A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Történelem - Ács Zoltán: Szabolcs megye nem magyar etnikumai a XVIII. században

vidékeket elnéptelenített és rommá változtatott. Azért lehet szerte mindenütt látni a városok, az emberi munka és a falvak romjait, ahol a kegyetlen ellenség egykor lakot...". „Senki sem fog csodálkozni, ha Szabolcs megyében most kevesebb magyart találunk, mint korábban. Az egykori háborúk nyomai még nem tűntek el annyira, hogy azok máig meglévő nyomait ne lehetne feljegyezni."

13 Bél Mátyás nagyon lelkiismeretes 10—11 évig tartó adatgyűjtés után 1736-ban fejezte be Szabolcsról szóló leírását, tehát munkája a 20-as, 30-as évek állapotát tükrözi. Szabolcs megye lakóinak jelentős része vagy elmenekült, vagy elpusztult a török hódoltság és a felszabadító háborúk idején. Bél feljegyzi, hogy sok szabolcsi település még a húszas években is hiába várta vissza egykori lakóit. Prügy „rongyos falu, lakói elszéledtek, a pusztuláshoz közel", Polgár lakói a tájon szétszóródtak. Vámospércsről és Dorogról feljegyzi, hogy ha rövid időn belül nem kapnak erősítést, pusztává válnak. Beiteket lakói „az idők viszontagságai miatt már régebben pusztán hagyták". Rakamazról azt jegyezte fel, hogy a „vendégfogadón és a tokaji réven kívül semmiféle lakóháza nincs". Üji;árosról „alig lehet mást, mint az útvonal melletti vendégfogadót és postaházat említeni". Gáva a „hadak országútjába esett, lakói a Tisza egyik szigetére menekültek".

10 Ez utóbbi település példája jelzi azonban, hogy nem minden falu népessége hagyta ott véglegesen egykori lakóhelyét. A nép óhatatlanul ragaszkodik ősi tűzhelyéhez, s ha a veszedelem elől egy-két évre vagy hosszabb időre el is menekült — ahol mód nyílott rá, ott a lakóhelyhez közel fekvő mocsarakba, nádasokba — a veszély elmúltával legtöbbször visszabátorkodott, majd visszatelepült korábbi lakóhelyére. A legtöbb helyen azonban ennek ellenére nem beszélhetünk a középkori hagyományok továbbéléséről, a megváltozott viszonyok közepette az életmód és a kultúra folytonosságáról. Az is valószínűnek látszik, hogy egyegy vidék újrahódításában, termővé tételében, az új gazdasági és szellemi kultúra megteremtésében a pionírszerep nem a középkori népesség ivadékainak jutott. Ebben a munkában azok a gyakran véletlen által egymás mellé sodort, többnyire földesurától elszökött vállalkozó szellemű jobbágyok és a kedvező feltételekben reménykedő új hospesek vállalták a főszerepet, akik a török kiűzésének a hírére útra keltek az elpusztult falvak felé. A XVIII. század első két évtizedében robbanásszerűen meginduló új honfoglalás két forrásból táplálkozott: a háborúk miatt elvándorolt lakosok egy része visszatért korábbi lakóhelyére, ugyanakkor a nagy népsűrűségű megyékből, főleg északról és északkeletről katolikus és református magyarok, evangélikus szlovákok, egyesült és nem egyesült görög keleti rutének és ortodox románok húzódtak le a peremvidékről az Alföld megyéibe. Egy részük a súlyos adóterhek és az elvadult, termelésre csak évek múlva alkalmas föld láttán tovább vándorolt dél felé. A jobbnak látszó életfeltételek, az anyagi kedvezmények, az évekre szóló adómentességek hatására népvándorlásszerű mozgalom bontakozott ki az országban. Az adómentesség azonban csak az idegen megyékbe költözőket illette meg. A nagyfokú szökések és elvándorlások ellen a földesúr és a megyék úgy próbáltak védekezni, hogy a helybenmaradottakat megkísérelték földhöz kötni, vagy a szabadmenetelű jobbágyokat csak abban az esetben engedték el, ha azok összes pénzbeli, termény- és robotbeli szolgáltatásaikat arra az évre előre kifizették, a vármegyének pedig egész évi közterheiket lerótták. Az elszökött jobbágyokat pedig erőszakkal próbálták visszaszerezni. A jobbágyok azonban minden tiltó rendelkezés ellenére — ameddig csak lehetett — igyekeztek magukat kihúzni a hármas adóteher (állami, megyei, földesúri) alól. Szabolcs megyében is nagy méreteket öltött a jobbágyok szökése idegen me15 Bél Mátyás—Schemberger Ferenc: Szabolcs megye a XVIII. században. Kézirat. Fordította: Balogh István — Ezúton mondok köszönetet Balogh Istvánnak, aki volt szíves kéziratot rendelkezésemre bocsátani, s néhány hasznos tanáccsal segített. 16 Uo. 414