A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Történelem - F. Csanak Dóra: Ünnepek és hétköznapok egy debreceni családban. Ifjabb Csanak József leveleskönyve 1870-ből

ott heverő írást és táncolt örömében, hogy azt Jóska neki küldte. (Nov. 20.) Kicsik és nagyok mindig érzik a hiányát, még Irénke is,aki szomorúan mondogatja: „szegény Jóska Késmárkon van, többet sose jön vissza". (Jani szept. 15. körül.) De barátai is tartották vele a kapcsolatot: Várady-Szabó Miklós azt ígérte, hogy minden héten ír, Dalmy Laci pedig Pozsonyból kérte el Csanak József késmárki címét, hogy ő is írhasson neki. Várady-Szabó Miklós gyerekmódra a napokat számlálja, meddig lesz még távol barátja s kérdi tőle, vajon tovább ott marad-e a hátra levő 225 napnál? Persze azt is pontosan tudja, hogy neki magának hány tanítási nap van még hátra az év végéig. A Késmárkról jött levelek tartalmát nemcsak a címzettek, hanem a család és a baráti kör tagjai is megismerték: felolvasták őket a szülők barátainak, a segédek megmutatták a nekik szólókat a „ténsasszonynak", vagyis Csanak Józsefnénak, Miklós barátai Csanak Józsefnek szóló üzeneteit közvetíti, s a testvéreinek szóló leveleiben Jóska is nem egyszer üzeneteket küldött a segédeknek és viszont; Jani pl. azt írja egyszer, hogy a Gyuri nevű segéd egyelőre nem tud válaszolni, mert az ujjára esett a petróleumos kanna. Előfordul, hogy közös papírra írnak: Jani levelét Fördős Dezső fejezi be. A levél az irodalmi műfajok között a legáltalánosabban, a legszélesebb rétegek által használatos forma. Többnyire ugyan nem irodalmi célból, hanem a személyes érintkezést pótló gyakorlati eszközként éltek vele, de bizonyos szabályokat ilyen esetben is figyelembe szoktak venni. A levélírás szabályait részint az iskolában tanították, részint — főleg a kevésbé művelt rétegek számára — éppen a 19. század második felében seregestől jelentek meg nyomtatott levelező-könyvek, amelyek az élet minden elképzelhető helyzetére megfelelő sémák egész sorával kívántak segítséget nyújtani az írásos önkifejezésben járatlanabbaknak. A jó levélstílus azonban éppen az, amely eltér a sémáktól s túl teszi magát a korban megfelelőnek tartott, megmerevedett, sztereotip formulákon; egy levél annál jobb, minél egyszerűbb és természetesebb, minél inkább tükrözi és kifejezi a levélíró egyéniségét és gondolkodásmódját, vagyis minél inkább megközelíti az irodalomban is használt fiktív leveleket, amely formát az írók különösképpen érzések, hangulatok, lelkiállapotok rezzenéseinek árnyalt kifejezésére, belülről való ábrázolásra szoktak választani. Az egyszerű és természetes önkifejezés persze igen nehéz, különösképpen, ha a levél célja több a puszta informálásnál. Ha a levélíró önmagáról akar vallani, érzéseit kifejezni, nehéz a mondanivalót hiteles, meggyőző, őszintének ható módon szavakba önteni, s nagy a veszélye annak is, hogy akaratlanul nem azt adja, amilyen valójában, hanem olyannak mutatkozik, amilyennek látszani szeretne. Csanak József gyermekei a levélírásra vonatkozóan is kaptak otthonról eligazítást. Igaz, nem az előbb említett stiláris célból, hanem ez a csak látszólag formai szempont valójában a pontosságra, megbízhatóságra nevelés érdekében került szóba, s a levél tartalmára vonatkozó intésnél ennél is sokkal fontosabb dologra: önmaga és környezete helyes megítélésére, a felületes ítéletalkotás elkerülésére figyelmeztetett az apai tanács. Néhány évvel később, János fiának írta idősebb Csanak József a következő sorokat: „.. .aki a rendet nem tudja, csak avval esik meg, hogy a kapott levélre annyit sem mond, hogy kapta. Az én Decz. 27. tehozzád intézett levelemben több olyan van, amire válaszolni kellett volna azon alkalomkor, amikor újabb levél írásába fogtál, nekem szólóba" (1879. febr. 1.), máskor pedig ezeket mondja: „Csak általában jegyzem meg, hogy leveleid egyikében sem mulasztod el felhozni olyat, ami neked nem tetszik a Tanár úrról vagy a nejéről. Pedig azok olyan belső házi dolgok, amelyekről alkalmilag élőszóval emlékezni lehet, de levelezés tárgyául nagyon csekélyek (...) Ilyen például az, hogy mit mondott a tanár úr az aranyos dióra, hogy a tanárné szeret korcsolyázni járni. Még az csak semmi, ha valakinek az a gyengesége, hogy gyerekjátékban sem szereti a látszatot, fél, hogy gyermekére nem üdvösen hat, a gyermekből nő ki az ember, az meg, ha a nő jégre jár, lehet rovására a háztartásnak, de lehet az is, hogy orvos által rendelve van. Azért jó lesz, ha a tereád nem igen tartozó dolgokat, ha látod is, róla minél kevesebb jegyzéket veszel. (...) Ha van is valamely, nemcsak a te ítéleted szerint, hanem a legélesebb látásúak szerint is valamely olyan hiba, amellyel szállásadónk maga ellen vét, azért nem kell őket olyan keményen megróni, mint ami meggondolatlan kemény megrovás van abban, hogy levélben gúnyos megjegyzés tárgyává tesszük (...) Ha baj van, ne csak példálózzál, hanem fejtsd ki egészen, hogy miért van neked elégületlenséged háziuraddal és háziasszonyoddal, de ebbe csak úgy fogjál, ha nem a te gyengeségedben, türelmetlen150