A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Művészettörténet - Bíró Katalin: Koppány – Holló László történelmi képeiről

zösséget és kifejezni képben, szoborban, épületben a magyar lényeget. Az ízt, a színt, a formát, a lelket." Veres Péter eklektikus „antropoesztétikájának" központi kategóriája a „magyar szépségeszmény", amelynek létrehozása „a magyarságélmény átélésé"-ben gyökerezik. Az elgondolt művészetideálnak Holló László festészete leglényegesebb jegyeiben felelt meg, és ráadásul, más alföldi festők művészetével együtt, éppen egyik lehetséges ellenpólusát képviselte a kifogásolt „népies festők" „merev formák és ízléstelen sémák" által jellemzett műveinek. Holló László művészete mégis elkerülte a népi írók figyelmét, és ennek oka, a Holló oldaláról tekintve valószínűleg nemcsak a festő közvetlen ideologizálástól-politizálástól elzárkózó, visszahúzódó egyéniségében rejlett, abban, hogy éppen a mozgalom kibontakozása idején, a harmincas évek első kétharmadában Holló teljesen visszavonult, elszigetelt életet élt — a negyvenes években is elsősorban fővárosi szereplések és sikerek jellemezték pályáját —, bár ennek is nagy szerepe lehetett. Az ok mindenekelőtt valószínűleg az volt, hogy Holló művei maguk sem voltak alkalmasak arra, hogy bennük az írók fölismerjék ideológiájuk egyik párhuzamát. Holló László festményei nem a „látható, megfogható magyar jelleg"

69 szintjén, nem folklorisztikus modorban jelenítették meg a parasztságot. Műveinek tartalma az igényeltnél jóval többrétegű, jelentése a közvetlen festői eszközöket tartalmi szintre emelő expresszionista stílus áttételein keresztül, a művész bennük kifejeződő intenzív érzésélményeinek kibontakoztatásával érvényesül, és nagyon kevés és vékony szállal kapcsolódik az ideológia szférájához. 69 Bimbó: i. m. 9. idézi Veres Pétert. 314