A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)
Történelem, műemlékvédelem - Gellér Ferenc. Csárdák Hajdú-Biharban és Hortobágyon
formálóerőivel együtt. 5 A csárda szónak — mint vendéglátó épületnek — a megjelenését a lexikon 1755 körűire datálja. Dankó Imre szerint a csárda szó perzsa eredetű, négy lábon álló tetót, őrhelyet jelentett, és délszláv közvetítéssel került a magyar nyelvbe, ahol gyors jelentésváltozással „pusztai kocsma" jelentést kapott. 6 A jellegzetes alföldi pusztai csárda — Zoltai Lajos definiálása szerint — többnyire egymással szembenéző, földszintes, nádfedeles, elvétve zsindellyel, cseréppel tetőzött két épületből, nagy favályúval, vasalt vederrel fölszerelt gémeskútból állott. (A Debrecen vidékiek ilyenek voltak.) Az országút egyik oldalán állt a tulajdonképpeni „kocsmaház", kármentős ivószobával, innen elérhető borospincével és a csapláros lakásával, amely rendszeresen egy konyha, szoba, kamra. Némelyik csárdánál még egy-két vendégszoba is volt. A több vendégszobás pusztai csárda, amilyen a hajdan nagy forgalmú debrecen—pesti országútra néző kadarcsi és hortobágyi vendégfogadó, ritkaságszámba ment. A csárda elmaradhatatlan tartozéka továbbá az oszlopos tornác, esetleg széles gádor, nyáron hűvös borozgatohely, éjszakára pedig ingyenszállás. 7 A csárdával általában szemben az út másik oldalán volt az ún. „állás", amely szekérszín és istálló egyben. Mindkét végén kétszárnyú, széles kapu nyílott, a csárdával szemben levő oldalon pedig kisajtó. A két fő épületrészen kívül fontos volt a jó kút az hatóval, a karámok az állatoknak, valamint a termény- és szénatárolók is. A csárdák elhelyezkedését a főutak mentén egyrészt a szekérrel, áruval megtehető napi távolság, az állatok etetési és itatási idejétől függő távolságok vagy a hajtott állatokkal megtehető napi távolságok határozták meg. Voltak ún. közbülső csárdák, voltak éjszakai megállásra létesített csárdák, gyakori volt a 20—40—60 km-re elhelyezkedő csárdarendszer, például a debreceni centrumból kiindulva. A csárdák történetéhez hozzátartozik a bormérés-italmérés rendszere is, hiszen a kocsmáitatás fontos földesúri, később városi kiváltság volt. Zoltai Layas ezekről kimerítően ír kéziratos helyrajzi monográfiájában, 8 és a XVII. századi debreceni számadások elemzésében. 9 Zoltai, aki híressé vált csárdaösszegező dolgozatának térképén közel 60 csárdát nevesít meg, a pusztai csárdák keletkezéséről, kezeléséről szóló adatok legnagyobb részét a városi levéltár perceptori, építtető és borbírói számadásaiból összegezte állítása szerint. 10 Részletekbe menően azonban csak a hortobágyi csárdáról ír. A szabadságharc leverése után — az elszaporodott szegénylegények, bujdosó hazafiak, betyárok menedékét felszámolandó — 1853-ban összeíratják a csárdákat, és jelentős részüket bezáratják vagy lebontatják. 11 A legfőbb csapást a csárdákra azonban a vasutak kiépítése és a közutak kikövezése okozta, mert ezek átalakulásával esik össze a vásárok jelentőségének csökkenése és az életforma átalakulása is. A csárdák pusztulása és pusztítása a felszabadulás utáni időben újból felgyorsult, mivel a magántulajdont és magánipart felszámolták, ugyanakkor az egykori forgalmas utak visszafejlődése miatt is megszűnt több csárda léte (Sas, Ágota). A sokféle, 5 Ballal Károly: Magyar korcsmák és fogadók a XIII—XVIII. sz. (Bp., é. n.) 6 Dankó Imre: Hortobágyi csárda mellett... A csárda világa. = Múzsák 1975. 2. sz. (4—7.) 7 Zoltai i. m. 1934. Mikor keletkeztek. 8 Zoltai Lajos: Debrecen város helyrajzi története. (Kézirat.) Déri Múzeum. Általános történelmi dokumentációs gyűjtemény. 157—196., 475—489. (Vendégfogadókról, csapszékekről, szabad polgári bormérésről szóló szakaszok.) 9 Zoltai Lajos: Ismeretlen részletek Debrecen múltjából. (Debrecen, 1936.) 230. I. Debrecen élete a XVII. sz.-i főbírói számadások tükrében. 21—34. 10 Zoltai i. m.: Mikor keletkeztek. 11 Szabói, m. 130
