A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Történelem - Rácz István: A cívis fogalma

épült be a debreceni polgárok közösségébe. Ezt a kiváltságot a debreceni tanácsnak 1693ban ugyan sikerült hatályon kívül helyeztetni, vagy legalábbis jelentős mértékben a saját polgári igényeihez szelídittetni, de arra még 1708-ig várnia kellett, hogy véglegesen eltávolítsa kebeléből a görögöket. E kérdéskört alaposan feldolgozó Hodinka Antal és Zoltai Lajos kutatásaiból jól lehet látni, hogy a debreceni polgárok nem a görögök létszáma miatt mozgattak meg minden követ a kitiltásukra — hiszen legmagasabb létszámukat is 30 főben állapították meg —, hanem a saját polgári rendjüket bomlasztó, veszedelmesnek ítélt tendencia miatt.

46 Hasonlóképpen sátorozó kereskedőként jelentek meg Debrecen vásárain a zsidók is, de már jóval később.

47 Ez érthető, mert a görögök a török hódítás nyomán tömegesebben a XVII. században nyomultak Magyarországra, s ezek közül kerestek új otthont jó néhányan Debrecenben is. A zsidók bevándorlása viszont az országba a XVIII. század végétől erősödött fel,

48 így Debrecen történetében is ettől fogva jelentkezett társadalompolitikai kérdésként. A szakirodalom az első sátorozó kereskedő zsidókról Debrecenben 1781-ben számolt be, ettől kezdve a zsidó vásárosok száma folyton növekedett. Beköltözésüket és polgárosításukat azonban a városi vezetés 1840-ig szigorúan megtiltotta. „A mi városunk törvényhatóságának régi rend tartása és alkotmánya szerint — olvashatjuk a debreceni kalmárok 1829. évi megnyilatkozásából — mindig gondja volt arra, hogy itten a zsidóságnak letelepedése ne legyen."

49 Erre a tilalmazásra a városnak az 1790:38. te. adott lehetőséget. Az említett törvénycikk ugyanis úgy rendelkezett, hogy a szabad királyi városokban lakó zsidóságot abban az állapotban kell megtartani, amelyben 1790. január elsején voltak.

50 Mivel Debrecenben ekkor nem laktak, továbbra is kitiltották őket a városból. Az 1790:38. te. évtizedek múlva is hivatkozási alapul szolgált a „kirekesztő törvényes juss" gyakorlásához: „A nemes városnak az ország világos törvénye szerént való jussa és szabadsága azt hozván magával, hogy maga kebelében a sidóknak hosszas ideig való tartózkodást, annyival inkább lakást ne engedjen" — hangzik a tanács egyik 1820. évi állásfoglalása.

51 Még azt is megtiltották számukra, hogy az országos és a hetivásárok napjain kívül, akár egyetlen éjszaka is megaludjanak a városban, s a tilalomszegőket külön-külön 50 Ft pénzbüntetéssel, a beszállásolt zsidókat azonkívül még testi büntetéssel is sújtották. Máskor a polgári benefíciumoktól való megfosztást helyezték kilátásba azok számára, akik zsidókat alattomban befogadnak a házukba.

52 Annak nem volt akadálya, hogy debreceni polgár más helységben lakó zsidó üzlettársat keressen magának,

53 de a beköltözésüknek útját állta a tanács, s minden ilyen kérelmezést elutasított. A tilalom következetes betartására jellemző, hogy amikor a Veresmartiörökösök 1819-ben 25 ezer forintért a Piac utcai házukat Kain Dávidnak eladták, s attól 2 ezer forint előleget is felvettek, a tanács az adásvételt semmisnek nyilvánította. A szenátorok a határozat érvelésében szinte refrénszerűen hangoztatták, hogy a városban „zsidónak tsak lakni is, annyival inkább házat venni és birni szabad nem lévén".

54 Az ilyen eljárást különösen veszélyesnek ítélték, mert a háztulajdon már régóta a polgárjog megszerzésének alapjául szolgált. 46 Hodinka Antal: A tokaji görög kereskedőtársulat kiváltságának az ügye 1725—1772. (Bp., 1912.); Zoltai Lajos: i. m. (Debrecen város százados küzdelme.) 47 Ezen a téren még további kutatások szükségesek. 48 E kérdés összefoglalásához alapul a következő munkákat használtam: Zoltai Lajos: A zsidók letelepülése Debrecenben. Klny. Magyar-Zsidó Szemle 1934. évi 51. évfolyamából; Gonda Moshe Élijáhu: A debreceni zsidók száz éve. (Tel-Aviv, én.) 49 Idézi Gonda Moshe Élijáhu: i. m. 24—25. 50 Magyar törvénytár 1740—1835. Bp., 1986. 186—187. 51 Lásd 41. jegyzetet. 52 1819. március 12-én kelt határozat. IV.S.1011/a/90. P. 60. 53 IV.A. 1011/1— 22— 2570/1830. 54 1819. június 20-án kelt jegyzőkönyvi bejegyzés. IV/A.1011/a/90. P. 194—195. 84