A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Tóth Béla: Egy jeles debreceni kartéziánus, Huszti Szabó István

kezelés (felix medicatio) titka (§ X). A továbbiakban szó van még a „china", az ópium, a repülősó szerepéről, az érvágás és a purgatio hasznáról (§ XL—

XIV.), sőt a hold állását is figyelembe kell venni, mert a hold a nedvek úrnője (humorúm domina). íme, az orvosi meteorológia kezdete. Végül a betegek diétájáról esik szó (§ XVIII.). A nyolc pontból álló Corollária, akárcsak az előbbi részek filozófiai háttere, a descartes-i gondolkodás néhány általános elvére utal, mint amelyeket az orvosnak követnie kell (pl. az 1—2. pont). A dolgozat lényege a természet szerepének hangsúlyozása a gyógyításban. Szekfü Gyula Weszprémi István Kisded gyermekeknek nevelésekről (Kolozsvár, 1760) с könyvével kapcsolatban szinte ujjongva kiált fel: „így érkezik meg hazánkba a nagybetűvel írt Természet mint a racionális életmódnak leghivatottabb szabályozója."

35 íme, mint látjuk, megérkezett az már hamarabb, ha nem is magyar nyelven. A betegségek keletkezéséről (a szervezet rendjének megbomlása) s gyógyításukról (e rend helyreállítása a természet segítségével) vallott felfogása, mely a természettudomány behatolását jelenti az orvostudományba, nemcsak akkor volt korszerű, de azt hiszem, ma is helytálló. * * * Huszti tanári székfoglaló értekezését, sajnos, hosszas nyomozás után sem tudtam előkeríteni. Pedig szerintem az előadás nagyon fontos lenne, mert az alkalmat felhasználva valószínűleg egész gondolkodása alapjait hallgatói elé tárta. Némileg pótolja azonban e hiányt utolsó ránk maradt tudományos műve, a Pauculae et generalissime positiones philosophicae (pár általános filozófiai tétel) с disputációszövege, melyet elnöklete alatt egy Bárány Mihály nevű tanítványa (S.D.C. = Scholae Debrecinensis Civis), a retorikai osztály tanítója (praeceptor eloquentiae) adott elő az orvostudományt kedvelő urak (Domini Philiatri) előtt 1700. december 25-én, s amely kétségtelenül az ő szövege. Megjelent ugyanazon évben a debreceni nyomdában. A művet Dobozi István főbírónak, a városi szenátus tagjainak, akiket név szerint is felsorol, s másoknak ajánlja a disputáns. A könyvecske a címlap után kezdődően 18 számozott negyedrétű lapból áll. Lényege a kartéziánus filozófia ismertetése és hitvallás a descartes-i gondolkodás mellett. A 46, római számokkal jelzett bekezdést kitevő értekezés a filozófia meghatározása, majd a pogány és keresztény filozófia megkülönböztetése, az utóbbi előnyeinek kiemelése után szól a filozófia hasznáról, ami — ha a bölcselkedés nem téved száraz spekulációba (!) — elvezet bennünket a természet megismeréséhez, s meggyőz Istentől való függésünkről (XII). Ezek által lesz a filozófia az, aminek Cicero mondja: „a lélek orvossága" (Medicina animi, XIV.). Itt tér rá arra, hogy ami régen Arisztotelészé volt, most ezt a tekintélyt Descartes, Hobbes iskolája élvezi, amelyek közül különösen az előbbi támaszkodik a kereszténység tanaira, ami nélkül nincs igazi filozófia és tudomány (XV.). Ezután részletesen ismerteti Descartes Metaphysicának nevezett ismeretelméletét. Ennek alapja az, hogy minden tudásunkat a természet világosságából merítjük, s a magunk ismeretéből kell kiindulnunk, mert ennél jobban semmit sem ismerhetünk. Innen jutunk el a teremtő és fenntartó isten megismeréséhez, akitől függ minden egyszerű és összetett ismeret, elsősorban a testi és szellemi valóságok megkülönböztetése, főleg a léleké, mely halhatatlan részünk. Az igazi megismerés azzal kezdődik, hogy mindenben kételkedünk, s innen jutunk el a végső elvig, amelynél már kétségnek helye nincs. A legvégső bizonyosság: „Cogito ergo sum" (XXII.), vagyis elménk működése. Ennek három mozzanata van: 35 Hómon Szekfü: Magyar történet, V. (Bp., 1936.) 23. 290