A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Muzeológia - Nagy László: A Déri Múzeum ázsiai íjai

pei népek rétegenként sajtolták rá száradási idők közbeiktatásával.

7 A rekonstrukciós kísérletek és az ezek során felmerülő gyakorlati tapasztalatok megkérdőjelezték ezt a megállapítást. Ha egyszerre került volna fel az ínréteg, az alsó ínköteg a többi húzóereje miatt felkunkorodott volna. Tehát az ínréteg zsugorodására, térfogatváltozására feltétlenül számítani kell. Ezt a ráhordott következő rétegekkel lehet kiegyensúlyozni. így valószínű, hogy az alsó ínréteg felhordása után a többi réteget akár egyszerre is fel lehet vinni, de mindenképpen két részletben.

8 Az ínréteg a markolatnál elvékonyodik, mert itt a faragáskor a faanyagot vastagabbra hatyták. Ragasztóanyagnak bőr-, illetve halenyvet használtak. Ez a szerves anyag az ín minden molekulájába behatolt, kiszáradva nagyon rugékony, nyúlós réteget alkotva vele. Megfeszítéskor az ín 3—5%-os nyúlásával lehet számolni, a felhordott ínréteg mint húzó ellenerő lép fel.

9 A merev végek felé az ínköteg egyre magasabb lesz — íjnyak —, és éles hátat formál. Kimunkálásában észrevétlenül adja át helyét a csapolt favégeknek. A török és perzsa íjak favége 12—15 cm hosszú. A sztyeppéi íjaknál ez a hossz 20—25 cm is lehet. A csapolt favég ívelt, az íjkar hajlását követi. Az íjhát domború volt, és kellő szélessége megakadályozta, hogy használat közben az íj kiforduljon. A háton futó szaruanyag kis támasztékot kap az íjvég illesztésénél, kiküszöbölve ezzel a szaru felcsúszását. Megfeszítve az íjat, hatalmas erők gyűrődhettek fel a szarurétegben. A kísérletek bizonyították, hogy az idő múlásával az anyagok „összeérnek", és erősebbé, keményebbé válik az íj. A nomádok az íjvégeket és a markolatot csontlemezekkel látták el. A törökök és a perzsák nem alkalmaztak csontlemezeket, de elvétve szarutülköt húztak az íjvégekre. Az íjak méretezése is tág határok között mozog. A múzeumi példányok hajlós karjai 1,3—1,5 cm vastagságot érnek el, a hátszélesség 3,5—4,3 cm között váltakozik. A vastagság részarányai a következők: 5 mm faanyag, 3—4 mm szaruvastagság, 5—8 mm ínrostköteg. A török és perzsa íjak különbözősége a hajlásirányukban van. A török íjak általában ívelt С alakot vesznek fel, míg a perzsa íjak egyenes hátúak, és a végek felé vesznek hirtelen görbületet. Úgy hajlanak karikába, hogy az íjvégek szinte párhuzamosak a hajlós karokkal. A hajlós karok növekedése és a végek csökkenése növeli az íj rugékonyságát, az íj könnyen hajlítható lesz, megkönnyítve ezzel a célzást. A perzsa megoldás rugékonyabbá tette az íjat, a karok érzékenysége fokozódott. Ez a tulajdonság a mindennapi használatban pontosabb lövéseredményeket jelentett. Az íjkarnak ilyen irányú hajlását az oszmán íjasmesterek is átvették, és ezért fordul elő vegyesen a XVII. századtól a török emlékanyagban. Am a lőtávolságukat illeti, a mongol íjak a XIII—

XIV. században kb. 400—450 méterre lőttek. Fábián Gyula kísérletei azt bizonyítják, hogy a magyar íjak 250—300 métert lőhettek. A nyugat-európai tiszafa íjak 200 méter hordtávolságot értek el. A XVII. században egy oszmán íjász íjával keresztüllőtte a Boszporuszt, ami kb. 800 méteres lövési távolságnak felel meg.

10 Egy magyar íj elkészítésének időtartamát Cs. Sebestyén Károly 5—10 évre teszi.

11 Az újabb kutatások azt bizonyítják, hogy rövidebb időtartam is elég az íj elkészítéséhez. Az oszmán íjkészítő műhelyekben másfél év alatt készült el a fegyver. A burját íjak elkészítéséhez hat hónapra volt szükség.

12 A törökök és perzsák nagy műgonddal díszítették íjaikat. A kész fegyvert bélhártyával tekerték körül, hogy a nedvesség ne szivárogjon bele. A kész íjakat festették, lakkozták, általában kék, vörös, arany és fekete színekkel dolgoztak. Bár a festés a múzeumi példányokon nem látszik, díszítették növényi ornamentikával és Korán-idézetekkel is. 7 U. Kőhalmi Katalin, 1972. 157. 8 Fábián Gyula szíves közlése. 9 Fábián Gyula, 1985. 223. 10 Hein: i. m. 1924. 293. 11 Cs. Sebestyén Károly, 1933. 12 U. Kőhalmi Katalin: i. m. 157. 549