Cézanne-tói megszokott színharmóniát mutatja néhány tájkép a maga lefokozott egyszerűségében, teljességében és arányában. Az emeleti szobákat aktok, fürdőző nők (amelyek közül a legszebbek egyike a fürdőszobában van), csendéletek díszítik. Összesen vagy hatvan darab, amelyek egytől egyig megérdemelnék az alapos ismertetést, hisz egyik jobb, szebb, mint a másik. Egynéhányat már Budapesten is láttunk. 417