A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Néprajz - V. Szathmári Ibolya: A kendertermeléssel és megmunkálással kapcsolatos szokások és hiedelmek Hajdú-Bihar megyében

Fonóbeli történetek Míg a fonóházakban a fiatalok játékokkal töltötték a munka utáni időt, addig az otthon vagy szűkebb körben zajló fonókban a fonóbeli történetek járták. Kölönösen nagy figyelemmel hallgatták ezeket a történeteket a fiatalabb lányok és gyermekek. A szájhagyomány által örökített fonóbeli történetek többsége a fonók másodlagos funkciójához, azaz a szerelmi funkcióhoz kapcsolódott. Nagylétán volt ismeretes a fiatal szerelmes pár története. „Két fiatal nagyon szerette egymást. A fiú hirtelen halállal meghalt, de annyira szerette a lányt, hogy éjjel visszajött érte, látták is, hogy kihívta a fonóból. Elindultak kézenfogva. A fiú mondta a lánynak: — Jaj de szépen süt a hold, egy eleven meg egy holt, nem félsz rózsám? — Nem biz én — válaszolta a lány. A lány szorította a csontkezet és mentek a temető felé. A temetőkapunál újra megkérdezte a legény a lánytól: — Nem félsz rózsám? A válasz ismét a „nem" volt. Elértek a sírhoz, ott a lány magához tért a rémülettől és tán meg is halt volna, ha a temetőcsősz rá nem talál". Ártándi gyűjtés a Tolvaj Albertről szóló história: „Hallottátok mi történt Kisszántón egy délbe, Tolvaj Albert golyót lőtt szivébe, Sajnálta a kedvesét másnak adni. Készebb volt az életét feláldozni. Gyertek lányok, menjünk ki a sírkertbe, Gyöngykoszorút vigyünk ki a kezünkbe, Tegyük le Tolvaj Albert sírjára, Bús könnyeket hullajtsunk fejfájára." Sokszor elhangzott a fülöpi fonókban annak a lánynak a története, akinek nem akadt udvarló a fonóban." A fonóban minden lánynak volt szeretője csak egynek nem. Nagyon szégyellte, hogy minden lány mellett ül valaki, csak ő mellette nem. Bánatában fohászkodni kezdett: nem bánná, ha lólábú volna is, csak neki is lenne szeretője. Másnap este egy szép, derék legény ment a fonóba, s egyenesen ő mellé ült. örült a lány nagyon, hogy neki milyen szép, derék szeretője akadt. A fonó után a legény hazakísérte a lányt, aki otthon nyomban eldicsekedett az anyjának, milyen udvarlója akadt, nem hallgatta el azt sem, hogy hogyan fohászkodott, mielőtt a legény megjelent volna. Az anyjának nem tetszett a dolog s azt tanácsolta a lányának, hogy ha a következő este is elmegy a legény a fonóba és mellé ül, akarattal ejtse el az orsót és hajoljon le utána, nézze meg a legény lábát, de ne szóljon semmit akkor sem, ha lólába lenne a legénynek. Este, alig, hogy a lány megjelent a fonóban, a legény is ott volt. A lány úgy tett, ahogy az anyja tanácsolta. Akarattal leejtette az orsóját, lehajolt érte s közben megnézte a legény lábát, csakugyan patái voltak. A legény a fonás után ismét hazakísérte a lányt és útközben arra kérte, hogy ne a megszokott úton menjenek, hanem tegyenek egy kis kitérőt a temető felé. A lány nagyon szabadkozott, hogy majd máskor, most nagyon siet haza. Otthon elmondta az anyjának, hogy a legénynek valóban lólába van s mit kért tőle. Az asszony újabb tanácsot adott a lányának. Ha a legény elhívja, menjen vele, de vigye magával az olvasóját is. A legény be fogja vezetni a temetőbe, elviszi egy nyitott sírhoz. Ha őt küldi előre, mondja azt, hogy nem ismeri a járást s menjen elöl a legény, adja a kezébe a köténye sarkát, amit már korábban meglazított magán. Ha a legény megfogja a köténye sarkát, gyorsan vesse le a kötőt magáról, észrevétlenül akassza ki a nyakából, tegye a fejfára és fusson el olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tud. Menjen be a ravatalozóba, az olvasóját tekerje rá a kilincsre, így nem tud bemenni utána a legény. Másnap minden úgy történt, ahogyan az asszony elmondta a lányának. A legénytől sikerült elmenekülni a ravatalozóba, ott egy halott volt kiterítve. A lány elbújt Szent Mihály lova alá. Miután a legény rájött, hogy hiába rángatja a kötény sarkát, ő is szaladt a 511