A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)
Művészettörténet - Bíró Lajos: Képzőművészeti élet a két háború között Debrecenben
a hagyományok vártak folytatásra és feldolgozásra. 8 Kezdetben hatott is e hagyományok példaerejű emléke, gyakorlata, mert — bár sokan estek ki a sorból — számosan éltek még a két első évtized magyar képzőművészetének reprezentánsai közül, és az akkor induló fiatalok is az előző korszak modernjeihez kapcsolódva kezdték pályájukat. De mindinkább világosabb lett, hogy a korábban megkezdett utak az új történelmi helyzetben módosítás-átértékelődés nélkül nem folytathatóak. A forradalomban kompromittált avantgárdé vagy e törekvésekkel rokonszenvező képzőművészek emigrációba kényszerültek. Akik idehaza maradtak és mások, akik később csatlakoztak a modernista irányokhoz, nem tudtak itthon gyökeret ereszteni. A művészi szabad kísérletezést nem szívesen tűrő hivatalos kultúrpolitika, ha nem is tiltotta el, félreállította, értelmetlennek, idejétmúltnak vagy ellenségesnek minősítette működésüket, sőt olyan atmoszféra alakult ki körülöttük, hogy tevékenységük „sokak szemében úgy tűnhetett, mint a bajok egyik okozója, és nem kellett kifejezett jobboldaliság ahhoz, hogy bennük a rontó szellemet, a tisztátalanság princípiumát lássák". 9 így az avantgárdé — rövid epizódokat kivéve — szinte teljesen kiszorult a magyar művészeti élet színteréről. A harmincas években a képzőművészek radikális szelleme Magyarországon újra megerősödött. A munkásmozgalom célkitűzéseit tudatosan vállaló Derkovits, az őt követők, valamint a szentendrei szürrealizmus és konstruktivizmus váltak mind formai mind tartalmi tekintetben az avantgárdé magatartás örököseivé. Az új állam kulturális politikája „az ellenforradalmi rendszer intenciója szellemében a háború előtti állapotokat szerette volna visszaállítani, ... a Nagy-Magyarország újjáélesztésének az illúziójában élt, és a történelmi Magyarország, a „dicső múlt" látszatát akarta ébreszteni". 10 Ezért — mint ahogy tette ezt az irodalomban, zenében, építészetben — a legkonzervatívabb, a milléneumi időkből átmentett eklektikus, történelmieskedő művészetet tette meg hivatalos művészetévé. 11 Legfőbb bázisa a Műcsarnok lehetőségeit kizárólagosan birtokló Magyar Országos Képzőművészeti Társulat volt. A konzervatív, reakciós Műcsarnok és a szinte teljesen elapadt avantgárdé között mint biztonságos „arany középút" alakult meg 1920-ban a magyar impresszionizmushoz kötődő Szinyei Merse Pál Társaság, többségében a nagybányai iskola középkorú generációjának — Réti, Csók, Glatz stb. — egyesülete. Mellettük volt még Rippl-Rónai, Vaszary, a szobrász Kisfaludy, Stróbl, Beck Ö., Medgyessy, a fiatalabbak közül Szőnyi, Egry, Aba-Novák, Bernáth stb., de tagjai között voltak a Munkácsy-hagyományokat továbbfejlesztő népiparaszti ihletettségű alföldi festők; Koszta, Nagy István, Rudnay stb. is. A művészi minőség és mérték vállalása teremtett kohéziót a különböző felfogású, irányú és több korosztályt is tömörítő egyesületben. Később, a fiatalabb nemzedék Gresham-csoportja jutott vezető szerephez az egyesületen belül. „Végletektől irtózó", humánumot őrző, lírai életérzésű stílusuk az ún. posztnagybányai stílus — hasonlóan az alföldi iskolához — a két háború közötti magyar művészet egyik legfontosabb, iskolateremtő iránya volt. A DEBRECENI MŰPÁRTOLÓ EGYESÜLET 1922—1927 A háború és katasztrofális fejleményei okozta sokk lassan oldódott Debrecenben is. A leromlott gazdasági-társadalmi viszonyok — infláció, igazoltatási eljárások, letartóztatások, internálások, a megfélemlítés — kíméletlen légkörében „összes energiájukkal a primitív életszükségletek előteremtésén" 12 fáradozva éltek itt is a művészek. Egyesületi élet nem volt, a szakma elemi együttműködése is hiányzott. Különösen kiállítási gyakorlatuk árul el sokat „e ködös időszak" körülményeiről 13 . Egyesületi tárlat híján a szükség kényszere általánossá 8 Perneczky Géza: Kortársak szemével. írások a magyar művészetről. 1896—1947. — A művészettörténetforrásai. (Szerk. Németh Lajos. Bp. 1967)41. 9 Uo. 31. 10 Németh Lajos: Modern magyar művészet (Bp. é. n.) 68. 11 Farkas Zoltán /Gróf Klebersberg Kúnó képzőművészeti politikája. — Nyugat 1933. I. 321—324. 12 A magyar művészek a falutól kérnek pártfogást. Debreczeni Újság. 1920. április 24. 4. 13 Senyéi Oláh István: A debreceni Művészház kapuzárása, i. m. 56. 276
