A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)
Néprajz - Varga Gyula: A kender termesztése és feldolgozása Hajdú-Biharban
ha vetés után a vető ember meztelenül körülfutja a táblát (Nyírmártonfalva, Nyíracsád). Mindenütt szokásban volt, hogy a kukoricatáblák szélébe szegélynövényként kendert vetettek, főként magnyerés céljából. Az így vetett kender sokkal nagyobbra nőtt és jobb magot termett, mint a sűrűn vetett táblákban, de az így vetett kender rostnyerésre nem volt alkalmas. Az elvetett kenderrel nem volt sok gond, ugyanis sem növényi, sem állati kártevők nem bántották, sőt olyan tulajdonsággal rendelkezett, hogy a talajból mindenfajta gyomot kipusztított. Ha gyengén kelt a vetés, Fülöpön tyúkganéval szórták meg, ha viszont nagyon erőteljesen nőtt, akácfahamut szórtak a vetésre, ami csökkentette a gyors növekedést. A szép, egyenletes kelést, a magas, vékonyszárú növekedést, a jó minőségű szösz elérését megyeszerte nagyjából azonos típusú mágikus cselekedetekkel segítették. Vetés után sokan magasra dobták a zsákot: „ilyen magasra nőjön a kender!" kiáltással (nyíri faluk), Görbeházán magasra ugrottak, Nagylétán lisztes szütyőből, Püspökladányban fehér kendőből vetettek, hogy fehér legyen a fonal, Monostorpályiban asszonykötőből vetettek, hogy vékonyszálú legyen a kender. 12 Ha rövidre nőtt a kender mondták: „rövid gatya lesz belőle". Sokan hitték, hogy azért nem nőtt meg a kender, mert valaki „kinevette". A mágikus cselekedetekben az 1930-as években még sokan hittek megyénk minden részében, de az iskolázottabb gazdák már csak elmondták a hiedelmeket, de maguk csak nevettek rajta. Igen sokan voltak, akik tréfásan bár, de még feldobták a zsákot, vagy hagyományos vetőkészségből vetettek. Ha ezeket a gyűjtő kérdezte, azt mondták, hogy már nem hiszik, de mélyebb vizsgálat után sok esetben kiderült, hogy nem egészen biztosak a dolgukban s azért csinálták meg, hogy „sohse lehet tudni, hátha van benne valami"." Nyüvés (nyövés) A kender normális körülmények között augusztus elején kezdett virágzani. Teljes virágzásban lehetett nyüni (a bihari falukban nyövés), amikor egy-egy szálat a mutatóujj köré csavarva az nem tört el. Rostnyerésre a virágos kender volt alkalmasabb, ezért ahol finomabb szöszt kívántak nyerni, a magvas kendert külön nyűtték. A nyüvés azt jelentette, hogy a kendert gyökerestől tépték fel. A feltépett szálakat markonként rakták le a földre. Három-négy marokból lett egy kéve, melyet úgynevezett alja kenderrel kötöttek össze. M Előbb azonban sok helyen a markokat a földön keresztbe rakva szárították, hogy a levele jobban lehulljon (e földre rakott kereszt-markokat Püspökladányban bafc-nak nevezték). Ahol összerakás előtt a markokat szárították, ott kévébekötés előtt igyekeztek a leveleket is leverni a kenderről. Erre a célra Nagylétán ún. bunkót (1. kép) alkalmaztak. A Tisza melletti falukban vasvillával, bottal verték le a leveleket. A nyüvés meglehetősen nehéz munka volt, különösen, ha száraz volt a föld. ezért az egész család összefogásával történt, még a serdülő gyerekek is részt vettek a munkában. Egyes nyíri falukban emlékeznek még kalákaszerű társas összefogásra is, amikor eladó lányok barátnőiket, s azok udvarlóit hívták meg s így vidámabban ment a nehéz munka. 1 '' A kenderkévéket kúpokba rakták, hogy a még le nem hullt levelek itt öszszefülledjenek s azután könnyebben el lehessen azokat távolítani. Egy kúpba 12 E babonák országszerte ismertek. V. ö. Szolnoky, 1972. 17. 13 Ilyen adatközlővel minden kendertermesztő faluban találkoztunk, általában kisparasztok, de még nagyobb gazdák közt is. 14 Monostorpályiban cula-kender. Szolnoky, 1972. 28. 15 A virágos kender kinyűvése a leányok eladósorba kerülésének lett a szimbóluma. Így itt is a leányok egymást belehengergették a még álló kenderbe, hogy még abban az évben férjhez menjenek. 264
