A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Néprajz - Ujváry Zoltán: Betyármaszkos alakoskodók és betyárjátékok

Ujváry Zoltán Betyármaszkos alakoskodók és betyárjátékok A dramatikus népszokások és népi színjátékok jellegzetes típusa a magyar nyelvterületen általánosan ismert betyár. A magyar társadalomnak ez a sajátos alakja, talán helyesebb, ha azt mondjuk, hogy társadalmon kívüli figurája, mintegy százötven-kétszáz évig voltjelen a magyar történelemben és keltett maga iránt érdeklődést. Találkozunk vele a folklór valamennyi műfajában. Külön csoportot alkotnak a betyárdalok és betyárballadák, a betyárokról szóló népi történetek és mondák. Szívesen ábrázolták alakját az irodalomban és a művészetekben. A népművészet tárgyain és a híres festők vásznain egyaránt megjelent. A ponyvái selejtes bűnügyi történetektől a magas művészi értéket képviselő irodalmi művekig a legkülönbözőbb színvonalú alkotások foglalkoznak a betyárvilág emlékeivel, különösen a híresebb betyárok életével és cselekedeteivel. A rendkívül nagyszámú ábrázolás jól tükrözi a társadalom különböző rétegeiben kialakult, egymástól gyakran igen élesen eltérő felfogást és szemléletet. A sejtelmes romantikától a nyers realizmusig az orális hagyományban és az irodalmi műfajokban stb. bőséggel találunk példákat. Annak ellenére, hogy az egykori „betyárvilággal", a „törvényen kívül" helyezett betyárokkal nagyszámú cikk, közlemény és könyv foglalkozik — amelyek többnyire egy-egy részletet, valamely terület betyárokra vonatkozó emlékeit tárják fel —, a történettudomány mindmáig adós az egész magyar nyelvterületre — tágabban a Kárpát-medencére — kiterjedő, a társadalmi, gazdasági összefüggéseket is feltáró munkával, amely az ellentmondásoktól egyáltalában nem mentes „betyárkérdést" megfelelően mutatja be.

1 A betyár mint a társadalom egy sajátos típusa gyakorlatilag több évszázadon át alakult ki. Gyökereit feltételezhetően már a 16. század elejéig vezethetjük vissza. A többé-kevésbé elszigetelt megmozdulásokban kezdetben az uralkodó rend elleni megnyilvánulások is megfigyelhetők. Az egész ország területén fel-felbukkanó szegénylegények, a katonai szolgálatból szökött emberek, vagy a szabadságmozgalmak leverése után bujdosni kényszerült katonák a nép szemében pozitív személyek voltak és tevékenységükkel, ellenállásukkal a történeti hősök közé emelkedtek. Ez a kép róluk a néphagyományban még akkor is megmaradt, amikor ennek a „rétegnek" a tevékenysége közönséges bűnözéssé alakult. A betyár szinte állandó beszédtémaként szerepelt a nép körében szinte az egész 19. század folyamán. Gyakran közvetlen kapcsolat és személyes élmény is hozzájárult a betyárokról kialakult képhez. Voltaképpen minden feltétel adva volt ahhoz, hogy a betyár a dramatikus szokások, a népi színjátékok szereplőjévé váljon. A betyár színpadi hősként már a múlt század elején megjelenik, s ez jól mutatja az iránta megnyilvánuló érdeklődést. Az egyik leghíresebb magyar betyárról, Angyal Bandiról írt és 1812-ben bemutatott színmű a magyar betyárromantika első színpadi képviselője, amelyben ff*-1 A betyárokra vonatkozó nagy irodalomból való válogatás helyett utalunk arra a közelmúltban megjelent bibliográfiára, amely a kárpát-balkáni térség idevonatkozó — elsősorban néprajzi — anyagát dolgozza fel: Bibliographia Etnographica Carpato-Balcanica (red. Frolec V.—Kubicek J., Brno, 1984). 265