A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Történelem - Szűcs Ernő: A debreceni bútoripar története

Szűcs Ernő A debreceni bútoripar története Szeretnénk bevezetőként elmondani, hogy bár közleményünk címe: A debreceni bútoripar története, nincs szándékunkban az előző évszázadok házi- vagy céhes ipari bútorkészítésével foglalkozni, akárcsak századunk kisműhelyeiben folyó asztalostevékenységekkel sem, mindössze a múlt század végével meginduló, gyári keretekben történő bútorkészítésről óhajtunk írni.

1 Figyelmünket elsősorban a Hajlítottbútor-gyárra, annak elődjeire fordítjuk mint az ágazat kiemelkedő jelentőségű létesítményére. Rátérve tulajdonképpeni mondandónkra, elsőként idéznénk Király Ferenc sorait, aki száz évvel ezelőtt, 1882-ben a következőket írta Debrecen bútoriparáról: „Az asztalosiparnak minden neme, de kiváltképpen a bútor- és építészeti asztalosipar, városunkban már úgyszólván századok óta virágzik. Megjegyzendő azonban, hogy a nagyobb felvirágzásnak, vagyis a vállalkozók minő- és mennyiségbeli nagyobb munkaképességének korszaka csak a hatvanas (1860-as! Sz. E.) évek elejével vette kezdetét, midőn a városi és vidéki közbirtokosság és általában a vagyonosabb osztály bútorszükségletét, az idegen gyártmányok mellőzésével, helybeli készítmények által kezdte fedezni... Úgyde az 1873. évi közgazdasági válság következtében iparunk ez ága annyi veszteséget szenvedett, és olyan kedvezőtlen helyzetbe jutott, hogy abból még a mai napig sem volt képes teljesen kibontakozni, noha megelégedéssel konstatálhatjuk, hogy asztalosaink kvalitatív munkaképessége a viszonyok nyomasztó hatásának dacára sem hanyatlott, sőt mindig lépést tartott a közönség egyre fokozódó igényeivel. Úgy látszik, hogy ezen iparág üzleti helyzetében az 1880. év kezdetével némi kedvező fordulat állott elő..."

2 Kitűnik az idézetből, hogy az igényesebbek bútorszükségletüket 120 évvel ezelőtt még idegenből szerezték be, s csupán 1860 után lettek képesek a debreceni mesterek a polgárosulással párhuzamosan növekvő igények kielégítésére. Másrészt sem az, sem más korabeli források nem tesznek említést arról, hogy a bútorgyártás területén egyetlen gyár jellegű üzem is lett volna ez időben Debrecenben. S valóban, 1880-ban a város 70 önálló asztalosmesterének összesen 107 segédje, 56 tanonca, 4 munkása és 1 családi kisegítője volt, ami műhelyenként átlag csupán 2 segéderőt jelent. Ráadásul az alig fejlődésnek indult helyi bútorkészítést visszaveti a 70-es évek elején lejátszódott gazdasági válság.

3 így nem csodálkozhatunk azon, hogy amikor a nyolcvanas évek végén nagy lendületet vesz a város fejlődése, s gyorsan kibővül a helyi piac, a századforduló előtt nincs olyan bútorgyár, amely helybeli asztalosműhelyből, az iparág szerves fejlődése révén jött volna létre. A város első bútorgyárát ugyanis SCHWARZ VILMOS máramarosszigeti gyáros alapította 1894-ben. Ekkor 20 munkást alkalmazott, „mindenféle bútorok" előállításával foglalkozva 22 ezer forint (44 ezer korona) értéket készített. Vállalkozása gyors fejlődésnek 1 120 éves a Debreceni Kefegyár. (Felelős kiadó: Tóth József, Debrecen, 1982.) 2 Király Ferenc: Ipar, kereskedelem, forgalom, közlekedés. (In: Debrecen sz. királyi város egyetemes leírása. (Szerk.: dr. Zelizy Dániel, Debrecen, 1882.) 722. 3 Uő. 700. 335