A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Irodalomtörténet – Művelődéstörténelem - Kilián István: Magoss Olga emlékei Móricz Zsigmondról

az öreg Appia akkor jutott eszembe, mikor Zsiga egy 1936-ban írt levelében ezt olvastam: „Maga más dimenzióban él mint a többi ember. Maga ha áll, akkor is elérhetetlen, ha megindul, akkor is állandó, mert jelleme az érzések világában való állhatatosság."

18 Mikor elolvastam ezt a levelet, eltűnődtem, ki is mondott egyszer hasonló jellemzést rólam. Akkor jutott eszembe egy Appiával folytatott párbeszédem. Panaszkodtam neki, hogy a karórámat úgy elrontottam, hogy Genfben azt mondta az órás, nem érdemes megcsinálni. Szerencsétlen vagyok az órákkal, egyet elloptak, egyet elvesztettem. „Madame, szólt az öreg, abban az atmoszférában, melyben maga él, nem lehet az időt mérni, ne csodálkozzék tehát rajta, hogy nem lehetnek jóbarátok Maga, meg az a kis instrumentum, amely meg akarja szabályozni a végtelenséget." így találkozott a két művész véleménye, akik sohasem látták egymást, csak egyidőre bepillantottak lelkivilágomba. De azután a kis kitérő után folytassuk az én utazásomat hazafelé. Családommal való közeli viszontlátás reményétől felvillanyozva álltam a pesti állomáson az ablakon kinézegetve. Hirtelen felbukkant egy kis csoport férfi közepén Zsiga. Izgatottan tárgyalták, hogy sehol sincs hely, a vonat pedig mindjárt indul. Végül úgy döntöttek, hogy az étkezőbe szállnak be és legfeljebb ott teszik meg az utat Kisújszállásig, ahova valami kultúrestélyi szereplésre mentek. Egy pillanatig megfordult a fejemben az a gondolat, hogy bemegyek én is az étkezőbe s bemutatom magam ebben a felszabadult, minden gátlás nélküli hangulatomban. De aztán meggondoltam, nem való nekem ez a játék. Ha akkor már olvastam volna Zsiga 1936-ban írt levelét, az ő szavaival magyaráztam volna meg ezt a döntésemet: „maga nem az az ember, aki játszik a szavakkal és az élettel." De azért a kisújszállási állomáson mégis utánuk néztem. A következő években sokminden változás történt életemben. [... ] Margittal mindennap együtt voltunk. Sokat gondolkoztunk, hogy valamivel foglalkoznom kellene, amivel a jövőben megélhetésem is biztosítva lenne. Az uram után, akinek még csak pár éves magánmérnöki irodája volt, mikor meghalt természetesen semmi nyugdíjat nem kaptam a jelentéktelen hadiözvegyi tartalékos főhadnagyi illetményen kívül. Legkézenfekvőbb az lett volna, hogy az Iparművészeti Főiskolán annak idején elkezdett tanulmányaimat folytassam a lakberendezési szakon. De ehhez már nem volt kedvem visszatérni, mert bár egyévi asztalosműhelyi gyakorlatomat letöltöttem s az iskolában az első évet a legjobb eredménnyel végeztem el, mindig az volt az érzésem, hogy nincs igazán tehetségem, csak a szorgalommal pótoltam. Nagyon lehangoló volt ez az önbizalomhiány. De különben sem akartam már szüleimtől elválni a pesti tanulás miatt. Éppen mikor különböző tervek foglalkoztattak (porcelánfestés stb.) jött egy barátnőm egy elég szokatlan gondolattal. Azt ajánlotta, hogy én mint hadiözvegy s ő mint menekült tisztviselőnek özvegye,kérjünk együtt trafikengedélyt. Elnevettem magam, nem éreztem magamban semmi készséget az üzleti élethez és semmi ügyességet, közvetlenséget a vevőkkel való foglalkozásra. De barátnőmből nem hiányzott az önbizalom. Addig biztatott, míg beadtuk a kérvényt, aminek az lett az eredménye, hogy az ő kérését jogosultság hiányában elutasították, de én mint hadiözvegy megkaptam az engedélyt, fgy jutottam trafikosengedélyhez, akaratom ellenére, telve aggodalommal a pálya iránt. Jó darabig nem kaptam üzlethelyiséget s végül már az a veszély fenyegetett, hogy visszavonják az engedélyt, amikor egy újonnan épült ház széles bejáratában a kapu alatt kaptam egy bájos kis helyiséget, melyet az utcáról senki meg nem látott, s amit csak az ismerősök látogattak.

19 Elég jellemző volt erre a kis trafikra, hogy mikor az üvegajtaja be volt téve, többször megesett, hogy a vevő bekopogtatott, mintha szalonba lépett volna. Hát ez bizony nem vallott életképes üzletre. Én pedig hímeztem egész nap s örültem nagyon a csendes kis boltnak. Már bizonyos tapasztalatokra tettem szert. Pl. hogy rettenetesen nehéz a dobozokat becsomagolni, ha a vevő nézi, de ha az ember még gondolatban elrebegi a varázsigét „Ez úgysem fog sikerülni" akkor halálosan biztos, hogy újra kell rendezni az árut, mert közben kisül, hogy a papír rosszul van kimérve. Egyszer Margit éppen jókor érkezett. Ha Ő jött, mindig szó nélkül beállt a pult mögé, és egy-kettőre elintézte a kiszolgálást. Jobban tudta a helyét mindennek, mint én. „De jó, hogy jössz, úgy megrohantak a vevők". „Sokan?" — kérdezte aggodalmasan. „Bizony volt úgy, hogy hárman is voltak." — „Borzasztó" — mondta, és elnevette magát. Zsigáról jó ideig semmit sem hallottam. Majd olyan hírek szállingóztak, hogy házasélete nem volt zavartalan. Mégis meglepett, mikor Szabolcs megyében élő nagyon kedves barátnőmtől levelet kaptam, amelyben Zsiga megbízásából kér, menjek el hozzájuk.

20 A levelet elolvasva egy pillanatig sem gondoltam rá, hogy eleget tegyek a meghívásnak. Udvariasan válaszoltam, hogy nincs bennem semmi harag, de nem találnám helyesnek az ő jelenlegi helyzetét tekintve, felújítani ezt a régi kapcsolatot. Zsiga megértette s ő maga is úgy ítélte, hogy nem méltó hozzánk ez a helyzet. Utólag megmagyarázta barátnőm, hogy került hozzájuk Zsiga ismeretlenül. A szomszédos kisvárosban élő barátját, az esperest látogatta meg.

21 Vele együtt mentek át a papékhoz és a főgondnok18MZSLII. 1936. április 11. 19 Jelenleg Vöröshadsereg útja 43. szám alatt. 20 Vö. itt 10. sz. jegyzettel. 21 A Laskodhoz közelfekvő Nyíregyházáról van szó. 359