A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Művészettörténet - Bíró Lajos: Képzőművészeti élet a két háború között Debrecenben

méretekben jelentkező — a soviniszta, nacionalista érzelmeket ébresztő „méltatlanul silány" tömegmunka volt pl. a háborús emlékművek felállítása. Ezek többnyire műkőből készültek — a leromlott gazdasági helyzet itt is hatott, ritka a drága bronz és márvány —, ami nem vált sem a szobor, sem a művész előnyére, annál inkább jó üzletet jelentett a műkőüzemek számára. „Kevés kivétellel közönséges munkák ezek — summázta Lyka Károly —, amelyek inkább a jóakarat, mint a művészet alkotásai. Akad köztük elég szobrászati giccs is, hiszen a feladat maga tág területet kínált sokféle lehetőségnek és a giccs vígan virult az egész vonalon, miért kerülte volna el éppen a szobrászatot?"

39 A korszakunkban a harmincat is meghaladó debreceni, hajdúvárosi és falusi háborús emlékművek kivitelezésében az egyesület három szobrásza — Debreczeny Tivadar, Nagy Sándor János, Némethy László — valamint a pesti szobrászok hellyel-közzel egyformán részesedtek. A legismertebb ezek közül a 39-esek emlékműve a Simonyi út végén. Készítője Debreczeny Tivadar volt.

40 A Műpártoló Egyesület mindent elkövetett, hogy fokozza az érdeklődést, mert bármenynyire is lehangoló volt a gazdasági helyzet, a műkereskedelemmel és a giccsel folytatott kényszerű harc, jó szervezéssel, hírveréssel, ügyes ötletekkel mégis lehetett a közönséget kiállításra csalogatni. Az egyesület hangversenyeket rendezett a kiállításokon, tárlatvezetésekkel egybekötött előadásokat tartott a kortárs művészeti törekvésekről

41

. Képeket sorsolt ki, vándorkiállításokat szervezett, megszüntette a kiállítási beléptidíjat, részletre és „rendkívül alacsony vételáron" kínálta kiállított műtárgyait. Több éven keresztül megrendezte a jól fizető ún. Karácsonyi kiállítást

42 és vásárt. Hirdetéseiben az attraktív kereskedelmi-üzleti hirdetés formákat alkalmazta. A kiállítások előtt rendszeresen sajtóbemutatókat tartott, igyekezett jó kapcsolatot teremteni a helyi sajtóval. Bár a debreceni napilapoknál műkritikus nem volt, a képzőművészettel foglalkozó írások alkalmasak voltak arra, hogy ébren tartsák az érdeklődést. A közönség túlnyomó része ezekből a tudósításokból értesült időszerű művészeti eseményekről, ezek méltatták a kiállításokat —- általában személytelen, langyos jóindulattal, mely minden kiállítónak egyformán kijutott, mindenesetre az érdeklődők szempontokat kaptak egy kiállítási látogatás esetére. Mindez hatott, de ez a hatás a közönségnek arra a szűk rétegére korlátozódott, amely látogatta az összes kiállítást, a színház előadásait, hangversenyre járt, ez volt az irodalmi előadások közönsége —, másrészt gyorsan múló volt. A nagyközönség és a „hivatalos faktor" érdeklődése lagymatag, felkészültsége gyönge, tájékozottsága továbbra is szerény maradt. A műgyűjtés sem sokat lendített a debreceni művészek sorsán, annál is inkább, mert Debrecenben nemcsak múltja nem volt a magángyűjtésnek, de korszakunkban is épphogy akadt egy-két gyűjtő. Őket is a családi vonatkozású arcképeken kívül inkább a régi alkotások vagy a biztos befektetést jelentő „márkás nevek" munkáinak megszerzése érdekelte

43

. A Városi Múzeum is igen „szerény keretek között"

44 folyt be az élő művészet sorsába. Csak a Déri Múzeum felépítése után — kiállítási helyiségei révén — vált a debreceni képzőművészet egyik fontos tényezőjévé. 39 Lyka Károly: Festészetünk a két világháború között i. m. 21. 40 Részletesen tárgyalja ezt a témát: Sz. Kürti Katalin: Köztéri szobrok és épületdíszítő alkotások Debrecenben és Hajdú-Biharban. (Debrecen, 1977) és Kaplonyi György: Debreceni ércemberek, márványnévjegyek. (Debrecen, 1943.) 41 A kiállításokhoz kapcsolódó tárlatvezetések és előadások mellett az ún. Népszerű Főiskolai Tanfolyam is tartott többek között művészettörténeti előadásokat és a harmincas években rajztanfolyamokat is. A zsidó gimnáziumban 1925-től rendezett Irodalmi és Művészeti Tanfolyamon pedig túlsúlyban művészeti ismeretterjesztés folyt. Ennek szervezője dr. Kardos László, előadói, rajta kívül, G. Szabó Kálmán, Kardos Pál és dr. Haász Imre voltak, később még Juhász Géza, Fáy Árpád, Vadász Endre, Béber László, Békés István, Farkas Lajos stb. 42 Az egyesület majd a Művészház karácsonyi vásárai iparművészeti kiállítások voltak, nagy ritkán grafikával, akvarellekkel, kisplasztikával megtűzdelve. Bemutatásra, illetve árusításra kerültek itt többek között: magyaros motívumú re tikülök, bőrkötésű zsebtükrök, gyufatartók bőrből, könyvdíszkötések, könyvjelzők, batikolt selymek, rongybabák, majolikák, díszcserepek, vázák, rátétes divatpárnák, esztergályozott famunkák, színes dobozok, hímzések, tűpárnák, lámpaernyők, kártyaasztalok stb., stb. Volt olyan kiállítás, hogy menet közben pótolni kellett a vásári anyagot, mert a szó szoros értelmében „felvásárolták" a kiállítást. 43 Senyéi Oláh István: A képzőművészet Debrecenben im. 305. 44 Uo. 305. 281