A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Néprajz - V. Szathmári Ibolya: A kendertermeléssel és megmunkálással kapcsolatos szokások és hiedelmek Hajdú-Bihar megyében

Ad/4. A fonó kisebb változatát s egyben a fonóbeli utóéletet jelentette az estézés vagy tanyázás (Polgár). A házaspárok, általában a fiatalabbak a komákhoz mentek fonni. Két-három, esetleg több házaspár gyűlt össze tanyázni. A nők olykor már ebéd után összejöttek, a férfiak pedig munkájuk végeztével, sötétedéskor gyülekeztek. Az utóbbiak beszélgetéssel töltötték az időt, pipázgattak, kártyáztak, a nők pedig a magukkal hozott rokkán fonták a saját kenderüket. Az idősebbek (a 40—50 év körüli házaspárok) a szomszédban gyűltek össze tanyázni egyik este az egyik, a másik este a másik helyen. Ezen összejöveteleket részben gazdaságossági szempontból tartották, így ugyanis kevesebb petró fogyott el a világításnál, mivel néhány házaspár egy közös helyen gyűlt össze. A fő hangsúly azonban itt is az együttes munkán, az együttléten volt: egymás kedvére jobban és többet dolgoztak az asszonyok, nem aludtak el az éjszakába nyúló munkákon, a férfiak felolvasással, anekdotázással, dalolással szórakoztatták őket. Míg a komák tanyázása éjfélig is eltartott, a szomszédban dolgozó idősebbek 8—9 óra után nyugovóra tértek. A fonóbeli munkák ezen típusa élt a legtovább, még azután is fellelhető, miután a fonók többi típusa megszűnt. A fonás ideje és napjai Bár már október derekán kérdezgették egymástól az asszonyok, hogy „kötöttél-e mán rokkát?" (Bakonszeg), a fonást inkább újév után végezték. „Karácsony előtt csak nagy ritkán mentek egymáshoz fonni. Ha mentek is, annak valami nagy jelentősége volt, általában sürgetett a munka. Ekkor is csak este mentek". A fonók február közepéig tartottak, az utolsó fonót Bálint vagy Julianna napján rendezték (Tiszacsege, Bakonszeg). Ha Szent György-napig nem készültek el a fonással, a sarkadi hiedelem szerint „kolbász termett a szöszben". A fonó egyes napjai a kialakult szokás szerint egyformán zajlottak. Általában mindennap összegyűltek a lányok és asszonyok dolgozni, kötött napjai a fonásnak kevés helyen lelhetők fel. így pl. Körösszakálon kizárólag hétfőn, szerdán, csütörtökön működött a fonó. A vasár- és ünnepnapokon egységesen mindenütt tiltva volt а fonás. Fülöpön már az ünnepek előestéjén sem dolgozhattak. A vasárnapi fonókon táncmulatságokat vagy ún. tamburabált (Tiszacsege) rendeztek, amelyeken a legények gondoskodtak a zenéről és italról, a lányok pedig a világításról és az ételről. A fonóbeli munkát Luca estéjén is tiltotta a néphagyomány. A fülöpi hiedelem szerint

9 „egyszer egy fiatalasszony Luca estéjén font. Luca megjelent fehér lovon, bedobott száz orsót az ablakon azzal, hogy azokat éjfélre fonja tele. Megijedt a fiatalasszony, átszaladt a szomszédba egy öregasszonyhoz tanácsot kérni, hogy mitévő legyen, éjfélig nem tudja tele fonni a száz orsót. Az öregasszony megtanította, hogy csak egy-egy szál fonalat tekerjen az orsóra a karikától az orsónyél hegyéig. A fiatalasszony úgy is tett és éjfélre éppen, hogy kész lett a századik orsóval is. Amikor Luca megjelent az orsókért, a fiatalasszony kidobta neki azokat az ablakon, Luca csak annyit mondott: »Szerencséd kutya, hogy megtanítottak \« Nem fonhattak a lányok-asszonyok szombat este sem a sarkadi szokás szerint, „mert különben folyófüves lett a kender". A szombati fonók máshol is eltértek a mindennapok rendjétől. Ez a nap volt egyike azoknak — a kedd és péntek mellett —, amikor a fonókban a háziak kenderét fonták. Tiszacsegén ezen a napon pl. csak a lányok jelenhettek meg a fonókban, a legényeket nélkülözniük kellett. Ilyen körülmények között ugyanis jobban ment a munka, többet fontak a háziaknak. Fizetségként puffanccsal, krumplislepénnyel kínálták meg őket. A tiszacsegei hagyományoknak éppen ellentéte alakult ki Bakonszegen, ahol a 9 Sass Jánosné i. m.: 200. 506