A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)
Történelem, műemlékvédelem - Surányi Béla: A Hortobágy hasznosításának kérdése a XIX–XX. században
1926-ban végzett fölmérése szerint 16 a Hortobágy talajának 42%-át jó és közepes, 52%-át gyenge minőségűnek találta. Szentannai Sámuel 17 az OMGE-ben tartott 1927. március 27-i előadásában szembeállítja Karcag és Debrecen gyakorlatát a szikesek javítását illetően. De ne tévesszük szem elől, hogy a századfordulóra — kevés kivételtől eltekintve — a még feltöretlen, művelésre alkalmas területek nagysága megcsappant. Csak azt tartották meg rétnek, legelőnek, amit másként már hasznosítani nem tudtak. A terméketlen területek pedig várták sorsuk „jobbra fordulását". A mezőgazdaság akkori színvonala nem bizonyult elegendő hajtóerőnek arra nézve, hogy egy átfogó program keretében lehetőleg minden földterület művelés alá essen. Ehhez olyan alapvető problémák vártak megoldásra, mint az őszi mélyszántás elterjesztése, a talajerő-visszapótlás rendszeresítése stb. A szikesek egész országra kiterjedő megjavítása meghaladta a nemzetgazdaság erejét. Bár ez távolról sem írható egyoldalúan a tőkehiány rovására. Kisebb-nagyobb próbálkozások történtek ugyan, amit Karcag 18 példája is mutat, vagy Békéscsaba 19 , ahol szikes rétek javításával, öntözésével értek el figyelemkeltő eredményeket. Ezeket hiba lenne összehasonlítani — néhány száz kat. h.-ról lévén szó — Debrecen 40 000 kat. h. kiterjedésű legelőjével. Jóllehet „.. .a mai helyzetében a Hortobágy, ez a tenger nagy földbirtok, az utazó idegeneknek nyújtható látványosságon kívül, kat.h.-anként csak 1,5 pengőt hoz Debrecen városának! És még ez a jövedelem is csak látszólagos." 20 A Hortobágy, vele együtt az öntözés kérdése, mindig a felszínen maradt, foglalkoztatta a város gazdáit, vezetését, sőt rányomta bélyegét a Pallagi Gazdasági Akadémia tanári karának munkásságára is. 21 Ruffy-Varga Kálmán akadémiai igazgató az 1931/32. évi megnyitójában hangsúlyozza: „.. .ezt a nagy horderejű (ti. öntözés) országos kérdést nekünk, gazdasági akadémiáknak kell megfelelően előkészíteni. Bele kell nevelni Önöket ebbe az országos nagy problémába, meg kell érteni, hogy az Alföld gazdasági kérdésének helyes megoldása nélkül nincsen haladás, és meg kell tanítani Önöket, hogyha majd ez a kérdés megoldásra kerül, kellő hozzáértéssel és tudással már készen álljanak, és lelkesedéssel, szakismereti intelligenciával hozzáfogjanak.. ," 22 Mi sem bizonyítja jobban a melioráció és öntözés fontosságát, mint az a tény, hogy 1924-ben Talajtani és Agrokémiai Kísérleti Állomás létesült Szegeden 23 az Alföldi Mezőgazdasági Intézet keretében, amely az alföldi talajok, közte a szikesek javításával, hasznosításával foglalkozott. Tanulmányozta a hazai rizstermelésTehetőségeit, főleg a szikesek hasznosítása szempontjából. Ezt követte 1925-ben az Állandó Központi Talajjavító Bizottság fölállítása. 24 A testület szaktanácsadó, véleményező szerepet játszott. Kiemelt feladatai közé tartozott a szikesek javításának előmozdítása s általában minden olyan probléma számbavétele, amelytől a hazai talajok termőképességének javulását várták. A húsztagú bizottság szakvéleménye alapján — indokolt esetben — állami támogatásra is lehetőség nyílott. 16 Bíró János: A Hortobágy puszta jobb hasznosítása. Köztelek (Kt), 1926. jún. 18. 46. sz. 17 Kaán (1927): 272—273. 18 Uo. 19 Surányi János: A békéscsabai öntözött szikes rét legújabb üzemi eredményei. In: Alföldi gazdálkodás. (Bp., 1936.) 36—44. 20 Kaán (1927): 21 A. 21 Oroszlány István: Vízgazdálkodás és melioráció a magyar mezőgazdasági oktatás fejlődésében 1777—1970. (Bp.—Gödöllő, 1984.) 49. 22 Uo. 23 Földmívelésügyi igazgatás. (Szerk.: Máté Imre. Bp., 1936.) 417. 24 Uo.: 424., lásd még: Malcomes Béla: Magyar mezőgazdaság. (Bp., 1942.) II. 19—35. Megjegyzés: a hazai agrártörténet adósságai közé tartozik jó néhány termeléstörténeti kérdés megírása, pl. a hazai talajjavítások áttekintése stb. 103