A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Muzeológia - Nagy László: A Déri Múzeum ázsiai íjai

A nyílvesszőket is kék, vörös, arany színekkel festették, és hármas tollazással látták el. A nyílhegyek többnyire hosszú, vékony, levél alakúak, de sűrűn alkalmazták a tüskében végződő hegyeket is. A miniatúrákon láthatjuk a középkor török és perzsa harcosait. Bőrből készült íj- és nyíltartóikat gazdagon festették, ill. gyönggyel kivarrták.

13 A gyalogos íjász jobb oldalán hordta vesszőkkel teli tegzét. A nyílvesszőtartó félig takarta a vesszőket, amelyek tollal felfelé álltak. Az íjat szintén bőrből készült tartóban hordták, a festett és lakkozott tok félig fedte az íjat. A bőrtok végén kivágás volt, ahol a felajzott íj megszorult, megtámaszkodott. A tok követte a felajzott íj görbületét. A gyalogos íjász háton lévő bőrtokban hordta íját, míg a lovasok bal oldalukra függesztették íjtartójukat, a nyíltartó a jobb csípőt fedte, de nem a ló tartozékaként, mint a lovasnomádoknál. A török és perzsa íjász, mint minden íjásznép, karvédőt használt, ami a visszacsapó húrtól védte az alkart. Az íjászkellék még egy fontos tárggyal bővült, az íjászgyűrűvel. Ez csont- vagy fémgyűrű volt, hüvelykujjra húzva ezzel feszítették meg a húrt. A többi ujj a hüvelykkel szemben fogott, a vesszőt biztosítva a húron. Ez tipikus mongol húrfogás. Az oszmánokhoz ez a módszer még eljutott, de a XVII. sz. elején megszülető húrpeckes íj, ez a legtökéletesebb íjforma már nem jutott el idáig. Ez az íjtípus egész Kelet- és Belső-Ázsiát meghódította, de az európai sztyeppeterületet és Kis-Ázsiát nem érintette. A japán íjak sok tekintetben különlegesebbek a fentebb említett íjtípusoknál. Ez az íjtípus — a japán kardokhoz hasonlóan — a középkor egyik legtökéletesebb fegyvere. Nem túlzás, hogy a japán íj a reflexíjak legesztétikusabban megépített fajtája. A múzeum négy, tipikusan hosszú szamurájíjat őriz. Hosszuk 215—225 cm között változik. A japán kutatások sem tudták teljesen feltárni az íjtípus kialakulásának történetét. A fegyver nagy mérete és aszimmetrikus elosztása elszigetelten jelenik meg ebben a földrajzi régióban. A kínai krónikák megemlítik a keleti barbárokat, írásjelükben a barbárok neve nagy íj jelentéssel szerepel.

14 Az ajnu íjászat sem ad több megközelítési pontot. Az ajnu egyszerű íjak tiszafából készültek, ritkábban bambuszból. Hosszuk 70—100 cm, kerek keresztmetszetűek. A fát cseresznyefa kérgével spirálisan tekerik körül, de használtak e célra szurkozott zsinórt is, vagy szarvasbőr szíjakat.

15 A japán íjak aszimmetrikus volta még inkább megnehezíti a besorolást. Ez a kiképzés az Andamán-szigeteki íjakkal rokonítható, de a nagy távolság nem utalhat közvetlen kapcsolatra. A japán kultúrára nagy hatást gyakorló Kína és Korea a nomád íjkészítő körbe tartozik. Japán mégsem vette át — a kardkészítés mintájára — az íjkészítés kínai példáját. A bambusz felhasználásában is a legcélravezetőbb megoldást választották. A déli szigetvilág, Okinawa, Tajvan, Hajnan szigete, valamint a Fülöp-szigetek a bambuszíjak hazája. íjaikat egyszerű bambuszlapok összeragasztásával készítették, de sokkal kisebb méretekben. A japán íj méreteihez ugyan rokoníthatók a szibériai népek hosszú íjai, a Borneó-szigeti punnanok, a z indiai és bhutáni hosszú íjak, de szerkezetükben nem. Az idők folyamán az íj sok szerkezeti változáson ment át, miután hatásfoka is javult. Illusztrálásul álljon itt néhány példa: Följegyezték a koreai követ i. sz. 322-ben Japánban tett látogatását. A követ hozott egy vaspajzsot, melynek védőerejét mindenki megcsodálta. A császár hívatta íjászát, Tatebitano Sukunét, aki egy nyíllal keresztüllőtte a pajzsot a követ és a császár jelenlétében. — A XI. sz.-ban Minamoto Tametano, egy kitűnő íjász az egyik csatában azzal tüntette ki magát, hogy a szemben álló seregvezér páncélját és testét átlőtte, mialatt a nyíl még mindig továbbrepülve halálosan megsebesítette a seregvezér testvérét is, aki hasonlóan volt felpáncélozva.

16 A japán íjászokról is sok legenda kering: „A XVII. sz.-ban egy kyotói templomban (Shanjusangen do), amely 13 Firdauszi, 1979. ábraanyaga 14 Shoichi Ichikawa, 1933. márc.—ápr. 141. 15 Barátosi Balogh Benedek, 1907. VIII. 172. 16 Shoichi Ichikawa: i. m. 143—144. 550