A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Néprajz - Tóth Zsuzsanna: Decsi menyasszonyi viselet a Déri Múzeumban

Tóth Zsuzsanna Decsi menyasszonyi viselet a Déri Múzeumban 1987 márciusában vásárolt a Déri Múzeum néprajzi gyűjteménye egy 15 darabból álló decsi viseletegyüttest, mellyel kiegészült sárköziviselet-kollekciónk. A Tolna megyei Sárköz a régi Sárvíz torkolatvidéke és a Duna közötti lapályos terület, négy jelentős községgel: Őcsény, Decs, Sárpilis és Alsónyék.

1 Decs a Sárköz egyik legkarakterisztikusabb helysége. Viseletéről eddig számos tanulmány jelent meg. Többek között Kovách Aladár A Tolna megyei Sárköz népviselete (NÉ., 1907., 71 — 94, 201—221. o.), Malonyai Dezső к magyar népművészet című munkájának IV. kötetében (Bp., 1912., 53—103. o.) ír a Sárközről, Domanovszky György A magyar nép díszítőművészete (Bp., 1981., 125—143. o.) című könyvében szól a színes sárközi viseletekről. Ezek mellett természetesen kisebb, különösen a magyar népviseletekről szóló munkákban találunk említést a sárközi, ezen belül a decsi viseletről (Gáborján Alice, Fél Edit, U. Varga Marianna és mások munkáiban). A most megvásárolt ruha egyes darabjai régebbiek (pl. a párta), nagyobb része azonban az 1960-as, 70-es évek végén készült. A ruhát az eladó Györgyné dr. Vágó Magdolna esküvője alkalmával viselte. A hajdúsági származású fiatalasszony a férje révén került Decsre, s számára nászajándékként készítette az akkor már idős özv. Pirityi Mihályné (született 1896-ban) decsi lakos, a népművészet mestere. Az esküvő után a fiatal pár Debrecenbe költözött, ahol már nem volt szükségük a sárközi viseletre, ezért adták el a Déri Múzeumnak. A viseletegyüttes részei (A viselet leírása az egyes ruhadarabok felökésének sorrendjét követi): 1. Pendely (V.87.46.1.1., h.: 65 cm, aljasz.: 360 cm, la rajz). A Sárközben a pendely „pöndő" néven ismert. Vastagabb fehér lenvászonból, öt rész összevarrásával készült. Derékrészét sűrűn ráncba szedték. A ráncolás megerősítésére az összehúzó fehér cérnát benne hagyták az anyagban. Az így beráncolt anyagot egy 5 cm széles pántba (korcba) fogták be. Ennek a széles pántnak a két végére varrták fel a hosszú megkötőmadzagot. Ezt már az 1880-as évektől boltban vásárolták meg az asszonyok, nem bajlódtak otthon az övszövéssel. A felső pánt rögzítésén kívül az egész pendelyt kézzel varrták. Alját simán szegték. 2. Ing (ümög) (V.87.46.5.1., teljes h.: 69 cm, ujjah.: 79 cm, aljasz.: 220 cm, 2e rajz). Az igen vékony, áttetsző, saját szövésű vászonnak a buja vagy bíbor nevet adták, aszerint, milyen finomságú fonalból készült.

2 Ebből a vászonból a XIX. század első felében még szoknyák, kötők is készültek. A legfinomabb fehér szövedéküknek a 1 Katona, 1962., 5. 2 „Szőnek nagy ügyességgel igen finom fátyolszerü fehér vásznat, ezt a fehér vásznat bíborvászonnak nevezik. Van sima és bodros vászon, s aszerint, amint sima vagy bodrozott (ma már bolti) szálakból szövik meg azt, van simabuja vászon. . . . Szőnek rendkívül finom vásznat is, ez a se/yömbíbor." {Malonyai, 1912., 80.) 223