A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Történelem, műemlékvédelem - Gellér Ferenc. Csárdák Hajdú-Biharban és Hortobágyon

nárért és a pályinka 30 forint 33 dénárért". Az összes jövedelem tehát 88 forint 63 dénár volt. Ezt elkerülendő: a város árendába adja a korcsmákat a legtöbbet ígérő vagy a legmegbízhatóbb bérlőnek. Ez kedvező helyzetet teremt, mert már az első bérlő, a Debrecenben való Báthori Demeter is jó árendát fizet: egy évre 500 vonás forintot és négy gönci hordó bort. 1735-ben a debreceni Bencsik Mátyás 600 forintot és 6 gönci hordó bort fizet. A tanács bizonyos meggondolásból azt is jónak látja kimondani, hogy hajdúvárosi embert bérlőnek nem fogad el. Ezt azonban a gyakorlat hamar feloldja, 1794-ben a Kecskés kocsma bérlője éppen maga a város hadnagya, Csiszár Mihály, aki 700 forint árendát fizet, a poroszlai csapszéké pedig a kiérdemült városi orvos, doktor Polgári Mihály, akinek bérlete 220 forint. Ez időben a Nagy csapszékért 1001 forint, a Dugóért 410 forint, a Rucásért 249, a Vadasért vagy Szederjesért 405 forint évi bért fizettek. A régi regálés csapszékek és csárdák körül ma már csak a vásártéren levő Vadas csárda működik, amely műemlékileg védett csárdaépület (VK). A Nagy csapszék, a későbbi fogadó helyén ma a tanácsháza áll. Egykori állását, melyet Sárgaház néven ismert a nép, 1939-ben bontották le. A Zöld Ág, amelyben 1849. július 31-én Nagysándor József tábornok ebédelt törzskarával együtt, szintén megsemmisült, és neve is letűnt. A Csillagosból tejbegyűjtő, a Kecskésből óvoda, a Csókosból egészségház lett. A Vadas csárda keletkezésének idején — 1780 körül — a város külső korcsmája volt, a Téglás felé vivő út mellett állt. Hajdúhadház 1926-os térképén is a Bánomkert és a vá155 21. kép A volt Dugó csárda