A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Művészettörténet - Sz. Kürti Katalin: A Hortobágy a képzőművészetben

Sz. Kürti Katalin A Hortobágy a képzőművészetben A reformkori magyar tájképfestészet kedvelt témája volt a zordon hegyek, sziklák, vízesések ábrázolása. Kevesen érthettek egyet a negyvenes években Petőfi Sándor 1844-ben írt soraival: „Mit nekem te zordon Kárpátoknak Fenyvesekkel vadregényes tája! Tán csodállak, ámde nem szeretlek, S képzetem hegy völgyedet nem járja. Lenn az alföld tengersík vidékin Ott vagyok honn, ott az én világom: Börtönéből kiszabadult sas lelkem, Ha a rónák végtelenjét látom." Az első pusztaábrázolások: Barabás Miklós Alföldi táj gémes kúttal (1838), id. Marko Károly: Magyar alföldi táj gémeskúttal (1854 körül) című olajképei, valamint Sterió Károly festményei, litográfiái ritka kivételek a harmincas és ötvenes évekből. A hatvanas, hetvenes években megváltozott a helyzet; különösen a külföldi művészek, vagy az idegen származású magyarrá lett festők, grafikusok fordultak érdeklődéssel az Alföld felé. Gondoljunk csak August Pettenkofen osztrák festőre, aki már 1849-ben „felfedezte" Szolnokot, majd az ötvenes évektől rendszeresen járt a Tisza-parti városba és több osztrák művészt hozott magával. Mint Gerszi Teréz írta: „A közfelfogás az Alföldet tekintette igazán magyar tájnak, népét szinte tisztán magyar lakossága miatt jellegzetes magyar típusúnak. A hazai festők ezért választották témájukat oly gyakran az alföld életéből: az idegeneknek pedig az ország eme egyik legelmaradottabb vidéke, ahol még az ősi népszokások, a viselet és a típusok érintetlen tisztaságukban maradtak meg, az egzotikumot jelentette. így találkozott a magyar művészek nemzeti érzésből eredő tárgyválasztása a külföldiek romantikus érdeklődésével."

1 A hatvanas-hetvenes években egész sor romantikus pusztaábrázolás került ki Jankó János, Munkácsy Mihály, Lotz Károly, Thán Mór, Mészöly Géza, Markó Ferenc, Pállik Béla, Molnár József ecsetje alól. A nagy érdeklődésre számottevő műveket jeles litográfusok, elsősorban Marastoni József sokszorosította kőnyomatban. A szobrászok közül elsőként Izsó Miklós jelenítette meg a puszta embereit (Furulyázó pásztor, Búsuló juhász). A Szolnokon dolgozó festők az első időkben népéletképi jeleneteket festettek, s azok színhelyeként jelenítették meg az alföldi tájat (A. Pettenkofen, Deák Éhner Lajos, Bihari Sándor, Aggházy Gyula, Böhm Pál). Fényes Adolfnál, Mednyánszky Lászlónál egyre nagyobb szerepet kapott az alföldi tanyák, a mozdulatlan síkság megfestése. 1928-ban Hódmezővásárhelyen alakult meg az Alföldi Művészek Egyesülete Tornyai János, Endre Béla kezdeményezésére. Az 1928-as tárlat katalógusában így köszöntötte az új festői célkitűzést Juhász Gyula Alföldi művészet című verse: 1 Gerszi Teréz: A magyar kőrajzolás története a XIX. században (Bp. 1960) 95. 245