A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Történelem, műemlékvédelem - Gellér Ferenc. Csárdák Hajdú-Biharban és Hortobágyon

Geller Ferenc Csárdák Hajdú-Biharban és Hortobágyon A tanulmány bevezetéseként mind a téma, mind a hely és maga a megírási szándék is magyarázatra szorul. A csárdák a népi építészet, a népi kézművesség, a szájhagyomány és mondavilág olyan elemrendszereit őrzik összefogottan, melyek kultúránk és tárgyi néprajzunk integráns, megőrzendő részei. Ezért is védi a műemlékvédelem sajátos eszközeivel és lehetőségeivel ezeket az építményeket és berendezéseket, ezért fontos, hogy tudatában legyünk értékeinknek mi is. Ezt kívánja szolgálni ez a tanulmány. Hely és idő hiányában nem lehetett felvállalni az alföldi régió teljességét, még inkább egy országos áttekintést. Nem kívánunk szólni történeti csárdáink mai új utódairól sem. A csárda szó és maga az építmény is hol indulóeleme, hol közbülső, hol végső állomása a csapszék, kocsma, csárda, fogadó, vendéglő, szálloda gondolatkörnek, és amikor ma csárdát mondunk, az egykori épület már azt régen túlhaladva fogadóként vagy vendéglőként éli mindennapjait. A csárda a 18. és 19. századi Magyarország jellegzetes — elsősorban alföldi — vendéglátó épülete volt. Sokan, sokféleképpen definiálták.

! Jellegzetes megközelítés, hogy a településen kívül, azok szélein, a pusztákon, az utak mentén álló kocsma.

2 A legjelentősebb vásároshelyekre vezető utak mellett egynapi-félnapi járásra helyezkedtek el. Szabó István szerint a pusztai csárdák az Alföldön nagy számmal a török hódoltság megszűnése után kezdtek feltűnni, és a sok elpusztult falu miatt az egymástól távol fekvő mezővárosok között mint pusztai vendégfogadók nélkülözhetetlenek voltak az utasember és a vásározó kereskedők számára.

8 A csárdák, ül. környezetük gyakran a vásárokra felhajtott állatok pihenő- és etetőhelyéül szolgáltak, vagy éppen körülöttük alakult ki a vásár (hortobágyi, bagosi, kismarjai Samarja, szabóréti csárdák). Zoltai Lajos, aki mindmáig a legjelentősebb kutatásokat végezte ebben a témakörben is — a szatmári békekötést követő első évtizedekre teszi a csárdák keletkezését. A csárdákat elsődlegesen a városok jövedelmének gyarapítására, a nemességnek pedig regáléik jobb hasznosítására létesítették Zoltai szerint.

4 Ezt látszik igazolni a csárdaépületek bővítésének rendszere is. Gyakori, hogy először csak földbe vájt kocsma, majd egyszerű alápincézett csapszék bővül konyhával-kamrával, majd megjelenik a szekérállás az út másik oldalán, még később a vendégszobák. A csárdákat tehát történetiségükben lehet csak megközelíteni, a kor vendéglátási, kereskedelmi, közlekedési, gazdasági összetevőinek bonyolult ráhatásaival és 1 Györffy István: A csárda. In: Magyar falu — magyar ház. (Bp., 1943.) 225—227. 2 Magyar néprajzi lexikon: Első kötet. (Budapest, 1977.) 464—467. 3 Szabó István: Az alföldi csárdák pusztulása. = Debreceni Képes Kalendárium (1930) 76—80. 4 Zoltai Lajos: Mikor keletkeztek Debrecen határában a pusztai csárdák? = Debreceni Szemle évf. (1934). 271-283. 129