A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Holló László Kossuth-díjas festőművész születése 100. évfordulója alkalmából a Déri Múzeumban rendezett Emlékülés 1987. március 5. - Sümegi György: Holló László írásairól és a Holló-irodalomról

Felment azonban az ismertetés kötelezettsége alól az, hogy úgy ezeket, mint általában Cézanne nagyságát már eleget ismertették arra hivatott íróemberek, s ez az én írásom csak afféle útbaigazítás akar lenni azok számára, akiket érdekel, hogy hol található meg ez a gyönyörű gyűjtemény. Durand-Ruel Auguste Pellerinhez hasonlóan szintén ugyancsak boldog lehet a maga otthonában. Az ó' lakása a Rue de Rome 35. sz. alatt van. Érdekes, nem mindennapi ember az a Durand-Ruel. Tudjuk, hogy támaszuk, valóságos nevelőapjuk volt az impresszionistáknak, akik közül nem egy talán éhen halt volna nélküle. Baráti szeretettel, egy bizonyos előrelátó megérzéssel gyűjtötte maga köré annak idején Manet-t és tanítványait, akiket — különösen Cézanne-t — gúnyoltak és bolondnak neveztek fellépésükkor az akkori idők „műértői". Az első egy-két nyilvános szereplés a kigúnyoltatás és a megvetés, sőt a gyűlölet „babérait" szerezte meg nekik az akadémikus festők között és a közönség nagy részében. Barátjuk, Zola Emil volt egyike az elsőknek, aki a sajtóban lándzsát tört mellettük, amiért meg is kellett válni lapjától. De sokat kellett küzdeniük, míg itt-ott kezdtek megbarátkozni ezekkel a „vad" piktorokkal, persze főleg a fiatal generációból akadtak az első híveik. Eleinte bizony nagy ritkán sikerült egy-egy képüket eladniok, akkor is potom áron. Húsz-harminc frankon vesztegettek el szegények olyan festményeket, amelyek manap negyven-, ötven-, sőt hetvenezer frankon kelnek el. Ezekből a koldusárakból bizony a mindennapi kenyérre sem telt volna, hát még a festésre vagy pláne utazgatásra. Durand-Ruel volt az, aki ekkor istápolta őket, pénzt, ellátást adott nekik, sőt angliai tanulmányutakra is elküldte őket, s mindezt egynéhány „rongyos" 20—30 frankos képért. De most ezek a „megvetett" képek teszik szentté boldog tulajdonosuknak, Durand-Ruelnek otthonát. Egy egész emelet szobasorát díszítik a csodaszép Manet-k, Renoirok, Pissarrók, Berthe Morisot-ok. Telve van minden fal a nagy impresszionisták képeivel. Még az ajtók szárnyain is angyalkák, virágcsokrok és ehhez hasonlók tanúskodnak kezük vonásairól. Manet vezetése alatt indult el a kis csapat napot, árnyat, levegőt keresni, ki a szabadba, otthagyva a műterem zárt, dohos légkörét, nekik az igazi, hamisítatlan szabad levegő kellett. Künn dolgoztak a folyó partján, virágos réten, gyümölcsöskertben, magukba szíva az illatot, a levegőt, amit aztán beleleheltek a képeikbe. Meg is látszik ezeken első pillantásra az üdeség, frissesség, a szabadság. Palettájukról hiányzanak a régi egyhangú barna, sötét színek, világosság, derű sugárzik a munkáikról, s mindenütt más-más változatos színproblémát tárnak elénk és visznek megoldásra. Renoir egyikmásik képét látva, szemeink elé kívánkozik Szinyei Merse Pál Majálisa, amelyen érzik a tavasz, hallik a pacsirtaszó meg a vidám kacagás. Durand-Ruel gyűjteményében tovább nézelődve, ott látjuk a Páholyt, s bámuljuk diszkrét előadását, könnyedségét. Odébb, a gyermekszoba egyik falán Claude Monet néhány lehetfinomságú tájképe mellett egy fűben ülő nő ragadja meg a figyelmünket üde színharmóniájával. Manet egy-két gyönyörű dolga is itt van Ruelnél, köztük az ismert spanyol tárgyú Bikaviadal, az arénában remek mozgású harcot folytató bikával és torreádorral, háttérben az ünnepi ruhába öltözött, izgatott nézőközönséggel. Számos Pissarro és Sisley mellett erőteljesen és számban is gazdagon van képviselve e gyűjteményben Degas az ő finoman megfigyelt táncosnőivel, valamint Cézanne is több egyéni felfogású tájképével. Talán elég is ezeket a remekeket felsorolnom, hogy fogalmat nyújtsak Durand-Ruel kincseiről. Megjelent: Magyarország, с lap (szerk.: Holló Lajos). 1911. nov. 19. sz. 29—30. 418