A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Néprajz - V. Szathmári Ibolya: A kendertermeléssel és megmunkálással kapcsolatos szokások és hiedelmek Hajdú-Bihar megyében

a) Minden este más-más háznál gyűltek össze a fiatalok. A fonóbeli munka ezen fajtáját Janó Ákos „sorbajáró" fonóként említi.

8 Az összejövetel helyét az előző este beszélték meg. Az összegyűltek ezesetben mindenkor a háziak kenderét fonták, a háziak gondoskodtak a munka feltételeiről, ők felügyeltek a fonó rendjére és vendégelték meg a fiatalokat borral, főtt kukoricával, görhével, kukoricamáléval. b) Egyes, eladósorban levő lányok házában rendszeresen, olykor több éven keresztül is tartották a fonókat. Ez alkalommal — ugyanúgy, mint a munkára kibérelt fonóházakban — maguk a fiatalok gondoskodtak a világításról, az ételről-italról, zenéről. A felügyeleti szerepet a lányos ház házigazdái látták el. A hét egy estéjén (kedden vagy pénteken) a háziak kenderét fonták a jelenlévők. Ad/3. A szomszédok, komák (barátok) és a rokonság köréből került ki az a gyülekezet, amely több korosztályt egyesítve végezte el a fonóbeli munkát. A fonónak ez a típusa is több formában jelent meg. a) Voltak olyan házak, ahol rendszeresen tartották a fonókat. Tették ezt azért, mert maguk nem tudták lefonni a termesztett kendermennyiséget. Más családok azért tartották rendszeresen a fonót, mert szerették a mulatozást, a vendégséget. A gyakori fonórendezés feltételezett továbbá egy jobb módot is, vagyis egy külön szobát, amit egész télen nélkülözni tudtak a háziak (Polgár). b) A kaláka jellegű fonókra az ismerősök, rokonok, komák, szomszédok esetenként más-más háznál gyűltek össze (Bakonszeg). Míg az előzőekben mindenki a maga kenderét dolgozta fel a magával hozott eszközökkel, addig az utóbbiakban a háziak kenderét fonták. c) A gyülekezet alkalomszerűen is fonhatott hol egyik, hol másik helyen (Egyek). Mindezeken az összejöveteleken jelen voltak a gyerekek, a lányok és legények, az asszonyok férjeikkel s az idősebbek egyaránt. A legkisebb gyerekek, az apróságok а „sutba" kerültek s ott hallgatták a dalokat, meséket, történeteket. A nagyobb lány-gyermekek. 6—7 éves kortól már részt vettek a munkában, az ő méretüknek megfelelő, apró rokkán fonták a szöszt. Helyük a kemence vagy a tűzhely körül volt. A felnőttek olykor csípős megjegyzéseikkel ösztökélték őket szebb munkára: „a te fonalad csak macska-nadrágnak lesz jó". A kislányok legelső munkáját Fülöpön az orsóról egy gombolyagra tekerték és egy gyorsfolyású patak vizébe dobták. Ezzel az analóg cselekedettel igyekeztek bebiztosítani a lányok fonni tudását egy egész életre. A hiedelem szerint ugyanis olyan egyenletesen és gyorsan tud majd fonni a leány, amilyen gyors és egyenletes a víz folyása. A fonóbeli munkában — ugyanúgy, mint a dörzsölésben — csak a lányok, asszonyok vettek részt s társultak hozzájuk a munkába beletanuló lány-gyermekek is. Az asszonyok а fejét, azaz a kényesebb részét, a lányok a szálszöszt fonták. Ezeket nyugodtan elvihettek más házába, „idegen helyre" is, nem poroltak, nem piszkoltak. Olykor hivalkodtak is azzal, hogy kié a legfehérebb, legszálasabb kender. Bakonszegen a rokkára színes pántlikával kötötték a szálszöszt s ez utóbbiba két orsót is dugtak, amelyiket tele kellett fonni, mert szégyen lett volna üresen hazavinni az egyiket is. A férfiak az asztalfőn, a kanapén helyezkedtek el. Az idősebbek emlékeikkel, régi történetekkel szórakoztatták egymást. A fiatal legények éberen a lányokat lestek, azt várták, mikor ejtik el az orsójukat. A jelenlevőket mindenhol igyekeztek megvendégelni. Főtt kukoricával, sült tökkel, burgonyával, borral, a módosabb házaknál pedig olajban vagy zsírban sült köttessél, azaz „keringővel" kínálták a vendégeket. 8 Janó Ákos: A fonó munkaszervezeti és társasösszejöveteli formáinak történeti és recens vizsgálatához. DMÉ 1978 (1981) 291—318. (301) 505