A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Muezológia - Keresztesné Várhelyi Ilona: A Debreceni Irodalmi Múzeum létesítésének története és hároméves működésének tapasztalatai

teke az elhelyezéstől függ. A vitrinek fölött futó fotófríz pl. a gyenge látás mezejébe esik, ezért szükséges volt a fríz képeinek nagyítása és 45 fokos megdöntése. így az egységes léptékű nagyítások dekoratívvá teszik a kiállítást. Ezt a méretet pl. nem lehetett volna szemmagasságban elhelyezni. Az éleslátás mezejében levő képek — hacsak nem szolgálnak tartalmi kiemelést — 13x18 cm-es nagyítások, a kényelmes látás zónájában levő fotók általában 18 x 24-es méretűek, de sohasem haladják meg a 24 x 32-es nagyítást. A kiállítás első tematikus egységében arra is van példa, hogy egy vitrinrésznek két központja van. Mindkét központot természetesen tárgy képezi, egy régi húros hangszer és egy kisplasztika. A kettő látszólag nehezen fér meg együtt vizuális összkép szempontjából, mégis a köré rendezett „síkanyaggal" határolva jól szolgálja a vitrin kettős mondandóját: a hangszer maga köré szervezi a krónikás énekek, széphistóriák címlapjait, ezzel utal az ellenreformáció tiltó rendelkezéseinek következtében tért hódító cselekményes világi műfajok elterjedésére, Szentirmai Zoltán: A gályarab-prédikátorok emlékezete című, ólomból és bronzból készült, igen hatásos plasztikája pedig az ellenreformáció támadásának végletes példájára hívja fel a figyelmet. A két tárgy tömegének különbözőségét a körülöttük elhelyezett papíranyag sűrűbb, illetve ritkább elhelyezése egyenlíti ki. Ezek a berendezési elvek következetesen érvényesülnek a kiállítás egészében. Az egyes vitrinek kompozíciós egyensúlyára azért kellett különösen nagy gondot fordítani, mert a vitrinek egybefüggő felületet képeznek, csak egy oldalfallal határolódnak el egymástól, illetve a vitrinsorokat a termek objektív adottságai, ajtók és ablakok tagolják. Ezeket a tagoló momentumokat igyekeztünk a kiállítás szerkezeti egységeinek érzékeltetésére felhasználni. így pl. a kiállítás második tartalmi egysége, amelyhez Fazekas Mihály verssorát választottuk mottóul; „Zsendül a józan okosság", egy ilyen objektív tagolódásnál kezdődik. A felvilágosodás debreceni szellemi megnyilvánulásaival foglalkozó kiállításrészlet egy hosszan futó vitrinsorban kapott helyet. Az első és második vitrinrészlet az iskola nagy tanáregyéniségeivel, korszerű képzési törekvésekkel, illetve a felvilágosodás filozófiájának debreceni lecsapódásával foglalkozik. Ezt követik azok a vitrinek, amelyek a korszak nagy egyéniségeinek munkásságát mutatják be, vagyis Földi Jánoséi, Csokonai Vitéz Mihályét és Fazekas Mihályét. Ez a vitrinsor a bejárattal szemben van, a sorban épp e három alkotót bemutató vitrinek állnak középtájt, a Csokonaival foglalkozó két rész pedig ezek között is középpontban van. így a terembe lépő látogató először Csokonaira veti a pillantását. Csokonai központi szerepét hangsúlyozza az ismert Ferenczy-féle márvány mellszobor Medgyessy Ferenc által másolt változata is. Ebben a vitrinsorban sikerült leginkább megteremteni a tartalmi összefüggéseket kiemelő elrendezést. Akár a felvilágosodás kezdeteitől tekinti át ezt a részt a látogató, akár azonnal a Csokonai-részhez megy, mindenképp érzékeli a folyamatos fejlődést, s azt, hogy ennek csúcsán Csokonai munkássága áll. A Csokonai-egységek szomszédságát Földi János és Fazekas Mihály munkásságát bemutató vitrinek képezik, így az ezekhez való szerves kapcsolódás elkerülhetetlenül tudatosodik még a felületes látogatóban is. A Fazekas Mihályt bemutató részek után, de még ebben a vitrinsorban kapott helyet egy vizuálisan kevésbé sikerült kettős centrumú egység, amely a nyelvújítás debreceni kapcsolataival és a kéziratos diákköltészettel foglalkozik. E rész vizuális igénytelensége abból adódik, hogy jóformán az egész felületet ún. síkanyag tölti ki. Ezen a monotónián csak részben enyhít néhány szövegkiemelés (dobokon előreugratva) és egy-két testesebb könyv. Mivel ez a hosszú vitrinsor záró szakasza, és utána egy igen látványos és különleges bútordarab következik (Arany Jánossal is kapcsolatba hozható írószekrény, amely a 18. század végén Debrecenben készült, és az Ercsey-család tulajdona volt), a látogatók figyelme ezen a vitrinen könnyedén átsiklik. Ugyanakkor ez a szerényebb részlet jól szolgálja a figyelem irányítását a fontosabb, központi részek felé. Az említett, iparművészeti értékként is igen jelentős bútor egy lefüggönyözött ablak előtt áll. Ez egyben összeköti és elválasztja az új tematikus egységet, amely azonban nem jelent új részt a kiállításban. Arról a korszakról van szó, amelyet a magyar irodalomtörténet a történelmi változások alapján reformkornak nevez, de a debreceni irodalomfejlődésben nem tekinthető különálló korszaknak, sokkal inkább a felvilágosodás szellemi továbbélésének, lezáró, kiteljesítő szakaszának. Itt foglalkozik a forgatókönyv és a kiállítás Kölcsey Ferenc, Arany János, Petőfi Sándor, Jókai Mór debreceni kapcsolataival, illetve 1848—49 debreceni eseményeivel. Ez a rész a kiállítás legzsúfoltabb szakasza. Sajnos helyszűkében a forgató398