A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Fekete Csaba: Mit mondott el búcsúzóul Csokonai?

[6a] Ha nagy a' bántó, аз is nehmen efik, de infauftam | — hoc solabere mortem: Aeneae magni dextra cadis! E' tfak tef3 valamit: 42 hanem mikor alávalók is rugdoíTák a' nagy hatalomtól ejtett febben haldoklott, (oda) aho3 ГзатШот én a' miről Horváth Ádám így ír: Hanem moft mind elnyelem én аз illyeneket, (philofophus 1еГзек én Uraim) Nints eggy tökélletes Lélek formáitatáfára (szebb) hathatófabb mintha ezzel eggybe ölelkezik a FiIo3ófia (mert) || az a Philofophia {eggy ollyanná tef3i аз embert)

43 melly az Angyali és emberi козой való lelket ád mi belénk. Socrates, Plato, Cicero, Seneca, Plutárkus, és még a' kiket ti a Régi és Újak kÖ3Ött jól efmertek, legyenek аз én mindennapi idő töltő leg igajabb fzívű barátaim, a kikkel fel kívánom аз én rövid életem napjait of3tani. Tfendes békeffég lakjon

44 én velem, távol minden világi lármától, a' kevéffel való meg elégedés monda ff a én velem a3t, mikor a' Világot Socratefi fzemekkel fogom körűi né3ni: Qvam paucis egeol аз én [3Ívem, a3 én életem módja az én tudományom adjon nekem kevés de jó barátokat önként, a' ki roffz fzívű, (kívül) távol járjon аз (én) távol én tőlem, a' ki engem fzívemért fog barátjának fogadni, éljen az vígan valódi érdemeivel a' tfendes boldogfág anyai ölén, 's fzent árnyék lebegjen tijztelt hamvai felett!

45 Ti Világtfudálta [6b] Nagy Lelkek! \ ha én a ti nyomdokaitokon mehetek, ha én a ti gondolko3áftokat, fzűk elmémmel megfoghatom, azt a boldogfágot, melly Arany idővé (tefzi az) fogja tenni az én életemet, óh tfak tinéktek fogom köfzönni. (Ezért bútfúztam én legnyájafabb barátimtól el, kiknek) A

' "' Szolid komor/ágú (bölllclkedéjtek mellé) úbrázatotok között nyájajkodni fognak az én mofolygó barátnéim46 az (M) ártatlan Múlatfág rózfáival kojzorúzott Múzfák kiknek /1 I\ pfztendŐS koromtól fogva (9) eddig az ideig 10 efztendeimet fel áldo3tam; (E3ért hagytam én el) Köz,e,ek f°«

om ölel

'"' az Égnek azt a kedves adományját a Poefift, melly eddig az ideig, ha vígadtam édefen rezgő lantjával akkonpanyírozott öröm nótáimnak, ha fzomorú voltam, megnyitotta ámbróziás kebelét, abba öntöttem ki panafzaimat, abba tforgattam könnyeimet, melly eket {ápolgató kezekkel tö) vígafztaló Lament ók között tfokolt fel ortzáimról, 's én eggy más életbe képzeltem magamat. || Ezért égettem én meg legkedvefebb gyümó'ltfeit az én Poétái Óráimnak, mellyek (most) a' halálos róguíon is fóhajtva láttattak Attyok kemény régén panafzolkodni. (Ezért mindezeket) Ti édes rajzati az én elmémnek, ti hamuba ment productumi az én magános Szorgalmomnak, midó'n minekeló'tte Napfényt láttatok volna, a' fzületés méhébó'l ki ragadva égtetek meg, 's máfok nevetó' ábrázatban, gyújtogatták félig megégett tetemeitekkel pipájokat: 42 H—G közlésében fél mondatok elmaradnak, a verset „"-ben idézi, DPL szintén elhagy egy mondatot, Ny: hibás jegyzet! 43 H—G elhagyja a szebb szót, kihúzást. 44 H—G: lakjék. 45 H—G innen új bekezdéssel folytatja. 46 H—G: barátnőim. 410