A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Történelem - Rácz István: A cívis fogalma

polgárok közzé bé vétetődni: melyre nézve esedezem mély alázatossággal a tekintetes Tanács előtt az eránt, hogy engemet, mint házzal biró s quartéiyost tartó gazdát a hellybeli polgárok közé bé venni kegyessen méltóztasson."

69 A házszerzést a városban még báró Eötvös Ignác alkancellárnál is érdemnek tartották — mint már előzőleg láttuk —, pedig számára maga a magisztrátus ajánlotta fel a polgárjogot.

70 Nem hiányoztak azonban az olyan polgárjogi kérelmek sem, amelyek a mesterségbeli szaktudás hangsúlyozásával kívántak nyomatékot adni reményeik valóra váltásának. Csokonai József — a költő Csokonai Vitéz Mihály apja — 1772-ben borbély-,

71 Berényi József 1845-ben szíjjártómesterségével

72 érvelt felvételi kérelmében. Az egyébként általános tendencia volt, hogy a városi vezetés az olyan iparosok és kereskedők polgárosítását előtérbe helyezte, amelyekre még szükség volt Debrecenben. Éppen ezért a polgárjog odaítélése előtt gyakran kikérte az illetékes céhek véleményét is: támogatják-e vagy ellenzik a kérelmező folyamodását. Az olyan kérelmező viszont, akinek sem közteher-viselési múltja, sem a város iparában hiányt pótló foglalkozása nem volt, a városnak nyújtandó jövőbeni szolgálatainak ígéretével érvelt. Nemes Budaházy Sándor 1810-ben megfogalmazott polgárjogi instanciájában maga is „vakmerőségnek" vélte kérelmét, mert csak másfél esztendeje költözött Debrecenbe, és így eddig nem sok számba vehető szolgálatot tehetett a köz javának előmozdítására, de ígérte magát „ezen nemes város minden törvényeinek fiúi engedelmességgel való megtartására, minden subordinátioknak, rendtartásoknak, köz terheknek tiszta szivü polgári készséggel való felvételére, és elviselésére".

73 Bármilyen foglalkozású instánsról volt azonban szó, a háztulajdont előfeltételnek tekintették a polgárosításhoz. A háztulajdonnal való rendelkezés egyben azt is jelentette, hogy a beköltözők, a polgárjog kérelmezése előtt, hosszabb-rövidebb ideje, városlakók voltak, mód nyílott tehát arra, hogy a tanács illetékesei a kérelmező erkölcsi magatartásáról is véleményt formálhassanak. A jó polgári erkölcsi norma nemcsak deklarált fogalomként szerepelt a polgárjogi feltételek között, hanem ténylegesen mérlegelték a végleges döntés meghozatala előtt. A Süvegestársaság 1778-ban ezért tiltakozott egy Karsai János nevű süvegeslegény polgárosítása ellen, mert „ezen legény soha jól nem viselte magát, és ezután sem lehet belőle jó civist várni".

74 Sípos János szántóvető foglalkozású lakos polgárjogi kérelmét Kovács Lajos esküdt kedvezően véleményezte: polgárszülőktől származik, hat esztendeje házzal bíró gazda, aki öt lovával, szekerével szolgálja a várost, kvártélyost is tart, egyszóval alkalmasnak látszott a polgárságra. Mivel azonban olyan panasz vetődött fel ellene, hogy „az édes annyával illetlenül bántak", a tanács további információkat kívánt szerezni, és természetesen a polgárjogi kérelmét függőben hagyta.

75 A polgárok közé való felvétel előfeltétele volt a polgárdíj (taksa) lerovása is. Ez a pénz értékváltozásának és a várospolitikai szempontok módosulásának az eredményeként ugyancsak sok eltérést, számszerűen mindenképpen emelkedést mutatott az általunk vizsgált évszázadokban. Eddigi ismereteink erről nagyon hézagosak, a szakirodalom jóformán csak a Szűcs István által közölt illusztrációs igényű adatokkal gazdálkodhatott.

76 A XVI—XVII. századi polgártaksáról ma is a jeles városmonográfus adatai az iránymutatók: akiket a város lakosul befogadott, 33 dénárt fizetett. A XVIII. század második felétől a Matricula civium 69 IV.A.1011/1/25. Vö.: Ujfalusi József, 1829. május 16. IV.A.1011/1/22., Sípos János 1835. október 29. IV.A.1011/1/25. 70 IV.A. 101 l/a/l05. No. 7. 71 1772. augusztus 26-án kelt folyamodvány. IV.A.1011/a/148. P. 138—140. 72 1845. november 24-én kelt beadvány, IV.A. 101 l/a/l 15. P. 894—896. 73 1810. november 21-én kelt kérelem. IV.A. 1011/a/82. P. 162—163. 74 A süvegestársaság 1778. június 11-én kelt jelentése. IV.A. 1011/1/2. 75 IV.A.1011/1/25. 1835. október 29-én kelt instancia. 76 Szűcs István: i. m. II. 507—508, III. 867. 87