A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Kilián István: Szomorú halotti versek Hatvani professzor felett

itt is bebizonyosodott: a források hiánya, az idő rövidsége s a megvalósítandó cél miatt nem egy téves adat került a gyászversbe, vagy néhány jelentős állomása a professzor életének kimaradt. A Hatvani holtteste felett eldeklamált versezet nem irodalmi remekmű, de példája lehetne a diákokkal gyakoroltatott epicedium műfajának. Csokonai is e műfaj törvényei szerint alkotta meg a halotti verseket, természetesen úgy, hogy abban a felvilágosodott költő egyéniségéről is kaphatunk képet. Nem remekmű tehát Naszályi verse, de része annak az irodalomnak, amely Moesch koncepciója szerint az ember egész életét születésétől haláláig végigkíséri. Ez az epicedium nem szerzője, hanem tárgya miatt érdemli meg a különleges figyelmet. Az idős professzor, kit életének utolsó évei már megkeseredetté is tettek, emlékezetes temetésben részesülhetett. Bélyei Péter és Ormós András lelkészek temették a Nagytemplomból a Péterfia utcai temetőbe. Sírjánál a poézis tanára, Naszályi János versben vett tőle búcsút, az epitáfiumot, a sírkőre felvésendő szöveget antik minta szerint Weszprémi István készítette el. Sírját azonban a családtagok kihalása, elköltözése után ugyanaz a sors érte, mint a negyedszázaddal később meghalt Csokonaiét. A hatalmas sírkő, amelyen Weszprémi szövegét lehetett olvasni, az 1802-es tűzvész következtében elkallódott, majd évekkel később a városi építész kapujába kerékvetőnek beépítették, s egy véletlen folytán csak 1883. május 24-én került napvilágra. A sírkő máig látható, a sír azonban a tudós professzor hamvaival együtt már a múlté. Hogy egykor tanított, gyógyított s a felvilágosodott eszmék magyarországi szószólója volt, kéziratai hirdetnék, ha azok is el nem kallódtak volna a család kezén. Azok ugyanis leányaihoz kerültek, az útijegyzetek a Milesz család egyik leszármazottjánál voltak még 1871-ben, a latin nyelvű önéletrajz pedig a Paksy család egyik kései leszármazottjánál. De kit tudja, mi maradt István fiánál és azok gyermekeinél, vagy mi veszett el a mindvégig nőtelen Hatvani Pál hagyatékában. Jó lenne hinni, hogy ezek a magyar természettudomány története, a magyar irodalom szempontjából sem mellékes kéziratok egyszer még valahol felbukkannak. 301