A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Néprajz - Tóth Zsuzsanna: Decsi menyasszonyi viselet a Déri Múzeumban

selyembíbor nevet adták. A múzeumunkba most bekerült ing bíborvászonból készül oly módon, hogy a vékony pamutszálakat nem verték be teljesen, így fátyolszerű anyagot kaptak. Leggyakrabban az inget (főként az ujját) szabták ezekből a finom textíliákból. Az ünnepre szánt ingek áttetszőbb, mívesebb anyagokból készültek, hétköznapra durvább vászonból. Az inget vagy ahogyan a Sárközben nevezik, ümögöt, a meztelen testre veszik fel, tehát egyszerre alsó- és felsőruha szerepét is betölti.

3 Szabása a mellévarrott ujjú ingek szép példája. Nyakrészén sűrűn ráncolva van, gallér nélkül, sima szegessel eldolgozva. Elöl a hasíték egyszerű, fehér madzaggal kötődik. (Ez a madzag szintén gyári készítésű.) Mivel ehhez a ruhához eredetileg nem volt gyöngyék, ezért az ingre alul piros alapú, fehér virágokkal átszőtt, gyári szalagot varrtak, melyet elöl masnira megkötve viseltek. (A pántlikától a gyöngyék nem tudott volna rásimulni az ingre, és el is takarta volna azt. Tehát a szalagnak csak abban az esetben van szerepe, ha az inghez nem vesznek fel gyöngyéket.) Az ümög a csípőig ér, alját egyszerűen szegték. Ujja hosszú, leeresztve a kézfejet is takarja. Végén 9 cm széles csipkével szegték. (A századfordulón még kézzel vert csipkével, ún. gabócával díszítették.) Ezt az inget már kétfajta gyári csipkével szegték, egyik keskenyebb, geometrikus mintás, másik cakkos szélű, stilizált tulipánokból álló, szélesebb csipke. Az ujj végétől 20 cm-re varrták fel a bujtatót, melybe azt a madzagot húzták be, amivel az ujjat közvetlenül a könyök fölött megkötötték. így „a kötés feletti nagyobb rész — mivel finom, lágy szövetből van — a karról alábuggyan, sárköziesen lebakik (bukik), a kötésen aluli rész pedig mint fodorzat tölcsér alakúan széjjeláll".

4 A sárközi ümögnek csak az ujját díszítik, hiszen korábban a pruszlik, majd később a több rétegből álló vállkendő eltakarta a többi részét. Talán ezért is készültek az ümög testrészei a „vastagabb" bujavászonból, ujjai pedig a fátyolszerű bíborvászonból. A most bekerült buja-, bíborümög ujját nem hímzéssel díszítették, hanem a szövése adja a mintát. A cérnaszál vékonyságú szálak közé vastagabb (több szál összefogásával) pamutszálakat szőttek be, így hozták létre a válltól lefelé futó szélesebb és keskenyebb sávokból felépülő csíkozást. Természetesen ez a csíkozás csak az buja-, bíborümög ujján található. Kovách Aladár 1907-ben megjelent tanulmányában a bíborümög viselésének a kihalásáról ír: „Ma már a lányok csak nyáron és nagy elvétve veszik fel anyjuk vagy öregszüléjükről maradt hímes üngöket, de újat nem készítenek."

5 Helyét a rékli vagy röpike váltja fel, melyet a szoknyán kívül viselnek és övvel (szorítkó) fognak le. A most megvásárolt példány, mely kb. az 1960-as években készülhetett, bizonyítja, hogy a buja-, bíborümög viselete mégsem tűnt el teljesen, bár a század eleje óta viselése csak szórványokban fordul elő. 3. Harisnya (botos) (V.87.46.8.1.a,b, h.: 58 cm). A viselethez egy harisnya (botos) is tartozik, melyet kézzel kötöttek, vékony fehér cérnából. Varrás az oldalán és lábfejének elején található rajta. Az ilyen vékonyabb anyagból készült harisnyát nyáron viselték, télen gyapjúból kötött cifiabokás kapcát, a századfordulón gombos vagy bütykös harisnyát, az 1920-as évektől pedig patent, utóbb selyemharisnyát hordtak. A pendelyre kerültek fel az alsószoknyák, melyeknek az volt a feladatuk, hogy a legfelső szoknyának szép formát kölcsönözzenek. 4. Fehér alsó (V.87.46.2.1., h.: 73 cm, aljasz.: 490 cm, lb rajz). Közvetlenül a 3 Kovách, 1907., NÉ, 8., 81. Л Kovách, 1907., NÉ, 8., 81. 5 Kovách, 1907., NÉ, 8., 81. 224