A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Művészettörténet - Szíj Rezső: Mata János (1907–1944)

zött. Archaizálásával részben Divéky József fametszőművészetéhez kapcsolódik (Csokonai: Dorottya, Kisfaludy Károly: Tollagi Jónás), részben Kozma Lajos fametszeteihez, bár utóbbihoz csak néhány lapjával (Békés Istvánné könyvjegye). A motívumok kezelése, szerkezeti elrendezése gyakran mesterkélt. Valószínűleg a megrendelő kívánalmai is szerepet játszottak abban, hogy sok mindent föl kellett vennie a rajzba, amit aztán megfelelő lelkesedés nélkül nem tudott művészi nyelven megfogalmazni vagy művészi módon beilleszteni a kompozícióba. Áll ez mind a könyvjegyek némelyikére, mind pedig alkalmi lapjaiból is számos darabra. Illusztrációinál ez a tehertétel kevésbé jelentkezik. Az emberi test sem anatómiailag, sem portrészerűen nem érdekelte különösebben. Nőalakjai szinte egyformák, főleg arcban. Aktot gyakran metszett fába, szinte egyetlen képletre. Ezt a megállapítást a Passió Humana aktja éppúgy igazolja, mint a családi vonatkozású lapjainak egész sora vagy a mások részére készített könyvjegyek meztelen nőalakjai. Mata kimondottan grafikus, festészettel nem foglalkozott. Akvarelljéről mindössze egyről tudunk. Ez Lükő Gábor birtokában maradt fenn. Az ábrázolás naturális. A kép jelentése szimbolikus — talán első jelentkezése a művész egyre növekvő halálfélelmének. Mata különben azt mondta, hogy csak az akvarellkészítés fogásait mutatta be rajta fiának, s nincs művészi értéke. Különben Lükő Gábornak dedikálta „tapétá"-nak.

20 8. Áttekintve fametszőművészetét, mégsem a régies kellékek keltik az archaikus képzeteket, hanem mindenekelőtt bizonyos népies tömörség, az alakok, a tömegek vaskossága, az ebből fakadó nehézkesség és jóízű rusztikusság, ami vonalvezetését is áthatja, nyomatékossá és egyénivé teszi. Mindezt azért hangsúlyozzuk, mert Mata munkásságával kapcsolatban a régiesség emlegetéséhez gyakran s nem egészen alaptalanul elmarasztaló képzetek társulnak. Hozzájárult ehhez cikkeinek, leveleinek archaizáló stílusa is. írásaiban gyakran ütközünk régieskedő kifejezésekbe: „a szellem meddőségre kárhoztatódik", irkált helyett irsókált, nem tudni helyett nem tudódik, bujdosó helyett búdosó, dohány helyett dohána stb. — Julow Viktor írja róla: „A deákos nemesi-jogászi régi nyelvvel szemben a népnyelvhez sokkal közelebb álló Károlyi-bibliafordítás, a protestáns zsoltárok és énekköltészet nyelvéből, valamint a népnyelv legősibb rétegeit őrző balladákból, siratóénekekből, ráolvasásokból merít tudatos archaizáló törekvései közben. Innen ered költői nyelvének — stílusának — furcsa szépsége, sűrítettsége, komor zengzetessége, veretessége, tragikus vagy nemritkán kísérteties hangulatot, hideglelős szorongást árasztó sötét tónusa."

21 Ez a régies formakultusz, amely tehát költészetét és írásait is jellemzi, annál inkább különös, mert hiszen érzelmi világa — ezt is helyesen vette észre Julow —, ahogy verseiben tükröződik, inkább a polgári élet túlfinomult és már-már dekadens érzésvilágát idézi — a népies, gyakran népballadai fogantatású versekben és formai megjelenésükben. Ez a külső, archaikus-népies forma kapcsolja kora szociális népi mozgalmaihoz, a forma eszközeivel tett hitvallást az országot alkotó nép mellett, túl a téma irodalmi megválasztásán (Ludas Matyi, Toldi, Nagy-Kállói Fényes stb.). Karácsony Sándor káros hatására sok idegen szót használt, köztük latin kifejezéseket is, teljesen fölöslegesen. Mivel mindenestül benne élt a régiségben, a tradícióban, Mata fametszőstílusa, régies motívumai és a XIX. századi nyomdák alakos díszítményei között is rokonság állapítható meg. Az övéhez hasonló motívumokkal, virágos ornamensekkel főleg a kisebb nyomdák ékesítették meghívóikat. A század eleji táncmulatsági meghívók, azok régieskedő és jelképes alakjai félreérthetetlenül bizonyítják fönti megállapításunk igazát. Nem közvetlen hatásra kell gondolni, bár Mata kezén sok régi nyomtatvány is megfordult, s azo20 Lükő Gábor idézett levele. L. 11. j. 21 Julow i. m. 241. 420