A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Muzeológia - Nagy László: A Déri Múzeum ázsiai íjai

Nagy László A Déri Múzeum ázsiai íjai A Déri Múzeum kelet-ázsiai gyűjteménye rangos helyet foglal el múzeumaink e földrajzi egységről származó műtárgyai között. A fegyvergyűjtemény külön megérdemli a figyelmet. A készítési titkairól is ismert kiváló pengeminőségű japán kardok a XX. századi Európában Japán egyik szimbólumát jelentik. A múzeum gyűjteményében 4 japán, 2 török és 2 perzsa íj található. E tárgyak Déri Frigyes gyűjteményéből, ill. a Tokiói Nemzeti Múzeumból csere útján kerültek a múzeum birtokába. Kutatásaimban az íjak készítési, szerkesztési titkaira helyeztem a fő hangsúlyt, igyekezvén érinteni az íjnak az adott kultúrában betöltött szerepét is. Az íj mint eszköz és jelkép fontos helyet foglal el az emberiség kultúrtörténetében. A XVI. századig földünk minden népe (kivétel Ausztrália) használta valamilyen formában az íjat. Az elmúlt századok fő fegyverneme a kézifegyverek mellett az íj volt. A kelet-ázsiai kultúrákban az íj az európai harcászathoz viszonyítva még hatványozottabb szerepet kapott. Mongólia, Korea, Kína, Japán, India, Törökország, Perzsia klasszikus területei voltak a lovasnomádok és más népek lovas, ill. gyalogos íjas harcászatának. Az íjak minőségi és mennyiségi felhasználása csatadöntő elemként érvényesült az e tájon kialakuló államalakulatok életében. Az íjat használó népek a múlt századi civilizációs és gyarmatosító törekvések hatására visszaszorultak, ill. eltűntek. Napjainkra csak Amazónia, Kongó-vidék és Pápua-Új-Guinea területeire szűkült le. Az ősi, hagyományos íjászatot napjainkig megőrizte néhány nép, sőt Mongóliában, Koreában és Japánban íjászkultuszokról is beszélhetünk. A mongóliai Nadam-népünnepély elmaradhatatlan látványossága a céllövő és távlövő íjászat. Japánban még erőteljesebben érvényesül a hagyományőrző tisztelet az ősök öröksége iránt. Itt az íjászatot (Ky-do) gyalogos és lovas íjászattal (yabusame) kombinálják a szamurájhagyományoknak megfelelően. A magyar kutatók hosszú ideig vizsgálták a honfoglaló magyarok íjhasználatát, míg a század harmincas éveiben ez eredményre vezetett.

1 A magyar katonák fegyvertárából az 1600-as évek végére tűnik el a kézi íj. Használatát meghosszabbította, hogy az itt harcoló török katonaság fő fegyverneme volt a XVIII. századig. A magyar íjak közül egy sem maradt ránk. Alfred Dürer 1518-ban készült metszetén magyar nemest ábrázol íjjal.

2 Az ábrázolásból láthatjuk, hogy a nomád íjkészítő-orökségünk élt tovább, ugyanis ez az íj más hajlású és építésű, mint a korabeli török íjak. A magyar íj kérdéskörét Fábián Gyula napjainkban oldotta meg rekonstrukciós kísérleteivel.

3 Az íjakkal kapcsolatban szükségessé vált azok tipologizálása, rendszerezése. A rendszerezés módja az íjtest felépítése, szerkezete és hajlásiránya. Ez egyszerű módszerekkel szemben nehezebb feladatot jelent a kutatóknak a földrajzi elterjedés szerinti tipologizáls. Az előbbi szempontok szerint egyszerű egyenes, összetett egyenes, egyszerű reflex-, összetett 1 Cs. Sebestyén Károly, 1933. 2 Kalmár János, 1971. 134. 3 Fábián Gyula, 1967. 99—101. 547